Ki mondaná meg róluk, hogy nem is lányok?

Miss Tiffany Universe transznemű szépségverseny Thaiföldön
Vágólapra másolva!
Thaiföldön idén is megrendezik a transzneműek szépségversenyét, a Miss Tiffany's Universe-t.
Vágólapra másolva!

Thaiföld sok mindenről híres, többek között arról is, hogy sok olyan lánnyal lehet találkozni, különösen a turisták által látogatott helyeken, akik valójában férfiak (erről korábbi beszámolónkat itt olvashatja). A ladyboyok többnyire azok a transzneműek, akik férfi testbe született nők, tehát személyiségük női, és nőként viselkednek, de nem esnek át teljes nemváltó műtéten. Sokukon azonban hormonkezelést és mellplasztikát is elvégeztek.

Szépségversenyük is van

A thaföldi transzneműeknek 2004 óta szépségversenyük is van, a Miss Tiffany's Universe. Ennek döntője májusban van a híres üdülővárosban, Pattaján, az első körös válogatást azonban tegnap tartották, amelyről videó is készült.

A versenyt egyébként a thai állami tévé is közvetíti, és átlagosan 15 millió nézőt vonz. A rendezvénnyel egyrészt Pattaja nemzetközi imidzsét szeretnék erősíteni, másrészt az AIDS elleni harcra is gyűjtenek belőle pénzt.

Szavazzon!

Egyetért azzal, hogy a transzneműeknek is legyen szépségversenye?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!