Végtelen szabadság léccel és fókával

Alapfelszerelés, vagyis a lapát, a sí-vagy túrabot, a kikandikáló szonda, a fókával borított léc, és persze a teástermosz

A magashegyi túrák és a síelés lelkes híveként jó ideje szerettem volna már belekóstolni a túrasízésbe is: léceket, fókákat fel, és jöhet egy jó kis kardio-edzés a hegy tetejéig, a mínuszokban is ujjatlan pólóban. Eddig nem volt alkalmam tesztelni, hogy milyen is ez, nemrégiben viszont végre kipróbáltam.

És nemcsak kipróbáltam, hanem egyúttal egy túrasí- és lavinaismereti tanfolyamra is beneveztem. A túrasízésnél ugyanis nem elég, ha az ember némiképp tisztában van a technikával, a körülményeket is nagyon alaposan ismerni és mérlegelni kell.

Végtelen szabadság a saját pályán a saját korlátokkal Forrás: Németh Sarolta

Végtelen szabadság saját pályával és saját korlátokkal

A túrasízés végtelen szabadságot jelent, ahol az ember maga építi a pályát: ott és oda megy fel, ahová akar, és ott jön le, ahol jónak látja. Turistaút, vagy ratrakolt pálya nincsen, színt választani pedig szintén nem lehet. Nem kéken vagy feketén jövök le, hanem azon, amit éppen dob a gép (jobban mondva a terep) – sziklákat és erdőket jéggel, vagy éppen kellemes porhóval borítva.

Ahhoz, hogy mindez valóban féktelen szórakozás és életre szóló élmény lehessen, az embernek látnia kell a saját korlátait és döntéseket kell hoznia: mikor lehet elindulni, és mikor nem, melyik hegyoldal alkalmas a csúszásra, és melyiket jobb elkerülni, hol tudok egyáltalán fizikailag lejönni, hogyan csökkenthetem a lavina elindításának veszélyét, vagy mit kell tenni, ha bárkivel baj történik. Mindez nagy felelősség, aminek az alapja a hegy tisztelete és az a felkészülés, ami minden hegyen mozgónak kutya kötelessége.

Nem állítom, hogy most már mindezt tudom is, mert ahhoz talán egy élet gyakorlása lenne csak elég, de az ausztriai Kolm-Saigurnban eltöltött négy napban minden adott volt a kellemes élmények és némi hasznos tudás bezsebeléséhez: a meseszép hely (ez az Alpokban azért szerencsére nem ritka), a gyönyörű idő (ez négy napig folyamatosan már inkább), a változatos terep, és persze a jó társaság.

Felfelé a meredekebb szakaszokon cikkcakkos lépésben az úgynevezett kick-turn-nel érdemes menni Forrás: Németh Sarolta

Az Alpok aranyvölgyében: a Rauris-völgy és Kolm Saigurn

A Salzburg tartományban fekvő Rauris-völgy és Kolm Saigurn a Hohe Tauern Nemzeti Park szívében található gyönyörű és sokszínű túravidék. Télen garantáltan hóbiztos sí-, túrasí-, sífutó és jégmászó terület, ahol mind a családok, mind az extrémebb sportok kedvelői megtalálják a számításukat.

E tekintetben tulajdonképpen nyáron sem más a helyzet, csak olyankor nem a fehér, hanem a zöld és a világosszürke dominál az érintetlen környezetben az erdők és az impozáns hegycsúcsok gyűrűjében, a télen fagyott vízesések jégfalain pedig gyöngyözve zubog lefelé a víz.

A legmagasabb a völgyet körülölelő hegycsúcsok közül a Hocharn a maga 3254 méterével, a sítúrázók körében pedig a legnépszerűbb a 3106 méter magas Sonnblick. A 30 négyzetkilométernyi völgy viszonylag kis területet foglal el Közép-Európa legnagyobb nemzeti parkjából; szépsége, és varázslatos hangulata miatt azonban az Alpok aranyvölgye elnevezést tudhatja a magáénak.

Az itteni hegytetőkről látható egyébként a Venediger- és a Glockner-csoport (ezek szintén a Hohe Tauern Nemzeti Parkhoz tartoznak). Mindkettő számos háromezresnek ad otthont; többek között a 3666 méter magas Grossvenedigernek, illetve Ausztria legmagasabb hegyének, a 3798 méter magas Grossglocknernek.

Megérkezésünk estéjén főhadiszállásunkat az 1598 méteren fekvő Naturfreundehaus Sonnblickbasis tetőtéri lágerében (egy légterű helyiség egyszerű matracokkal és plédekkel) vertük fel. A ház egyébként tökéletesen felszerelt, a lágeres ár pedig a bőséges reggeliválasztékkal együtt 22 euróba került. Ez elég jutányos, főleg, ha azt is beleszámítjuk, hogy fürdeni is lehetett (ez a menedékházakban ugyanis nem szokványos, itt is azért volt rá mód, mert szobákban is lehet éjszakázni). Az alpesi hüttehangulatot egy, a háztól induló 5 kilométer hosszú szánkópálya egészítette ki.

A Hohe Tauern hegyei - háttérben a Sonnblick-kel Forrás: Németh Sarolta

Fóka, firnvas és lábra öntött sítúra-bakancs

A szállás felszereltsége ellenére az igazi (natúr)sokk akkor ért, amikor másnap reggel kidugtam az orromat a hüttéből (előző este ugye hiába dugtam volna ki, mert sötét volt). Lélegzetelállító körpanoráma és harapnivalóan friss levegő fogadott ugyanis. A Sonnblickbasis pontosan a hóval borított, fenségesen magasodó hegyláncolat közepén helyezkedett el – teljes rálátással a Sonnblick csúcsára. Lassan körbefordultam, magamba szívtam a hegyek illatát, és szélesen mosolyogva elkezdtem szortírozni a felszerelést.

Hogy mit is pontosan? Nos. A hegymászáshoz szükséges hágóvas és jégcsákány helyett eltettem egy pár firnvasat, ami a lécet fogja meg a jégpáncélon való egyensúlyozás közben. Ezután felszereltem a lécre az úgynevezett fókát; azt a természetes vagy szintetikus anyagból, esetleg ezek keverékéből készült ragasztós csíkot, amely tökéletesen illeszkedik a léc alakjához, és a felfelé menet során a segítségével nem csúszik vissza a sí a havon. Eltettem a sisakomat, illetve a lavinaszettet is, ami egy lavinajeladót, egy lavinaszondát és egy lapátot jelent – ezen a triumvirátuson múlik ugyanis az ember és társai élete egy esetleges baleset során.

A jeges bordán fókával, firnvassal és a biztonság kedvéért sisakban mentünk fel Forrás: Németh Sarolta

Mindezek után pedig nagy izgalommal becsatoltam a walk-funkcióra állított túrasí-bakancsomat. A bakancs tulajdonképpen – a lesikló sízéshez hasonlatosan – a leglényegesebb eleme felszerelésnek. Hogy miért? Mert ha a léc nem tökéletesen az ember mérete, az például nem akkora baj. De ha a bakancs kényelmetlen, mert szorít, lötyög, vagy töri a lábat, az az egész túrát tönkre tudja tenni.

A sítúra bakancsban ráadásul javarészt felfelé caplat az ember; ekkor olyannak kell lennie, mint egy jó túrabakancsnak. Lesikláskor viszont a legpasszentosabb kemény síbakancsként kell viselkednie. A túrasíbakancs egyébként – pont a lépésfunkció miatt – sokkal könnyebb, mint a síbakancs, és vibram (csúszásgátlós) talpa is van, amire hágóvasat lehet erősíteni.

Hótalppal felfelé, deszkával lefelé - itt jön jól egy splitboard Forrás: Németh Sarolta

Backcountry ski és splitboard – a freeride világ ászai

A túrasízés az alpesi országok technikai sportja, megfelelő szettet kölcsönözni ezért itthon, ahol nagyon kevesen űzik, nehézkes és drága. Aki pedig sokat megy, annak javarészt saját felszerelése van. Hozzávetőlegesen: mind a bérlés, mind a saját felszerelés az átlag lesikló szett háromszorosába kerül. Nekem szerencsém volt, mert az egyik ismerősöm kölcsönadta sajátját.

Aki viszont szeretné kipróbálni, az bérelni hozzáértő és segítőkész személyzet közreműködésével például itt tud. Technikai információk a túrasízésről és a felszerelésbérlésről itt, személyes tapasztalatok és élmények pedig például itt olvashatók.

Aki pedig nemzetközi információkat szeretne gyűjteni, az a backcountry, vagy backcountry skiing kifejezéseket írja be a keresőbe. Jó hír a freeride snowboardozás szerelmeseinek, hogy számukra is létezik más megoldás hótalppal felfelé caplatás és a deszkát háton cipelés helyett: ez pedig az úgynevezett splitboard, ahol a deszka a felfelé menethez két síléccé alakítható.

Keressük az elásott jeladót - 6-7 percen belül kell lennie, hogy utána ki lehessen ásni Forrás: Németh Sarolta

Mit érdemes tudni a lavinákról?

Legfőképpen azt, hogy nem válogatnak, ezért mindig készülni kell rájuk, és jobb elkerülni őket. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy mitől és mikor lesz lavinaveszélyes egy hegy, hogyan lehet észrevenni, mit lehet tenni ellene, és legfőképpen, hogy hogyan kerülhető el. Százszázalékos biztonság sajnos nem létezik még az ABS-légzsákokkal és lavinapalackokkal sem, ezért tudni kell társat keresni és társat menteni, illetve jó tudni, mit tehetünk mi magunk a hó alatt a túlélés érdekében.

A tévképzetek elkerülése végett érdemes még megjegyezni, hogy a hegyimentők érkezésére és tudására hagyatkozni egy éles lavinahelyzetben teljesen felesleges; mire ők ugyanis kiérnek (ez 2-3 óra és mellesleg 2-3 millió forintnyi összeg), addigra a szerencsétlenül járt túrázónak már valószínűleg mindegy lesz. Fontos tudni, hogy egy ember körülbelül 15 percet tud eltölteni a hó alatt eszméletvesztés nélkül, a társaknak tehát összesen negyed órájuk van arra, hogy megkeressék, kiássák, és újraélesszék/stabilizálják az illetőt. Erre akkor van esély, ha mindenkinél ott van a jeladó, a szonda és a lapát, és ezeket használni is tudják.

Aki tehát bármilyen freeride tevékenységet folytat télen a hegyen, érdemes tudnia, hogy mekkora felelőssége van egy lavina elkerülésében, elindításában vagy kezelésében, illetve hogy baj esetén mindez mennyi tudást, de még inkább mennyi gyakorlatot igényel.

Hüttenbuch - ide írja be az ember, ha elmegy valahová, baj esetén így a háziak és a hegyimentők tudják, hol keressék Forrás: Németh Sarolta

Hegymenet, hegyjövet

Nagyon szerettem ezt a négy napot. Sokat tanultunk a lavinákról, és gyakoroltuk a mentést is (ez messze nem jelenti azt, hogy mindezt tudjuk is). Hihetetlen élmény volt ütemes léptekkel felfelé haladni először az erdők, majd a kopár, hóval borított bordákon a szikrázó napsütésben (megjegyzem, az időjárással tényleg óriási szerencsénk volt, mert ugyanezek az útvonalak akár túlélőtúrának is minősülhettek volna a szakadó hóban vagy a 70 km/órás széllökések között, ha elindulás után esetleg változik az időjárás). Két legmagasabb pontunk a 2413 méteres Seekopf, és a 2529 méter magas Kolmkarspitz volt.

A lesiklástól tartottam kissé – nem is ok nélkül: ratrakolt pályához szokott, egyébként jónak minősített sítudásom a freeride körülmények között vajmi keveset ért (hiába, ez egy teljesen más technikai tudást igénylő sport). Bőven volt ezért a négy napban fejjel patakmeredbe fúródás, szűzhóban bukfencezés, összeszorított foggal jeges úton fák között lavírozás. És nagyon sok napfény, lesiklás, nevetés és lélegzetelállító élmény. Bőven van még mit tanulnom (a freeride lesikló-technikámat és a lavinahelyzeteket illetően biztosan), de nagyon tetszik.

Tökéletes helyen, tökéletes időben Forrás: Németh Sarolta

Ajánlom mindenkinek, aki szeret valóban érintetlen, nyugodt környezetben lenni, és olyan helyekre eljutni, ahol – néhány hasonszőrű túrasíző kivételével – a madár sem jár. Ha pedig valaki biztonságos keretek között szeretné kipróbálni a sportot, az megteheti ezt egy sípálya közelében, vagy a ratrakolt pályán gyakorolva is.