Olcsó téli kirándulás kétezer méter felett

Különösebb hegymászó ismeretek nélkül is gyönyörű helyekre lehet eljutni a téli Tátrában. És itt ráadásul olyan dugókkal sem kell megküzdeni, mint az Alpokban.

Nyár óta tervezgettük, hogy megmásszuk a Magas-Tátra csúcsait, de egyre csak csúszott a program. Végül november végére sikerült megszervezni egy három napos hosszú hétvégét, de addigra már leesett a hó a hegyekben. Ez sem tudta azonban megtörni lelkesedésünket, csupán kicsit több előkészületet igényelt az utazás.

Meleg kalács várt ránk minden reggel

Az egyetlen nagyobb beruházás, amit egy ilyen túra előtt nem szabad kihagyni, a megfelelő téli bakancs beszerzése. Húszezer forintért már kiváló vízhatlan lábbelit lehet venni, emellett még egy dologra lehet szükség, túrabotra. A hegyről lefelé kaptatva ugyanis nemcsak a térdeket tehermentesíthetjük, hanem a csúszós köveken nagyobb biztonságban is lehetünk.

Pár órára van tőlünk, gyönyörű és megfizethető Forrás: Bucsky Péter

A késő őszi túrázás több szempontból is ideális választásnak tűnt. Még nem indult be a síszezon, de már nincs nyári turistaáradat, ami az árakon is meglátszott. Ždiarban három éjszakára fejenként 25 euróért (7600 Ft) lehetett szobát foglalni. Az árban a reggeli is benne volt, amely ráadásul olyan bőséges és finom volt, akár egy négycsillagos szállodában. A választékban a helyi ételek is megjelentek. Még melegen hozták minden reggel a szomszédos pékségből a diós és mákos kalácsot.

Ždiarban nem volt drága a szállás, és finom reggelit is kaptunk Forrás: Bucsky Péter

A faluban egyébként egymást érik a panziók. A turizmus főként a síelőkön alapul, így – mivel még nem volt elegendő hó a nagyüzemhez – egy kicsit kihalt volt a település. Szállásunkon rajtunk kívül csak magyarok voltak. Igencsak népszerű nálunk a Budapestről 3-3,5 óra alatt elérhető hegyvidék, ami azon is lemérhető, hogy a legtöbb étteremben magyarul is feltüntették a menüt.

Ide csak autóval érdemes jönni

Csütörtökön éjfélkor érkeztünk meg, a sötétségben fel sem tűnt, milyen gyönyörű tájon járunk. Ráadásul a GPS-ünk és a telefonos térképeink sem tudták megmutatni, hol is van a szállásunk. A legalább öt kilométer hosszú faluban mindössze egyetlen utcanév volt, amely megegyezett a falu nevével, így aztán tettünk néhány kört, mire megtaláltuk a szállást.

Sajnos autó nélkül igencsak körülményes a Magas-Tátrába eljutni. Bár Poprádtól indul a tátrai kisvasút, egy napba is beletelik, míg Miskolcon és Kassán át eljuthatunk ide.

Ezeket a gyönyörű csúcsokat akartuk meghódítani Forrás: Bucsky Péter

Mivel a Tátra természetvédelmi terület, Szlovákiában a tél beköszöntével a magashegyi utakat és a csúcsok jó részét lezárják a turisták elől. Első célpontunk ezért az egyik legmagasabban fekvő, még elérhető menedékház volt az Ótátrafüredről induló turistaúton. Már a parkolónál akadt kéretlen segítőnk, a reggeli italadagja után egy helyi lakos mindenképpen útba akart igazítani, bár a szlovákon kívül semmilyen nyelven nem tudott.

Ennek ellenére lelkesen magyarázott, mi pedig végül megértettük, hogy a hegyi vasút aznap nem működik, és azt is megtudtuk, merre kell mennünk az egyébként látványosan kitáblázott turistaúton. Igencsak limitált szlováktudásunkkal többször megköszöntük a segítséget, de ő csak nem eresztett minket, minden arra jövőtől érdeklődött, ki tud magyarul a segítségünkre lenni.

Alattunk köd, körülöttünk felhők

Célunk a Téry menedékház volt (Téryho chata), amely 2015 méteren található. Ez a Magas-Tátra legmagasabban fekvő, egész évben nyitva tartó turistaháza, és egyben az egyik legrégebbi is, 1899 óta működik. Az ide vezető út nagyon jól kiépített, négy óra alatt fel is értünk.

Befagyott vízesés az út mentén Forrás: Bucsky Péter

A havas tájból azonban nem sokat láttunk, ahogy magasabbra értünk, az óriási ködöt felhők váltották fel. A téli táj talán a nyárinál is szebb volt. A vízesések teteje be volt fagyva, és a jégréteg alatt folyt a víz. Ennél is meglepőbb élmény volt, hogy találkoztunk egy rókával, amely ételért kuncsorgott, és negyed órán át követett minket. Ebből is látszott, hogy a természet már nem annyira vad errefelé, az állatok megszokták az emberi jelenlétet.

Kitartóan követett minket a róka, akár egy éhes kutya Forrás: Bucsky Péter

Rövid forralt borozás után folytattuk utunkat a már sziklásabbá váló terepen, ahol jobban oda kellett figyelni, hogy a havas és jeges köveken ne csússzunk meg. Az alattunk lévő mélységtől nem lett tériszonyunk, mivel a felhőkben járva az orrunkig alig láttunk. 1800 méter környékén azonban kiértünk a napsütésbe, ami igazán gyönyörű volt.

A hátralévő néhány métert végigszaladtuk. A menedékházban rávetettük magunkat a fokhagymalevesre, majd knédlivel tunkoltuk a pörköltöt, és frissen csapolt sört ittunk hozzá. Bár az üzemeltetőknek gyalog kell mindent felcipelniük, az árak ehhez – és különösen az osztrák hüttékhez képest – nem voltak magasak, egy főétel 6-7 euróba került, míg egy sör 2-3-ba.

A menedékházban rávetettük magunkat az ételre Forrás: Bucsky Péter

Négy óra körül már kezdett sötétedni, úgyhogy megindultunk lefelé. Egyikünk fejlámpája lemerült, amit az előttünk haladó szlovák túrázók is észrevettek. Bevártak minket, hogy segítsenek a vaksötétben. Bár nem túl szerencsés sötétben túrázni, a téli időszakban nehéz ezt elkerülni. Azért mertünk belevágni, mert különös szerencsénkre sem hó, sem eső nem esett, és a szél sem fújt.

Alattunk köd, körülöttünk felhők Forrás: Bucsky Péter

Pizzát vacsoráztunk kommunista relikviák között

Koromsötétben értünk vissza Ótátrafüredre, ahol az esti kivilágításban még impozánsak voltak a Habsburg-kori szállodák. Nagyon rendezett, jól és igényesen karbantartott volt az összes tátrai település. Az is a monarchiás időkre emlékeztetett, hogy szinte mindenki németül beszélt az angol helyett.

Kellemesen elfáradva inkább a szállásunkra mentünk, és nyitva lévő étterem után kajtattunk. Sajnos a vágyott sztrapacska (szlovák nevén brinzové halušky) helyett be kellett érnünk pizzával, mást ugyanis nem találtunk. A retróétterem azonban bőven kárpótolt minket: mintha egy Ecseri piacnyi limlomot hordtak volna össze cseh, szlovák és magyar táblákkal, csehszlovák címerekkel, Husák portrékkal és számos kommunista relikviával.

Mintha csak az Ecserin lettünk volna Forrás: Bucsky Péter

A csúcson végre kisütött a nap

Másnapra eltűntek a felhők, napsütésben indultunk Zakopanéba a -13 fokos reggeli hidegben. A turistautak és a felvonó csak gyalog közelíthetők meg, talán azért, hogy a turisták a helyi lovas kocsikat vegyék igénybe. Csapatunk ketté vált, az első nap sérüléseket és izomlázat begyűjtők a kabinos felvonóval jutottak fel a Kasprowy Wierch 1959 méteres csúcsáig, a többiek gyalog vágtak neki.

A felvonóval érkező sokaság nagy része csak száz méternyire távolodik el a felvonótól, így aztán, ha kicsit odébb megyünk, ismét a csendes és nyugodt tájban gyönyörködhetünk. Az már kicsit túlzásnak tűnt, hogy a majd kétezres csúcson a felvonótársaság ingyenes wifit is biztosít.

Balra Szlovákia, jobbra Lengyelország Forrás: Bucsky Péter

A hegygerinc alkotja a lengyel-szlovák határt, itt, a határkövek között lehet túrázni, és két-három óra alatt meghódíthatjuk a 2301 méter magas Świnica csúcsát. A 10-20 centis hóban azért egy kicsit tovább tartott volna az út, ezért csak a kistestvéréig, a kis-Świnicáig jutottunk, amely 2051 méter magasban van.

A csúcson négy fok meleg volt és ragyogó napsütés, hótaposás közben tavaszi volt a hangulat. A látvány itt is magával ragadó volt: észak felé Zakopane és a többi település felhők alatt bújt meg, Szlovákiában pedig a Tátra csúcsai közé szorultak a felhők. Míg északon már egybefüggő volt a hótakaró, délen még kilátszottak a zöld oldalak.

Felragyogott a Nap a csúcsok felett Forrás: Bucsky Péter

Este a szálláson végre sikerült sztrapacskához jutnunk. Jól csúszott hozzá a Zlatý Bažant, utána pedig könnyen ment az elalvás.

Nem kell Svájcba menni a hamisítatlan hegyi hangulatért

Vasárnap korán kellett indulni, hogy a Csorba-tónál még beleférjen egy hegymászás a hazaút előtt. A közel ezer méteres magasságban a hegycsúcsok lábánál vezető főútról letekintve csak felhőket láttunk, míg mellettünk tekergett a tátrai vasútvonal. Nem kell a drága Svájcba menni a hamisítatlan hegyvidéki hangulatért.

Az 1346 méteren található tó mellett Csorbató (Štrbské pleso) üdülőhely az egyik legmagasabban fekvő gyógyhely Európában. Már 1935-ben és 1970-ben is rendeztek itt sívilágbajnokságot, ennek köszönhetően az egyik hotelt a Nemzetközis Sí Szövetségről (FIS) nevezték el. Bár alig 10 centis volt a hó, többen síeltek, jártak a felvonók. Az igazán sportosak gyalog vitték fel léceiket.

Kilátáts a Csorba-tóra Forrás: Bucsky Péter

Könnyed erdei sétával lehet felérni a felvonó tetejéig. A hó egyébként pont idáig tartott, feljebb már csak foltokban volt jelen. Innen szikladarabokból kirakott út vezet az Elülső-Szoliszkó (Predné Solisko) 2093 méteres csúcsán álló kereszthez. Bár nem egy nagy túra, innen szemügyre lehet venni a nagy tátrai csúcsokat és az elterülő völgyeket. A túrázáshoz fontos a saját térkép, de a tervezéshez az interneten is találunk igen részletes térképet itt.

Sötétedés után indultunk hazafele, de még sikerült egy útszéli, fatüzeléses kemencés csárdában néhány knédlis ételt végigkóstolni fokhagymaleves kíséretében. Szlovákiában még mindig a magyar árak alatt dolgoznak az éttermek, egy leves csupán 1-2 euró (310-620 forint), de a szinte mindenhol kapható magyaros pörkölt vagy sertéssült káposztával is általában 5-6 euróba (1550-1860 forint) kerül.

Magyaros pörkölt knédlivel Forrás: Bucsky Péter

Összességében egy hazai természetjárásnál is olcsóbban kihozható a túra a jóval nagyobb hegyekben. Ami pedig igazán vonzóvá teszi a Magas-Tátrát, hogy itt még lehet olyan csúcsokat, völgyeket találni, ahol nem jelent meg a civilizáció. A városok fényei nélkül kémlelhetjük az eget, és nem szűrődik fel az autópályák moraja.