Hangos veszekedés hallatszott ki a pilótafülkéből

Malindo Air Boeing 737
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Húsz utas inkább leszállt a repülőről az indulás előtt, de a többség visszament a kapitány bocsánatkérése után.
Vágólapra másolva!

A malajziai székhelyű Malindo Air légitársaság egyik gépének már csak néhány perce volt hátra, hogy Penangból Kuala Lumpurba induljon, a felszállást azonban váratlan incidens késleltette. Amikor az egyik légiutas-kísérő kinyitotta a pilótafülke ajtaját, hangos kiabálás hallatszott ki onnan. Az egyik utas leírása szerint a kapitány és a másodpilóta láthatóan komolyan veszekedtek egymással.

A hangos csetepaté sokkolta az utasokat. Az első sorban ülő egyik külföldi utas felállt, és engedélyt kért, hogy leszállhasson. Őt húszan követték a repülőtér termináljába.

A kapitány bocsánatot kért

A történet ezzel nem ért véget. A kapitány ugyanis a leszállt utasok után ment, hogy bocsánatot kérjen tőlük, és visszahívja őket a fedélzetre. A többségük vissza is szállt, heten azonban úgy döntöttek, inkább maradnak. A többi 52 utas 50 perc késéssel indult az egyórás útra.

Képünk illusztráció Forrás: Wikimedia/Sabung.hamster

A repülőtéren maradt utasok szerint a pilóták nem voltak abban az érzelmi állapotban, hogy biztonságosan végrehajtsák a repülést. Ők feljelentést tettek a reptéri rendőrségen.

A Malindo Air PR-igazgatója elnézést kért a késésért és a félreértésért, mivel szerinte rosszul értelmezték a történteket. „A kapitány egy harmadik megfigyelő-tanuló pilótát oktatott ki nyers modorban, miközben a másodpilótával együtt felszálláshoz készülődtek" – magyarázta a szituációt a Daily Mail beszámolója szerint.

Szavazzon!

Ön mit tett volna ilyen helyzetben?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!