Egy érdeklődő és elszánt nő kalandjai Afrikában

Szilasi Ildikó Burkina Fasóban

Szilasi Ildikóval egy vetítésen találkoztam, ahol egészen magával ragadó lelkesedéssel mesélt kongói élményeiről. Látszott rajta, hogy annyi mondanivalója van kedvenc kontinenséről, hogy akár napokig is szóval tudna tartani minket. Most önök is megismerkedhetnek vele.

Az interjú röviden:

• Kulturális antropológusként több mint tíz éve jár különböző afrikai országokba.
• Öt évig élt a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol önkéntes munkát végzett.
• Hihetetlenül változatosnak tartja az afrikai kultúrát, számos fesztiválra ellátogatott már.
• Útjai során arra törekszik, hogy a helyi közösségek is fejlődjenek.
• Egy kongói koporsókészítő is alkudott már rá, de elkerülték a kellemetlen esetek.

Hogyan kezdődött az érdeklődése Afrika iránt, és miért pont az a terület, ahova azóta is visszajár?

Érettségi után, 19 éves koromban önkéntes munkát kerestem. Nem volt kifejezetten célom, hogy Afrikával foglalkozzam, az élet hozta így. Azt tudtam, hogy emberekkel, egzotikus kultúrákkal szeretnék foglalkozni, ezért is lettem kulturális antropológus. Az Afrikáért Alapítvánnyal hozott össze a sors, még 2002-ben, velük, illetve egy egyetemi kutatási ösztöndíjjal utaztam ki először 2004-ben a Kongói Demokratikus Köztársaságba. Öt évet önkénteskedtem a szervezetnél Kinshasában, Kongó fővárosában, ahol iskolát, árvaházat támogattunk, Kelet-Kongóban pedig gyerekkatonákkal is foglalkoztam. Utána a Magyar- Afrika Társaságnál, majd önálló független Afrika-szakértőként dolgoztam, és az Európai Uniónak is végeztem szakértői munkát.

2009-ben Torday Emil magyar származású kutató nyomában expedíciót vezettem Kongóban. Sokat olvastam Tordayról, és felkeltette az érdeklődésem ez a nagyszerű, magyar származású Afrika-kutató, aki 1900-1909 között három kutatóexpedíció során feltérképezte az akkor még ismeretlen Kongó-medence egy részét, leírta az ott élő kuba, pende, mbala népek szokásvilágát, sőt, még nyolc kongói törzsi nyelvjárást is elsajátított.

Gungufesztivál Belső-Kongóban Forrás: Lantai-Csont Gergely

Fiatal, szőke, magyar lányként nem volt könnyű elfogadtatni magam és a háromfős stábot Belső-Kongóban. Rengeteg nagyszerű kongói ember segítette, hogy falufőnökökhöz, sőt még a Kuba Királyságba is eljuthattunk. Amikor pedig arról kérdeztek bennünket a helyiek, hogy mit keresünk ott, ahol a madár se jár, büszkén válaszoltunk: ősünk nyomába eredtünk, hogy bejárjuk egykori útvonalát, és méltó emléket állítsunk neki.

Melyek voltak az első benyomások az első személyes látogatás során?

Nehéz felidézni, 11 év telt el azóta, hogy Kongóban jártam először. Arra, hogy mit éreztem akkor, hogy milyen érzés volt nem tudni, „meddig ér a takaróm", akkor jönnek fel emlékfoszlányok, amikor utastársaimat bevezetem be az afrikai kultúrába. Olyan ez, mint egy beavatási rítus: az ember úgy indul neki Afrikának, hogy nem tudja, mire számítson, hogy viselkedjen, mit vegyen fel, vagy mit egyen, és napról napra otthonosabban, magabiztosabban kiismeri magát egy idegen kultúrában.

Szilasi Ildikó Burkina Fasóban Forrás: Lantai-Csont Gergely

Arra emlékszem nagyon intenzíven, hogy az egyik barátom, Louison időről időre nagyon szellemes jelzőkkel illetett Kongóban. Először Lincsi Baba voltam (Lincsinek neveznek Kongóban), majd Lincsi, a hátizsákos (ez arra utal, hogy sokat utaztam Kongón belül), majd Lincsi, a kinshasaivá avanzsáltam, ekkor kezdtem felvenni a kinshasai ritmust. Tudtam, hogy kell iránytaxizni és egyedül közlekedni ebben a sűrű, már-már kaotikus városban. Majd a Kongóban eltöltött 3. év végén Mama Lincsi lettem: ez a legnagyobb megtiszteltetés, mert ez azt jelenti, hogy a helyi emberek befogadtak, megszerettek.

Emlékszem, első kongói utam során egy idősebb úrtól egy fehér kakast és tíz tojást kaptam: ezzel mondta ki az Isten hozottat.

Hogyan fogadták a helyiek? Úgy tudom, járt olyan helyeken, ahol viszonylag kevés fehér ember - milyenek voltak a reakciók az ott élők részéről?

Mai napig rengetegszer járunk olyan helyeken, ahol nem jár fehér ember. Az általam szervezett és vezetett túrák sajátossága, hogy olyan helyekre, ünnepekre, rítusokra jutunk el, ahol nem nagyon vannak európai turisták. Kivétel nélkül mindenhol jól fogadtak a helyiek, sehol nem ért rossz tapasztalat, vagy atrocitás.

Szilasi Ildikó Ghanában Forrás: Lantai-Csont Gergely

Különösen igaz ez Szenegálra, a Teranga (wolof szó, jelentése vendégszeretet) országára, ahol fantasztikusan pozitívak, kedvesek és nyitottak az emberek. Ott tudom, hogy bármikor segítségre lenne szükségem, segítenének nekem, és a helyiek jókedve is messze földön híres.

Melyek azok a látnivalók, fesztiválok, népszokások, melyeket kiemelne?

Nagyon szeretem az afrikai zenei- és kulturális fesztiválokat, például a száhel fesztivált Szenegálban, amelyet áprilisban tartanak, a szilveszteri észak-szenegáli FESFOP ütőhangszer-fesztivált, vagy a gungufesztivált Belső-Kongóban. Egy ilyen fesztiválon való részvétel önmagában is hihetetlen élmény, de fontosnak tartom, hogy ha már ott vagyunk, hozzájárulunk ahhoz, hogy ezek a kulturális rendezvények fennmaradjanak, fejlődjenek, erősödjenek.

Gungufesztivál Belső-Kongóban Forrás: Lantai-Csont Gergely

Afrika egy hihetetlenül változatos, kreatív kontinens. Szenegálban rengeteg zenei és táncstílus, hangszer ismeretes például. Azzal, hogy mi részt veszünk a ghánai asante király ünnepén, vagy egy fesztiválon, bevételt generálunk a helyi lakosoknak is, hiszen ott eszünk- iszunk, szállásra, benzinre, telefonkártyára költünk, szuvenírt vásárolunk, tánccsoportoknak adunk borravalót. Ezek kis összegek számunkra, viszont ott óriási hozzájárulás, ha abból indulunk ki, hogy egy fafaragó, dobmester vagy történetmesélő férfi 8-15 embert tart el, és az számára a napi vagy heti betevő falatot jelenti.

Egyúttal azt is élvezem, hogy Magyarország jó hírét visszük a nagyvilágban, hiszen ezeken a helyszíneken, például a toubai zarándoklaton Szenegálban, vagy a loumpoul-sivatagi szabadtéri fesztiválon tényleg alig találkozunk európaiakkal. Kongóban még a magyar zászlót is felhúzzák, Szenegálban pedig Magyarország feliratú fesztiválbelépőt készítenek számunkra. Szuper érzés úgy utazni, hogy közben segítünk, és hozzájárulunk a kulturális hagyományőrzéshez Afrika-szerte.

Szenegáli birkózók Forrás: Lantai-Csont Gergely

Milyen a kontinens turisztikai infrastruktúrája, az utak, a szállások, az étkezési lehetőségek, azaz mennyire könnyű vagy nehéz utazni?

Szenegálban az infrastruktúra nagyon jó, és a gasztronómia is. Nemzeti étel a kuszkusz ágyon finomra párolt padlizsán, a káposzta hallal vagy marhával, illetve a hagymás és a mogyorószószos szószt fontos még megemlíteni. Kongóban a manióka, az édesburgonya és a főzőbanán alkotja az étkezés alapját, persze ott is rengeteg féle hal kerül a tányérra, például a Kongó folyóban élő kapitányhal.

Kongóban - bár egyre több útépítés zajlik - elég rosszak az utak. Magyarországnál huszonötször nagyobb alapterületű országot képzeljünk el, óriási távolságokkal. Országon belül kisrepülőgéppel lehet közlekedni, vagy folyami úton, illetve közutakon, de azok olyanok, amilyenek: hol kátyús, hol mély homokos. Kongóban az útviszonyok meglehetősen nehezek, főképp a Kuba Királyság, Kongó szíve felé vezető utam során ütköztem nehézségekbe. Addigra már hozzászoktam a rossz utakhoz, arra viszont nem számítottam, hogy Ilebónál, ahol egy működő kompnak kellett volna átszállítania négykerék-meghajtású terepjárónkat, összes felszerelésünket a folyó túlpartjára, nincs komp, utoljára talán a 90-es években használták, azóta rozsdásodik. A terepjárót visszafordítottuk a fővárosba, mi pedig átpakoltuk a szükséges felszereléseinket egy fatörzsből vájt csónakba, és átkeltünk a folyón, abban bízva, hogy a távoli kistelepülésen majd találunk bérlésre alkalmas autót, amivel eljuthatunk a királyság területére.

Szilasi Ildikó Ghanában Forrás: Lantai-Csont Gergely

Szerencsére Afrika-szerte egyre jobb a közúti helyzet, így egyre könnyebb elérni olyan helyeket, amelyek korábban elérhetetlenek voltak. Számomra fontos, hogy amikor utazunk, helyi tulajdonban lévő szállásokon aludjunk meg, illetve minél több költésünk a helyi kisembereknél maradjon, ez egyfajta segítő utazás. Ezért általában családi vendégszállókban, trópusi virágokkal beültetett hangulatos lodge-okban, autentikus, köralapú, kényelmes kunyhókban szoktunk megaludni. De Belső-Kongóban, a fesztiválfaluban például van, hogy úgynevezett trópusi zuhanyzó van csak az afrikai csillagos ég alatt. Az is egy különleges, természetközeli élmény.

Mennyire biztonságos ott utazni, különösen nőként, érte-e bármilyen atrocitás vagy éppen kellemes meglepetés?

Az, hogy mennyire biztonságos valahol utazni, nagyban függ az utazótól is: hogyan viselkedik, öltözködik, mennyire empatikus, mennyire rutinos. Engem szerencsére elkerültek a kellemetlen esetek, de lehet, hogy ebben az is közrejátszott, hogy rengeteget olvastam Kongóról, Szenegálról vagy arról a másik 22 afrikai országról, amelybe éppen utaztam.

Szilasi Ildikó Burkina Fasóban Forrás: DRILL 1997 BT/Lantai-Csont Gergely

Nőként fontos, hogy ne kerüljünk kellemetlen szituációkba férfiakkal, legyünk barátságosak, de határozottak. Az elmúlt tíz évben számtalan poénos házassági ajánlatot kaptam Afrikában: a legviccesebb az volt, amikor egy johannesburgi kulcstartóárus akart elvenni, de volt olyan is, hogy egy kongói koporsókészítő alkudott rám fotós kollégámnál, és felajánlott neki egy ingyen koporsót, amennyiben sikerült volna engem rábeszélnie a frigyre.

Milyen fontos tanácsokat tud adni azoknak, akik abba a térségbe utaznak?

Legyenek felkészültek, olvassanak sokat az utazás előtt: politikáról, társadalomról, gazdaságról. Ne vigyenek magukkal feltűnő ruhákat, ékszereket, drága órát, telefont. Legyenek nyitottak, barátságosak, alázatosak. Kerüljék az arroganciát. Mindig legyen kezük ügyében apró ajándék, toll, plüssjáték, kártya, baseballsapka. A helyiek általában mindennek nagyon örülnek.