Dublinba télen is bele lehet szeretni

Nem vitás, egy dublini kiránduláshoz nem a tél a legideálisabb időpont, de aki mégis ilyenkor utazik oda, az sem fog csalódni. A város tele van ingyenes látnivalókkal, egy napijegy áráért pedig még a Dublini-öböl vidékét is bejárhatjuk.

Volt, aki kissé furcsán nézett ránk, hogy december közepén Írországba megyünk, ahelyett, hogy a kellemes klímájú mediterrán vidékek felé vennénk az irányt. Pedig ha szerencséje van az embernek, akár 15 fokos hőmérsékletet is kifoghat, ez pedig alig marad el a hűvösebb ír nyarak átlagától. Igaz, a szelet és az esőt nem lehet megúszni, de e nélkül Írország talán nem is lenne az igazi.

Bízva abban, hogy a december nem nevezhető épp főszezonnak, az indulás előtt két nappal álltunk neki a szálláskeresésnek. Először a város szívében, egy György korabeli házban szálltunk meg. A hangulatos kis hotel zömében lengyel személyzettel működött, és kiváló ír reggelit kínált nekünk. Mivel azonban itt csak három éjszakára volt hely, újabb szállás után kellett néznünk.

Dublinban is kisüt néha a nap (A galériához kattintson a képre) Forrás: Tóth Judit

Hétvégére azonban a belvárosban minden megtelt, az árak pedig több mint a duplájára emelkedtek. Végül negyedórányi buszozásra a központtól, egy klasszikus bed and breakfast szálláson vettünk ki szobát. Választásunkban nagy szerepe volt annak is, hogy a házinéni reggelijeiről ódákat zengtek a TripAdvisoron.

A világítótornyot mindenképpen látni kell

Én már az első napon beleszerettem Dublinba, ahol néha egy igazi metropoliszban érzi magát az ember, máskor meg inkább egy kedves, nyugodt városkában. Itt torkollik a Liffey folyó az Ír-tengerbe, a városszéli kikötőben horgonyzó hajókat már a központból is lehet látni. Nem vagyok a kortárs építészet rajongója, de a Liffey partján sétálgatva teljesen lenyűgöztek a város modern épületei.

A modern Dublin az antilopkoponyára emlékeztető híddal (A galériához kattintson a képre) Forrás: Tóth Judit

Első délelőttünkön gyönyörű napsütés volt, ezért úgy döntöttük, lemegyünk az öbölhöz, főleg azért, mert írországi utunk egyik fő célja a madarászás volt. Bár a tenger mintha csak egy karnyújtásnyira lett volna, a kikötő közelében folyton raktárépületek, forgalmas autóutak és lezárt kapuk állták utunkat. Már kezdtük feladni, hogy gyalogosan lejutunk a partra, mikor végre a raktárépületek tövében rábukkantunk egy kis ösvényre, ami levitt a partra.

Az öböl apály idején (A galériához kattintson a képre) Forrás: Tóth Judit

Utólag persze kiderült, hogy nem túl messze innen van egy kiépített sétány a part mentén, amire visszafelé rá is találtunk. Épp apálykor érkeztünk, a homokos fövenyen rengeteg madár – csigaforgatók, kőforgatók, cankók, godák – kutatott táplálék után. Az egyik part menti gyepen ritka örvös ludak legelésztek. Ezek a madarak Kanadából és Grönlandról jönnek ide telelni, s mindössze 25 ezer van belőlük a világon, így a helyi természetvédők különös figyelmet szentelnek nekik.

Hamar rájöttünk, hogy Írországban a napsütést nem kell teljesen komolyan venni. Előbb vagy utóbb beborul az ég, feltámad a szél, és szemerkélni kezd az eső. Az öböl partján egy idő után már olyan erős volt a szél, hogy a távcsövet sem lehetett egyenesen tartani. De ez még azért kevés volt ahhoz, hogy visszaforduljunk, főleg azért, mert nem túl messze megláttam egy kis világítótornyot, amelyet – a világítótornyok lelkes rajongójaként –mindenképpen meg kellett néznem közelebbről.

A világítótornyot nem lehet kihagyni (A galériához kattintson a képre) Forrás: Tóth Judit

Miközben mi kabátban, sapkában, sálban arra koncentráltunk, hogy egy-egy erősebb széllökés után ne kössünk ki a méteres hullámok között, sorra hagytak le bennünket a futók egy szál sortban és pólóban. Igaz, bőrüket rákvörösre fújta a szél, de ez láthatóan egyáltalán nem zavarta őket.

A gigantikus tűhegy, amely megosztja a dubliniakat

Az írek csupán 20 százaléka állítja magáról, hogy beszél írül, pedig az iskolában is tanítják a nyelvet. Az írül tudók többsége a nyugati parton él. Az ír nyelv számomra olyan, mintha tündérek ősi nyelve lenne. Dublin ír neve is mesebelien hangzik: Baile Atha Cliath, ami annyit tesz, a „rőzsefonattal megerősített gázló városa”.

Az írek rettenetesen büszkék íróikra. Joyce, Wilde, Shaw állandóan előkerül, legyen az egy várost népszerűsítő kampány, egy tévéműsor vagy egy hétköznapi beszélgetés. A belvárosban persze a nagy írók és költők szobraiba is folyton bele lehet botlani. A Liffey partján viszont egy megrendítő szoborcsoport készteti megállásra az embert, mely a 19. századi ír éhínség áldozataira emlékezik. Az ott járó japán turistalányok valahogy nem tudták felfogni a szoborcsoport üzenetét, mert vigyorogva álltak be a csontsovány, szomorú alakok közé. Remélem, a nagy európai körút fotóalbumát lapozgatva valaki majd felvilágosítja őket.

Oscar Wilde hanyag eleganciával szemléli a 21. századot (A galériához kattintson a képre) Forrás: Tóth Judit

Dublin sok vitát kiváltó műalkotása az O' Connel Street közepén álló, égig érő spire, azaz torony. A 120 méter magas, óriás acéltű 2003-ban készült el, és négymillió euróba került. A dubliniakat megosztja az alkotás, és nemcsak a ráköltött elképesztő pénzösszeg miatt. Van, aki szerint egy gigantikus fecskendőt ábrázol, amely a város droggal kapcsolatos problémáit hirdeti. Egy ír srác szerint, ha másra nem, arra legalább jó, hogy a részeg embereket bárhonnan hazavezesse, hisz világító teteje mindenhonnan látható.

A város legnépszerűbb szobra és egyik jelképe a telt keblű Molly Malone-t ábrázolja, akiről az egyik leghíresebb ír dal, Dublin nem hivatalos himnusza szól. Molly Malone halárus lány volt, aki mindennap Dublin utcáit járta kis kocsijával, amellyel a portékáját szállította. Életének azonban egy lázas betegség vetett véget fiatalon. Hogy valós személy volt-e, nem tudni, vannak, akik azt mondják, hogy egy 17. században élt lány volt a dal ihletője, erre azonban nincs egyértelmű bizonyíték.

Molly Malone, a kis halárus lány a város egyik jelképe lett (A galériához kattintson a képre) Forrás: Tóth Judit

Kevés pénzből sok élmény

Dublinban sok olyan látnivaló van, amelyhez nem sok vagy egyáltalán semmi pénz nem kell. Ilyen például a Természettudományi Múzeum, ahová ingyenes a belépő. A múzeum 1857-ben nyitotta meg kapuit, és azóta sem sokat változott. Tízezernél is több állatot mutatnak itt be, nem véletlenül hívják Halott Állatkertnek is. Az épület ma is őrzi 19. századi hangulatát. Az egyik teremben hatalmas áttetsző tető engedi be a természetes fényt, a fejünk felett pedig két bálna csontváza lóg. De láthatjuk a múzeumban az egykor Írországban élt óriás szarvas, a megaloceros giganteus csontvázát is.

A szintén ingyenes Chester Beatty Múzeum más, de nem kevésbé izgalmas élményeket kínál. A magángyűjteményben gyönyörűen illusztrált, ritka könyveket, kéziratokat, rajzokat, miniatűröket láthatunk. Vannak itt egyiptomi papirusztekercsek, a Biblia és a Korán különleges, ősrégi példányai vagy ritka középkori kéziratok. A kis múzeum volt már az Év Európai Múzeuma, Dublin második legérdekesebb kulturális látnivalója a TripAdvisor listáján, és Írország, sőt Európa egyik legjobb múzeuma a Lonely Planet szerint.

A buszjegyen kívül szintén semmibe nem kerül a belvárostól 20 percnyire található Főnix park meglátogatása. Ez Európa legnagyobb közparkja, mely 709 hektárjával kétszer akkora, mint a New York-i Central Park. Mire egyik végéből átérünk a másikba, eltelik egy kis idő. De közben becserkészhetjük a gyepen legelésző dámszarvasokat, a tóban úszkáló madarakat, megnézhetjük távolról az elnöki rezidenciát és a dublini állatkertbe is betérhetünk.

Életkép Európa legnagyobb közparkjában (A galériához kattintson a képre) Forrás: Tóth Judit

A park közepén áll a hatalmas pápai kereszt, ahol II. János Pál 1979-ben több mint egymillió ember előtt misézett. És persze van itt számos sportpálya és sportegyesület is, köztük például az ország legidősebb krikettklubja.

Észak-déli utazás a Dublini-öbölben

A Dublini-öböl partvidékét az elővárosi vonattal, a DART-tal jártuk be. Vettünk egy napijegyet, és először észak felé indultunk, majd elvonatoztunk a déli végállomásig. Howth, ez a bájos tengerparti városka, bár ottjártunkkor szeles, esős, hideg idő volt, mégis emlékezetes maradt számunkra. Annál is inkább mert itt láttuk az első fókákat, amelyek szerencsére a part közelében úszkáltak és játszadoztak, mert a halászhajók még javában rakodták ki reggeli zsákmányukat, amelyből, remélték, ők is kapnak ezt-azt.

Szerettünk volna egy kis túrát tenni a part menti hegyoldalban, de az egyre erősödő szél visszafordulásra kényszerített bennünket. A vonat indulásáig inkább betértünk egy kávézóba, ahol nem volt szükségünk az angolra, mert szinte a teljes személyzet magyar volt.

Délután a DART-tal elvonatoztunk a szépséges Dalkey-ba is, ahol nagy örömünkre szintén láttunk kúpos fókákat. Dublin elővárosa egyébként a dublini gazdagok kedvelt lakóhelye, előkelő villák, kisebb kastélyok sorakoznak egymás után. Állítólag Bono is itt lakik, de vele sajnos nem futottunk össze.

Dalkey-ban is van egy Titkos kert (A galériához kattintson a képre) Forrás: Tóth Judit

Egy nap a nyugati parton

Szerettünk volna egy kicsit többet látni az országból, de mivel csak öt napunk volt, és ennyi idő magára Dublinra is kevés, jobb híján befizettünk egy egynapos buszos túrára. Több cég is szervez ilyen utakat, nagyjából mindegyik ugyanazokat a standard programokat kínálja.

Mi az ország egyik leghíresebb természeti látnivalóját, a sziget nyugati partján emelkedő Moher-sziklákat szerettük volna megnézni, de emellett útba ejtettük a Burren Nemzeti Parkot és Galway városát is. Persze ezekre a látnivalókra sokkal több időt kellene szánni, egy nap alatt tényleg csak ízelítőt kaphat belőlük az ember.

A Moher-sziklák ködben és esőben, de e nélkül nem is lenne az igazi (A galériához kattintson a képre) Forrás: Tóth Judit

A Moher-sziklák tengerbe szakadó, függőleges falai egészen különleges élményt nyújtanak. Mázlink volt, mert a csoportunkon kívül alig volt más látogató, pedig az útikönyvek általában illúzióromboló turistahordákkal riogatnak. Útközben megálltunk egy kicsit a gyönyörű Burren Nemzeti Parkban, mely az Atlanti-óceán mentén húzódó mészkőfennsík hatalmas mészkősziklákkal, résekkel szabdalt karsztfelszínekkel, csupasz mészkőplatókkal. Visszafelé két óránk maradt Galway városára, ez egy rövid városnéző sétára és – a már meglévő repertoárt bővítendő – egy újabb ír sör megkóstolására volt elég.

Az ötnapos ír telelés után Dublin a kedvenc városok, Írország pedig azon helyek listájára került fel, ahová mindenképpen vissza kell még térnünk, lehetőleg minél hamarabb.

Írországról korábbi beszámolónkat itt olvashatja, két remek ottani túráról itt és itt talál leírást, a híres ír párkereső fesztiválról pedig itt írtunk.