Délelőtt túra a felhők felett, délután lubickolás az óceánban

vízesés túra

Nem vagyok éppen megszállott túrázó, de van az a táj, ami engem is bakancsba kényszerít. Ahhoz képest, milyen apró Madeira, szinte kimeríthetetlen túralehetőségeket kínál mindenféle hosszúságban és nehézségben. Tíznapos utam során jó néhány ösvényt végigjártam, most ezekből mutatok be néhányat.

Madeirán az egyik legjobb dolog, hogy a délelőtti túra után délután már az óceánban lubickolva pihenhetjük ki a hegymászás fáradalmait. A sziget központjának számító Funchalból maximum egyórányi vezetéssel Madeira bármely pontja elérhető. Ez azt is jelenti, hogy egy-másfél tank benzinből keresztbe-kasul bejárhatjuk a szigetet, úgyhogy ezzel sem terheljük meg nagyon a költségvetésünket.

Madeira olyan, mint egy óriási terepasztal

Ez a csöpp sziget tele van természeti szépséggel, a túralehetőségek szinte kimeríthetetlenek. A könnyű, vadregényes sétáktól a komoly hegymászásig minden akad a kínálatban. Nem véletlen, hogy Madeira a gyalogtúrázók kedvence. Sokan kifejezetten a kirándulások miatt jönnek ide, például az a magyar pár is, akikkel ottjártamkor összefutottam.

Ami az autózást illeti, aki nem szereti a szerpentineket, a meredek emelkedőn a kézifékes újraindulást (amikor például a szembejövő forgalom miatt le kell húzódni), az válasszon laposabb szigetet. Madeirán ugyanis többnyire igencsak meredek utakon kell vezetni. A sziget peremén futó autópálya ugyan fantasztikus minőségű, de ha a belső részekre utazunk, vagy épp Funchalon kell áthajtanunk, akkor bizony minden vezetői tudásunkra szükségünk lesz. A rengeteg alagút és felüljáró miatt kicsit olyan, mintha egy óriási terepasztalon közlekednénk.

Az egész sziget egy hatalmas terepasztal Forrás: Kisgyörgy Éva

A másik, vezetéssel kapcsolatos dolog, amire nem árt odafigyelni, az a parkolás. Mivel a városi utcák elég szűkek, a helyi sofőrök művészi tökélyre fejlesztették a házfalhoz simulós parkolási technikájukat. Turistaként ezt a módszert nem olyan könnyű elsajátítani.

Művészi szintre fejlesztették a parkolást Forrás: Kisgyörgy Éva

A csatornatúrák lettek a kedvenceim

De térjünk vissza a gyalogláshoz. A sok sétaútvonal közül a kedvenceim az úgynevezett levadaséták voltak, ezek ugyanis madeirai specialitások. A levadák, azaz az öntözőcsatornák egész Madeirát keresztbe-kasul behálózzák. Hasonló öntözőrendszereket sok helyen építettek ki a római időktől kezdve, de ennyire komplex és hatékony hálózat sehol nem működött, mint itt.

Az első levadák a 15. században épültek, amikor portugál telepesek cukornádat és banánt telepítettek a szigetre. Az évszázadok során ezeknek a korai csatornáknak a nagy része tönkrement, de a 19. századtól újult erővel álltak neki a levadahálózat fejlesztésének. Mivel a sziget északnyugati része jóval hűvösebb és csapadékosabb, mint a déli, az ottani hegyekről lefolyó vizet fogták meg, és vezették a csatornákon keresztül délre.

A levadákat kézi erővel, iszonyatos kemény munkával vájták a sziklafalba. Ma már 1400 kilométer a hálózat hossza, ebből 85 alagutakban fut. A levadák régen magántulajdonban voltak, ma viszont állami fenntartásban működnek, de bárki vehet magának belőle „üzemidőt”. A városi utcák két oldalán vízvezető árkok futnak, és ki-ki az erre szolgáló vaslappal zárja el a víz útját, hogy a kerítésen kialakított résen saját házi ciszternájába terelje az előre megvásárolt idő erejéig.

A csatornák melletti ösvény kiváló sétaútvonal Forrás: Kisgyörgy Éva

És hogy mi köze a levadáknak a kirándulásokhoz? Minden levada mentén szervizutak futnak, hogy gondoskodni lehessen a tisztításukról. Ezek néhol kényelmes ösvények, máshol alig harminc centiméter széles kőperemek, de mindegyik tökéletesen alkalmas túrázásra (a meredekebb részeket védőkorláttal tették biztonságossá).

Kevésbé gyakorlott sétálóknak külön előny, hogy a levadák lejtése minimális, hiszen ha nagyobb emelkedő kerül az útjába, akkor alagúton vezetik át, amelyen át lehet sétálni. És még egy előnyük van a csatorna menti túráknak: képtelenség eltévedni, hiszen csak követni kell a vízvezetéket.

Korláttal tették biztonságosabbá a túrázást Forrás: Kisgyörgy Éva

Esernyővel sétáltam a vízesések alatt

Funchalban 20-50 euróért egy rakás fél-egy napos túrára be lehet fizetni, amelyekhez vezető, esetleg piknikebéd is jár. Mivel azonban én autót béreltem, olyan túrák közül válogattam, amelyek mindig a kiindulóponthoz értek vissza. Vagyis leparkoltam valahol, elgyalogoltam a vízeséshez vagy felmásztam a hegycsúcsra, majd ugyanazon az útvonalon visszatértem az autóhoz. (A túrák leírásánál mindig az odaút hosszát adom meg, amit értelemszerűen kettővel kell szorozni, hogy a teljes sétahosszt megkapjuk). Szerencsére így is rengeteg lehetőség közül választhattam.

Az egyik legrövidebb levadaséta a mindössze másfél kilométer hosszú Vereda dos Balcões (PR11 jelzésű) túra, amely a Balcões kilátóponthoz vezet. Ezt tényleg mindenkinek lehet ajánlani kisgyerekes családoktól kezdve a kevésbé edzetteken át az idősekig. Még ez a rövid szakasz is vadregényes, bár én pont szemerkélő esőben jártam arra. A kilátóponthoz érve megkegyelmezett ugyan az idő, és egy csodálatos szivárványt rajzolt a környező hegyek köré, de néhány perc múlva tejfehér ködbe borult minden – annyira, hogy az orromig is alig láttam.

Szivárvány fogadott minket a Balcoes-kilátónál Forrás: Kisgyörgy Éva

Ennél egy fokkal nehezebb az egyik legnépszerűbb túra, a 4,4 kilométer hosszú Levada das 25 fontes (PR6), amely – mint azt a neve sejteti – 25 vízesést ejt útba. A séta során nincsenek nagy szintkülönbségek, csak a sziget közepén emelkedő Paul da Serra fennsíkról kell leereszkedni a völgybe egy aszfaltos úton, ami elég megerőltető a térdnek. Szerencsére a visszautat meg lehet úszni, mert – mint utóbb kiderült – ezen az útvonalon jár egy kisbusz, amely három euróért le-fel szállítja az utasokat (más jármű nem hajthat le a völgybe).

Vízesést már rengeteget láttam az utazásaim során, úgyhogy nem is az volt a nagy élmény, hanem maga a túra. Elképesztően romantikus a kis csatorna mellett haladni, sokszor szakadékok mentén, és élvezni az erdő gazdagságát. Mivel ez a rész már igen csapadékos, a különleges fák mellett hatalmas páfrányok szegélyezik az utat.

Huszonöt vízesést érintett ez az útvonal Forrás: Kisgyörgy Éva

Mint szenvedélyes világörökség-vadász, nem hagyhattam ki a 6,5 kilométeres Levada Caldeirao Verde (PR16) túrát, amely a sziget északi részén fekvő Santana városka közeléből indul, és a sziget egyetlen világörökségi területét, a babérerdőt is érinti. A sziget egyötödére kiterjedő, legalább 15 millió éves babérerdő az egyik megmaradt képviselője annak a növénytársulásnak, amely az utolsó jégkorszak előtt Európát uralta.

Az erdőt átszelő, 18. századi csatorna különösen festői útvonalon vezet, gyakran több száz méteres szakadékok mentén. Időnként vízesés zúdul az ösvényre (amit nem lehet kikerülni), de szerencsére ezt tudtam, így vittem esőkabátot, sőt esernyőt is, nem kis kuncogást váltva ki a mellettem elhaladó túrázókból.

Helyenként a vízesés alatt kellett átsétálni Forrás: Kisgyörgy Éva

Leginkább az volt zavarba ejtő, amikor az alagút végén egy zuhannyal találta magát szembe az ember, és nem tudta, hogy eleredt-e az eső, vagy épp egy vízesés alá érkezett. Vicces volt az is, amikor egy harminccentis csatornaperemen épp szembejött egy turista. Ilyenkor valamelyikünknek vissza kellett sétálni egy olyan pontra, ahol biztonságosan elfértünk egymás mellett.

Visszatérve a túra kiindulópontjára, Santanába, megnéztem azokat az „A” alakú zsúpfedeles házakat, amelyek már csak itt találhatóak meg a szigeten, megőrizve a régi mezőgazdasági falvak emlékét.

Santana egyik régi, zsúpfedeles háza Forrás: Kisgyörgy Éva

Alattam úsztak el a felhők

A hegymászók legnépszerűbb túraútvonala a sziget két legmagasabb csúcsát, a Pico do Areeirót (1817 m) és a Pico Ruivót (1862 m) összekötő 7 kilométeres túra. Ez az időjárás miatt gyakran részben vagy egészben le van zárva, és a látási viszonyok mindig kiszámíthatatlanok. Kevésbé gyakorlott hegymászóként én inkább egy könnyebb útvonalon kapaszkodtam fel a legmagasabb csúcsra.

Az előző túrához hasonlóan először ismét Santana városába kellett eljutni. A parkoló felé hajtva akkora köd ereszkedett a tájra, hogy kis híján visszafordultam. Szerencsére nem tettem, mert ahogy odaértem, kitisztult az ég, és a felhők felett sétáltam fel a 2,8 kilométerre lévő hegycsúcsra. Egészen furcsa volt, hogy nem repülőgépről, hanem egy csaknem kétezer méteres hegyről látom felülről a felhőket.

Még 2000 méteres sem volt a hegy, mégis alattunk voltak a felhők Forrás: Kisgyörgy Éva

Ez a túra sem túlságosan nehéz, amikor ott jártam, egy fiatal pár hordozóban vitt fel egy kisbabát, de találkoztam jó néhány vidám idős úrral is, akik szép komótosan, túrabotokkal felszerelkezve hódították meg a csúcsot. Mire kigyönyörködtem magam a tájban és lebaktattam a parkolóhoz, ismét leereszkedett a köd, és óvatosan kellett vezetnem a kanyargós hegyi úton.

Még itt, a legmagasabb csúcson se volt hó, ez ugyanis meglehetősen ritka Madeirán. Egy helyi lány mesélte, mekkora élmény volt neki már jóval harmincon túl, amikor először látott havat egy üzleti út során Hollandiában. Amikor lement az utcára, automatikusan elővette az ernyőjét, de aztán látta, hogy ez nem szokás, úgyhogy összecsukta, és élvezte, ahogy hullik rá a hó.

Felhőbe burkolózott a táj Forrás: Kisgyörgy Éva

Itt, a szigeten soha nincs igazi hótakaró, bár néha esik valami havas dara a hegyekben. Olyankor mindenki legszívesebben egyből nekivágna havat nézni, de a hatóságok mindig lezárják az utakat, tudván, hogy senkinek nincs se téli gumija, se tapasztalata, hogyan kell vezetni a csúszós utakon.

Drámaian szép séta a sziklaszirten

De Madeirán nemcsak a hegyekben vagy a csatornák mentén lehet romantikus kirándulásokat tenni, hanem a tengerparton is. A leglátványosabb tengerparti útvonal a sziget keleti csücskén található. El kell hajtani az autóút legvégére, Ponta de Sao Lourencóhoz (a Szent Lőrinc-fokig). Itt egy kifejezetten erre a célra épített nagy parkolóban lehet hagyni a kocsikat, és gyalog folytatni az utat a legkeletibb földnyúlványra.

Ez akár Skóciában is lehetne Forrás: Kisgyörgy Éva

Ez a négy kilométeres ösvény teljesen eltér minden más túraútvonaltól, olyan, mintha nem is egy szubtrópusi szigeten, hanem Skóciában lennénk. Míg Madeira csupa buja erdő és park, ezen a vulkanikus eredetű, bazaltos vidéken egyáltalán nincsenek fák, érdekes növények annál inkább. Az itt talált 138 fajtából 31 endemikus, azaz kizárólag itt él. Különleges a madárvilág is, bár sokat nem láttam, de a csicsergésük és vijjogásuk az egész séta alatt elkísért. Különös érzés a fel-lekanyargó sziklaszirten sétálni, miközben mindkét oldalon az óceánt látni.

Nem olyan, mint egy szubtrópusi táj Forrás: Kisgyörgy Éva

Ezt a drámaian szép túrát hagytam az utolsó napra, és méltó befejezése volt a madeirai vakációnak. Úgy gondolom, itt mindenki megtalálja a számítását, aki szeret sétálni: Funchal botanikus kertjeitől kezdve a romantikus levadatúrákon át a zord hegycsúcsokig egyszerűen minden van a kínálatban.

Praktikus tanácsok Madeirán túrázóknak

1. Madeirán simán kifoghat az ember egyetlen nap leforgása alatt négy évszakot. Volt olyan nap, amikor a hegyekben vastag polárban és dzsekiben túráztam, de negyven perc múlva Funchalban már bikiniben napoztam a szálloda medencéje mellett. Ugyanakkor olyan is volt, hogy lent a városban volt hűvös, de a hegyen verőfényes nyári idő fogadott. Teljesen kiszámíthatatlan, hogyan alakul az idő, így esőkabát, sál, kesztyű mindig legyen nálunk.

2. Az alagutak miatt fontos zseblámpát vagy fejlámpát vinni, lehetőleg pótelemekkel.

3. Elengedhetetlen a jó túrabakancs, mivel a túraútvonalak a sziget középső és északi, azaz csapadékosabb vidékein vezetnek, ahol általában csúszósak, sárosak az ösvények.

4. Minden túra elején megtaláljuk egy táblán a segélyhívó számokat, ezt érdemes feljegyezni, ha esetleg bármi baleset érne minket.

A madeirai beszámoló első részét itt olvashatja.