Gyakrabban kellene a Kárpátokban túráznunk, hiszen meseszép

Idilli szállás a Lomas-patak völgyében

Míg az Alpokban sokszor sorban állás van a népszerűbb túraútvonalakon, a Kelemen-havasokban egyedül túrázhatunk szinte érintetlen környezetben. A helyiek szerint vannak itt olyan völgyek is, amelyekben több száz éve nem járt ember. Az Európai Unió környezetvédelmi programjának hála a Natura 2000 területeken a jövőben is mindent meg kell tenni, hogy az eredeti állapotok fennmaradjanak.

A Keleti-Kárpátokba azonban nem olyan könnyű eljutni, mint a szlovák vagy osztrák Alpokba. 10-11 órás útra érdemes készülni autóval és vonattal is. Mi kocsival indultunk, és

minden ellenkező híresztelés ellenére kiváló minőségű utakat találtunk Romániában,

még az alacsonyabb rendű utak is teljesen rendben voltak. Viszont a forgalom nagy volt, úgyhogy most már tudjuk, hogy érdemes a főutakat, például a Nagyvárad és Kolozsvár közti 1-est elkerülni.

Úti célunk, a Kelemen-havasok Forrás: Bucsky Péter

A pálinka és a mics feledtette az utazás fáradalmait

Mivel odafelé még tapasztalatlanok voltunk, Kolozsvár előtt bő félórás dugóba keveredtünk. Talán ezért is nem bírtuk ki megállás nélkül a célig. Szászrégenben megálltunk egy étteremben vacsorázni. A tipikus középkori városközpont a 20. századot épségben átvészelte, előtte is csak az 1562-es székely felkelés során szenvedett komoly károkat, amikor a János Zsigmond adói miatt fellázadó kétezer embert itt kergették szét.

Szászrégenben álltunk meg vacsorázni Forrás: Bucsky Péter

Itt kezdődött utunk legszebb része. Déda után egyre magasabb hegyek között haladtunk, egyre szűkült a Maros völgye. Sajnos már nem volt időnk megállni, pedig olyan érdekességek vannak errefelé, mint a fatörzsbarlangok. Maroshévízen már azt hittük, közel a cél, hiszen csak tucatnyi kilométerre voltunk a Lomas-patak völgyében rejlő szállásunktól.

Végül még egy óránkba telt, mire odaértünk, mert a főútról lekanyarodva köves úton kellett bukdácsolnunk a hegyi mentőktől bérelt szállásunkig. Mivel társaink frissen sütött miccsel (a csevapcsicsa román változata) és pálinkával vártak, hamar elfelejtettük az egész napos utazás fáradalmait. Gyorsan lefeküdtünk, a hegyi patak csobogása jó altatónak bizonyult.

Idilli szállás a Lomas-patak völgyében Forrás: Bucsky Péter

A meteorológus magányossága

Másnap reggel hétkor nekivágtunk a túrának. 13 kilométer kapaszkodó állt előttünk, közel ezer méterről kellett feljutnunk a 2020 méteres Rekettyés-csúcsra. Az erdészeti autóútról gyorsan letértünk, és patakok völgyén, vízesések sokasága mellett kapaszkodtunk egyre feljebb. Kiválóan volt jelölve az út, mint vezetőnktől megtudtuk, ez az utóbbi évek fejlesztése. Új menedékházzal is találkoztunk, sajnos több régit egyszerűen széthordtak, mert a fenntartásra a három megye határán fekvő hegységben nehezen akad forrás.

Az erdőben túrázókkal nem, csak szarvasokkal találkoztunk.

A madarakat inkább csak hallottuk, csilpcsalpfüzike és holló is sok volt. 1800 méter után már elfogytak a fenyvesek, és a havasok rászolgáltak nevükre, még május utolsó napjain is találtunk hófoltokat. A több tíz kilós hátizsákokkal megpakolva itt már örültünk, hogy megláttuk a Rekettyés-csúcson a meteorológiai állomást, ahol a szállásunk volt.

Vízesésben aztán nem volt hiány Forrás: Bucsky Péter

Már várt minket az itt állomásozó meteorológus, aki egyben a turistaszállást is vezette. Mivel két hetet kell egyhuzamban itt töltenie, örült a társaságnak. Magyarul csak kicsit beszélt, de angollal keverve már jól megértettük egymást. A közel harminc fokos melegből és napsütésből beérve még nem sejtettük, milyen fontos szerepe lesz a cserépkályháknak. Estére elromlott az idő, esett az eső, és süvített a szél, 10 fok alatt volt éjjel a hőmérséklet.

A Ceaușescu-éra bűnei még sokáig hatnak

Délután átverekedtük magunkat a törpefenyvesek rengetegén, és körbejártuk a hegygerincet. Innen már jól látszott, hogyan robbanhatott be az egykori vulkán, több kilométer átmérőjű krátert hagyva maga után. A föld mélyéből feltörő láva számos értékes anyagot hozott magával: jelentős kénkészletek vannak itt, amit a kénes, záptojás szagú forrásvizek is egyértelművé tesznek.

Ennek kitermelésébe 1967-ben kezdtek, állítólag Elena Ceaușescu parancsára. Annak idején egy panelvároskát is felhúztak a munkásoknak, amelynek fénykorában nyolcezer lakosa volt. Mára egy uniós rekultivációs program keretében sikerült eltüntetni, többek között a magyar Hídépítő is részt vett a munkában.

A kénbányászat egy fél hegyet tüntetett el Forrás: Bucsky Péter

Az esős időben lefolyó kénsav azonban minden élőlényt kipusztított a környéken, és egy szomszédos tavat is beszennyezett. Az 1997-es bezárás után aztán elterelték a felszíni vizeket ettől a tótól, de így is hosszú idő lesz, mire magához tér. A bányászat során ráadásul a heggyel együtt barlangokat is legyalultak, pedig még ritka kéncseppkövek is voltak néhányban.

Ameddig a szem ellát, nincs lakott település

Szerencsére ma már inkább az ökoturizmusra helyezik a hangsúlyt. Elkészült a Mária Terézia út a hegygerincen, gyalog és biciklivel is be lehet járni az egykor a határvidék stratégiai ellátását szolgáló útrendszert. A környéken Ferenc József és Sisi is megfordult, állítólag ő nevezte az ásványvizek királynőjének a közeli Borszék forrásvizét. De a környék történelmében is fontos szerepe volt a császárnak. A román határőrök neki fogadtak hűséget, és haláláig védték a birodalmat, az első világháborúban például a moldvai oldal román támadásaitól. IV. Károlyt azonban már nem fogadták el, ezután a román egyesülést támogatták.

Májusi hó és a tavasz virágai Forrás: Bucsky Péter

A kegyetlen történelem másnapi túránkon is szembejött velünk. A második világháborúból itt maradt lövészárkokat találtunk. A Pietrosz-csúcs meghódításához először az 1600 méteres nyeregbe kellett leereszkednünk, áthaladva a bánya meddőhányóján. Ezután meredeken vitt felfelé az utunk. A törpefenyők között megbújó hóban néha térdig süppedtünk, ehhez képest az andezitköveken már öröm volt lépkedni.

Meghódítottuk a Pietrosz-csúcsot Forrás: Bucsky Péter

A piramis alakú csúcshoz kellemes séta vezetett a gerincen. Odafenn a kilátás természetesen igencsak magával ragadó,

kevés ilyen hegység van már Európában,

ahol egyetlen falut sem látni, ameddig a szem ellát. 25-30 kilométeres körzetben nincs lakott település. A visszaúton ez már nem volt olyan előnyös, előbb a Rekettyésre kellett visszamászni, majd onnan tovább a 13 kilométeres lefelé vezető úton. Az aznapi 26 kilométeres teljesítmény után rendesen elfáradtunk, de nem pihenhettünk sokáig.

Hosszú volt az út lefelé Forrás: Bucsky Péter

Egy kis szervezési probléma miatt nem aludhattunk a völgyben, úgyhogy egyórás döcögés után végül a Borszék felé vezető úton találtunk egy panziót. Háromágyas faházat vettünk ki 50 lejért, azaz 3500 forintért, nem fejenként, házanként. Ráadásul a vacsora is kiváló volt, és persze a zuhany is nagyon jólesett. A hegyi turistaszálláson ugyanis nem volt fürdőszoba vagy folyó víz. Aki kevésbé megterhelő túrára vágyik, annak is érdemes a környéket felkeresnie, Maroshévízen és Borszéken is vannak termálfürdők, és télen síelni is lehet a környéken.

3500 forint volt egy ilyen faházikó naponta Forrás: Bucsky Péter

Vidámpark a föld mélyén

Hazafelé megálltunk Tordán a híres sóbányában. Ennek két bejárata van, a táblák a modern, fürdővel kombinált részhez vezetnek, de mi a hegy másik oldaláról közelítettünk egy közel 300 méteres alagúton át. A 17. században indult kitermelés során először harang formában ástak le, és emelték ki tömbökben a sót. Ennek köszönhetően ma jól szórakoznak a turisták, mert ha lekiabálunk a közel százméteres mélységbe, kiváló a visszhang.

A Mária Teréziáról elnevezett tárnában még csónakázni is lehet, ráadásul ennek közepén a James Bond-filmek gonoszának főhadiszállására hasonlító szigetet hoztak létre. Ezt összekapcsolták a 19. században kitermelt, téglalap alakú nagyteremmel, ahova 13 emeletnyi lépcsőzés vagy liftezés után lehet lejutni.

Nemcsak gyógyászati célból érdemes felkeresni, hanem a föld alatti vidámpark miatt,

amelyben óriáskerék, bowlingpálya, pingpongasztal és sok más játék található.

Vidámpark a föld gyomrában Forrás: Bucsky Péter

Kolozsvártól a zilahi utat választottuk, és itt tényleg forgalom nélkül haladhattunk. Tasnádnál és Érszakácsinál óriási jégesőn kellett átverekedni magunkat, a diónyi jégszemek eldugították a csatornákat, és az úton keresztbe hömpölygött a víz. A vállaji aprócska határátkelőn aztán Magyarországra értünk, bár az ellenőrzés jóval tovább tartott, mint azt a fél tucat várakozó alapján gondoltuk volna.

Így is jobban jártunk, mint a létavértesi határt választó barátaink, akik majdnem egy órát álltak sorban. Bár nem olyan könnyű eljutni a Kárpátokig, a természet szépsége és az emberek kedvessége bőven kárpótol az utazás fáradalmaiért. A természet és a túrázás szerelmeseinek kihagyhatatlan élmény.