Biermann több évig kutakodott levéltárakban, felkereste azokat az embereket, akik még ismerték Almásyt, végül úgy találta, hogy a sivatag magyar vándorának élete még annál is sokkal izgalmasabb volt, mint ahogy azt Michael Ondaatje, a film alapjául szolgáló regény írója és Anthony Minghella, a film rendezője elképzelte. Hiába, a valóság mindig lekörözi a fikciót.
Almásy Borostyánkőn (ma Bernstein, Ausztria) született nemesi, de nem grófi családban magyar apától és olasz anyától. Apja nemzetközi hírű Belső-Ázsia-kutató volt, őt azonban ekkor még inkább a sebesség vonzotta, az autók és a repülőgépek világa. Grazi gimnáziumi éveinek például az vetett véget, hogy kerékpárjával a reggeli sietségben elütötte az iskola igazgatóját. Egy másik veszélyes vállalkozása során a kőfejtő pereméről ugrott a mélybe, hogy saját készítésű repülőgépét kipróbálja. Csodával határos módon néhány kisebb zúzódással megúszta.
Miután Grazból kicsapták, Angliában tanult tovább, ott szerezte meg első pilótaengedélyét. Az első világháború idején önkéntes pilótaként szolgált az osztrák-magyar légierőben, és több kitüntetést kapott. A háború után mindkét királypuccsnál ő volt a trónra sikertelenül visszatérni akaró IV. Károly sofőrje.
A grófi cím ekkor ragadt rá, mert az exuralkodó következetesen így szólította.
Almásy így magyarázta a helyzetet egy barátjának szóló levelében:
„Őfelsége, IV. Károly király trónra lépésekor nagyatyám fel lett szólítva, hogy mint az egyik zsadányi és törökszentmiklósi Almásy hitbizomány tulajdonosa, adja be családunk többi ágainak rangjára való emelésének kérvényét. A kérvényt 1917-ben őfelsége ellátta kézjegyével, mivel Nagyatyám azonban közben elhalálozott, bátyámnak kellett volna azt ellenjegyzés végett a m. kir. minisztertanácsnál kijárni. Tekintettel a háborúra, bátyám ezt nem tette, és az okmány így mai napig csonkán fekszik levéltárunkban.”
Mivel akkor már autóversenyzőként is nevet szerzett magának, a húszas években az osztrák Steyr autógyár szombathelyi képviselője lett. Azzal bizonyította a márka iránti hűségét, hogy egy autójukkal végigjárta a Nílus mentét egészen Szudánig. A sivatag rabul ejtette, újra és újra visszatért, 1929-ben az ősi Darb el-Arbain karavánutat járta végig autóval. A film, amelyet a 12 ezer kilométeres út során készített, néhány éve került elő.
A következő évben angol tudósokkal a Nílustól nyugatra fekvő Zarzura-oázis keresésére indult, ahol három völgyből kettőt meg is találtak. Az expedíció pénzügyi támogatója azonban meghalt, és a két völgyet Almásy korábbi társa, akkor már ellenfele térképezte fel. Legközelebb egyedül vágott neki az útnak, és egy öreg bennszülött leírása alapján rábukkant a harmadik völgyben található legendás oázisra. Felfedezését ma is vitatják,
az viszont valóban tudományos szenzáció volt, amikor a délnyugat-egyiptomi sivatagban prehisztorikus sziklarajzokat talált,
és fontos geomorfológiai kutatásokat végzett.
1935-ben ő adott hírt először az Egyiptom déli határvidékén élő magyarábokról, akiknek őseit a legenda szerint a törökök hurcolták el a 16. században. Kubassek János, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója, aki könyvet is írt Almásyról (A Szahara bűvöletében), 2004-ben még találkozott olyan idős magyarábokkal Szudánban, akik emlékeztek Almásyra.
Almásy, vagy ahogy a beduinok nevezték, Abu Ramla, a homok atyja a második világháború kitörésekor a briteknek és az olaszoknak is felajánlotta szolgálatait, de mindkét fél a másik kémjének vélte, ezért haza kellett térnie. A magyar légierő tartalékos tisztje lett, de
a németek kérésére a Wehrmachthoz vezényelték, és századosi rangban Rommel Afrika-hadtestéhez került.
Az úgynevezett Brandenburg-hadosztály, a külföldi katonai titkosszolgálat tagja lett, amely az ellenséges vonalak mögött hajtott végre szabotázsakciókat.
Legkalandosabb küldetése az volt, hogy két német ügynököt el kellett juttatnia Líbiából Egyiptomba. A 4200 kilométeres utat sikerrel abszolválták, amiért Almásy vaskeresztet kapott, és őrnaggyá léptették elő. Miután hazatért, Rommel seregében Líbiában (1943) címmel könyvet írt háborús élményeiről. Később éppen erre a könyvre hivatkozva vádolták meg, és állították háborús bűnösként népbíróság elé.
A tárgyalás során kiderült, hogy a vád alapjául szolgáló könyvet sem a védő, sem az ügyész nem olvasta, mert a szovjet hatóságok betiltották.
Germanus Gyula, a híres orientalista, hogy megmentse Almásyt, felkereste egykori diákját, Rákosi Mátyást.
Rákosi utasította az ügyészt, hogy idézzék be Germanust a védelem tanújaként, amit a bíróság úgy értelmezett, hogy a vezér ellenzi a büntetőpert. Almásyt felmentették, de mivel a szovjet titkosszolgálat egyre élénkebben érdeklődött utána, jobbnak látta elhagyni az országot.
A film keltette érdeklődés miatt többen is kutatni kezdték Almásy életét, és arra jutottak, hogy nem volt meggyőződéses nácibarát, csak konzervatív királypárti. Amikor a New York Times riportere azt firtatta, vajon melyik oldalon állt az igazi Almásy, Jean Howard, az angol titkosszolgálat egykori munkatársa így válaszolt: "Ha állt is egyáltalán valamilyen oldalon, azt gondolom, igazából magyar volt."
Az angol titkosszolgálat nyilvánosságra került dokumentumaiból az is kiderült, hogy a magyar nemes nem volt egy Ralph Fiennes. Az egyik irat így jellemzi Almásyt: "Sovány. Haja szőke, egyik oldalon elválasztva. Ovális fejű, magas homlokú. Vékony, hosszú orr. Megjelenés: csúnya, de intelligens." De a film rajongóinak illúzióit leginkább az rombolta le, hogy előkerült Almásy levelezése egy fiatal német katonával, amelyből egyértelműen kiderül, hogy
a kalandos életű hős nem a nőkhöz vonzódott.
Több homoszexuális kapcsolata is volt, többek között egy egyiptomi herceggel is.
Almásy végül Egyiptomban telepedett le. Repülőleckéket adott, vadászatokat vezetett, és 1949-ben harmadmagával távolsági rekordot állított fel, amikor Párizsból Kairóba vontatott egy vitorlázó repülőgépet. Élete utolsó évei azzal teltek, hogy Faruk király támogatásával létrehozzon egy sivatagkutató intézetet. Az igazgatói tisztséget már nem foglalhatta el, mert 1951. március 22-én Salzburgban belehalt egy korábban szerzett fertőzésbe. Sírkövén arabul "A homok atyja", németül a "Pilóta, Szahara-kutató, a Zarzula-oázis felfedezője" szavak olvashatók.
A legendás életű utazóról, felfedezőről, repülős térképészről eddig csak német nyelvű tábla emlékezett meg szülőhelyén, a borostyánkői várban. Születésének 120. évfordulója alkalmából az Abu Ramla Szahara Expedíció tagjai, Gebauer Szabolcs, Kersánszky Tamás és Kálazy András, akik már többször bejárták Almásy útjait az egyiptomi Kairótól a szudáni Kartúmig, magyar nyelvű emléktáblát avattak az egykor az Almásy család tulajdonában lévő várban.