Vilnius befogadott minket, Tallinnból elűztek a turisták

Kalandos baltikumi utazásunk első felvonásában Varsótól Tallinnig jutottunk. A litván fővárost barátságosnak, a közelében fekvő Trakait pedig egészen elbűvölőnek találtuk. Tallinnban megtudtuk, hogy a BKV-t is alul lehet múlni, majd a turisták elől a tengerpartra menekültünk. 7000 kilométer vonattal, busszal, hajóval. Második rész.

A balti országokat természetesen Lengyelország felől közelítettük meg. Vonatunk a Keleti pályaudvaron összeszedett több mint kétórás késést, amelyről előző írásunkban beszámoltunk, nem tudta behozni az éjszaka folyamán, így reggel, amikor felébredtünk, még csak Katowicénél jártunk. Ez azonban nem szegte kedvünket, mert így legalább láthattunk valamennyit a vidéki Lengyelországból.

A menetrend szerinti reggel 7 óra helyett délelőtt 10-kor érkeztünk meg Varsóba. A lengyel főváros technikai megálló volt számunkra, mindössze fél napunk volt a felfedezésére. Ez a rövid idő éppen csak arra volt elég, hogy kiderüljön, ide mindenképpen vissza kell jönnünk.

Varsó óvárosának főtere, a Piactér - ide még vissza kell térnünk Forrás: Rusznyák Balázs

Varsóból jelenleg nem közlekedik vonat Vilniusba, ezért busszal folytattuk utunkat. A busz este 11-kor indult, és bár nem volt igazán kényelmes, azért sikerült rajta elaludnunk.

A középkori óváros és a hippinegyed megfér egymás mellett

Kora reggel ébredtem fel, amikor már Kaunas külső részein jártunk. Vilniusba menetrend szerint érkeztünk, és azonnal nekiláttunk a város felfedezésének. A Baltikum éppúgy nem homogén régió, ahogy a Balkán. A Balti-térség három országa között legalább akkora a különbség, mint mondjuk Albánia és Bulgária között.

A legdélebben fekvő

Litvánia a legnagyobb területű és népességű balti ország.

Itt a leginkább közép-európaias a hangulat, ami főként a hosszan tartó lengyel uralomnak köszönhető. Vilnius óvárosa, különösen a templomok miatt egészen lengyeles hatást kelt. A nagy kiterjedésű óváros (litvánul Senamiestis) kanyargós, középkori utcáin rengeteg időt el lehet tölteni, a sok középkori épület és templom megéri a fáradságot.

Az óvárosból közelíthető meg

Uzupis, a vilniusi bohém negyed,

ahol a helyi művészek és hippikolóniák tanyáznak. A negyed 1997-ben független köztársasággá nyilvánította magát, saját címert, zászlót, pénznemet hozott létre, és természetesen alkotmánya is van.

Vilnius hippinegyedében ilyen érdekességekre lehet bukkanni Forrás: Rusznyák Balázs

Az utcaneveket itt is gyakran váltogatták

Talán az egész város legfontosabb nevezetessége a gyönyörű, fehér katedrális a hozzá tartozó, de külön álló harangtoronnyal. A katedrális mögötti dombon állt egykor a vár, amelyből mára csak néhány rom és egy helyreállított bástya áll, a Gediminas-torony. A várhegyről szép kilátás nyílik az egész városra, érdemes felmenni.

A katedrális előtti térről nyílik a város főútja,

a Gediminas sugárút, amely eklektikus és neoklasszicista épületeivel akár Budapesten is lehetne.

Ez az út látványosan elkülönül a középkori óvárostól a maga 19. századi épületeivel. Ez a rész már az újvároshoz (Naujamiestis) tartozik.

Kilátás Vilnius óvárosára a Gediminas-torony tövéből Forrás: Rusznyák Balázs

A Gediminas sugárúton sorakozik Litvánia legtöbb kormányzati épülete, többek közt a Seimas (a litván parlament), a Nemzeti Könyvtár, az Alkotmánybíróság és a Litván Központi Bank. De van itt több fontos színház és múzeum is.

Minthogy Vilnius legpatinásabb sugárútjáról van szó, az út neve többször változott,

leképezve a litván történelem viharait.

Eleinte Szent György sugárútnak hívták, aztán az első világháború után, amikor a város Lengyelországhoz került, Adam Mickiewicz lengyel költő nevét viselte. A német megszállás előtti rövid időszakban egy évig Gediminas, a 14. századi litván nagyherceg nevét viselte, majd Adolf Hitlerről nevezték el. A második világháború után előbb Sztálin, majd Lenin sugárút volt, végül 1989-ben újra megkapta a Gediminas nevet, amelyet azóta is visel.

A vilniusi katedrális Forrás: Rusznyák Balázs

Üvegpaloták, faházak és szovjet betonkolosszusok

Ha végigsétálunk a sugárúton, a Neris folyóhoz jutunk. Érdemes végigsétálni a parton, mert akár egy híd alatt is művészeti installációkra bukkanhatunk.

A folyó túlpartján emelkedik Vilnius modern üzleti negyede.

Az üveg toronyházak önmagukban nem túl érdekesek, viszont a felhőkarolók mögött elterülő Snipiskes negyed régi faházai és földútjai különös kontrasztot alkotnak a modern üvegcsodákkal.

Ezen a részen találjuk a Kalvariju Turgus nevű piacot, ahol egy kis időutazást tehetünk a szovjet időkbe. A piacon majd minden kapható, gyümölcsöt, zöldséget kifejezetten érdemes itt venni, de azt a pirogot se hagyjuk ki, amelyet közvetlenül a bejáratnál árulnak.

Felhőkarcolók és faházak egymástól pár méterre Vilniusban Forrás: Rusznyák Balázs

A belvárostól nyugatra fél-egy kilométer széles erdősáv húzódik, e mögött kezdődik a hatalmas, szovjet időkben felhúzott lakótelep. Közel 175 ezren laknak itt, Vilnius lakosságának közel egyharmada. Érdemes megnézni, hiszen ezen a helyen bepillantást nyerhetünk a város közelmúltjába, ráadásul itt találjuk

Litvánia legmagasabb épületét, a 326 méter magas, 1974-1980 között épült tévétornyot.

6 euróért (1860 Ft) fel is mehetünk a 165 méter magasan található kilátószintre, ahol egy forgó étterem működik. Nem muszáj fogyasztanunk, bár az étterem nem is annyira drága, mint gondolnánk. 1 euró 80 centért (555 Ft) már egy csésze jó cappuccinót kapunk, amely mellett üldögélve megvárhatjuk, amíg körbefordul velünk az étterem (ez 55 percet vesz igénybe). Szép időben 50 kilométerre is el lehet látni, vagyis még Fehéroroszországba is átláthatunk.

Kilátás a vilniusi tévétoronyból az óvárosra Forrás: Rusznyák Balázs

Vilniusra érdemes egynél több napot szánni. A belváros gyalogos felfedezése bőven kitölt egy napot, a többi napon pedig érdemes napijegyet váltani, és a város külsőbb részei felé venni az irányt. A helyi tömegközlekedés igen jó, a főbb útvonalakon trolibuszok közlekednek néhány percenként, de a kevésbé frekventált útvonalakon sem kell 10-15 percnél többet várnunk egy-egy buszjáratra.

Vilnius Szentendréje egy félszigeten fekszik

Litvániában rengeteg érdekes város van, de az egyik legszebb talán a Vilniustól alig 20 kilométerre található Trakai.

Vonattal 38 perc alatt elérhető a fővárosból, a jegy oda-vissza 3 euróba (925 Ft) kerül.

Trakai egy hatalmas tórendszer területén, egy hosszúkás félszigeten terül el. Már a koraközépkorban beépítették jó védhetősége miatt, tele van régi faházakkal, melyek közül többet szépen fel is újítottak. A kis orosz ortodox templomba érdemes betérni.

Trakai tele van régi faházakkal Forrás: Rusznyák Balázs

A város fő attrakciója a Galve-tó kis szigetén emelkedő vörös téglás vár. Már a partról impozáns látványt nyújt, de ha átkelünk a fából készült hidakon, és kifizetjük a kissé borsos áru belépőt, közelről is megcsodálhatjuk. Ha spórolni akarunk, elég, ha körbesétáljuk a várat a szigeten, ez sem mindennapi élmény. A vilniusi nyüzsgés után jólesik néhány kellemes órát eltölteni ezen a csendes, nyugodt helyen.

Fájó szívvel hagytuk magunk mögött Litvániát, hiszen egy barátságos, szerethető országot ismertünk meg. A három balti ország közül talán ez nőtt leginkább a szívünkhöz. Valószínűleg azért is, mert az országban nincs túl sok turista,

egy percig sem éreztük, hogy le akarnának húzni minket,

csak mert idegenek vagyunk. Az árak itt a legbarátságosabbak, és az emberek sem olyan búval béleltek, mint később tapasztaltuk Lettországban. Szerencsére Litvánia viszonylag közel van hozzánk, így nincs akadálya, hogy a közeljövőben visszatérjünk, és alaposabban bejárjuk.

Több fahíd vezet a miniszigeten álló várhoz Forrás: Rusznyák Balázs

A BKV-nál is van lejjebb

Vilniusból éjszakai busszal utaztunk az észt fővárosba, Tallinnba. Vagyis a két, szálláson töltött éjszaka után most ismét egy nem túl pihentető éjszaka következett. Sajnos az észt főváros rögtön csalódást keltett. Úgy terveztük, hogy villamossal megyünk a szállásunkra a buszállomásról, amely előtt egy régi, faros Ikarus volt kiállítva. Csakhogy a villamos nem közlekedett.

Budapestiként nehéz elképzelni, hogy a BKV-nál is van lejjebb, de ezt most a saját bőrünkön tapasztaltuk.

Az utasok tájékoztatása kimerült annyiban, hogy piros ragasztószalaggal egy nagy X-et ragasztottak a villamosmegálló táblájára. Hogy járnak-e villamospótló buszok, nem sikerült kiderítenünk, így gyalog kellett nekivágnunk a városnak.

Tallinn gyönyörű, középkori óvárosa szinte érintetlenül vészelte át a történelem viharait. Egy igazi Hansa-várost találtunk a várfalak mögött, amely lenyűgöző volt, csak éppen hemzsegett a turistáktól. Az itt kikötő óceánjárók, a Finnországból érkező kompok és az Európa nagyvárosaiból érkező repülőjáratok ontják a turistákat, így az utcákon óriási a tumultus, és szinte nincs egy nyugodt szeglete az egyébként szép óvárosnak.

A tallinni óváros egyik nyugodtabb utcája Forrás: Rusznyák Balázs

Ehhez társul a rengeteg árus, zenész és utcai mutatványos, akik mind a turistákból akarnak megélni. Ez elég hamar leszívja az embert, főleg, ha olyan lestrapáltan érkezik a városba, mint mi. Ezért aztán hiába volt a gyönyörű városháza, a középkori várfal, a lélegzetelállító kilátás a vár legmagasabb pontjáról, a hagymakupolás Alexander Nyevszkij-székesegyház, valósággal menekülve hagytuk el a zsibongó-tolongó óvárost.

A tengerparton pihentük ki az óvárosi nyüzsgést

Később sem merészkedtünk vissza, inkább egy parkban pihentünk, majd felfedeztük a város régi halásznegyedét (Kalamaja), melynek gyönyörű faházait kár lett volna kihagyni. A negyeden átsétálva kijutottunk a Balti-tenger partjára, ahol egy kellemes órát töltöttünk a hajókat és a sirályokat figyelve.

Tallinn az átlagos balti árszínvonalhoz képest picivel drágábbnak bizonyult, viszont a szállásunk mind közül a legjobb volt. Kicsit sajnáltuk is, hogy csak egy éjszakát töltöttünk ott, de már korán reggel tovább kellett állnunk, hogy elérjük az első hajót a Linnahall kikötőben.

Ezt a kikötőt egyébként az 1980-as moszkvai olimpiára építették,

mivel Tallinnban zajlottak a vitorlásversenyek.

7.40-kor hagytuk el Tallinn partjait. Katamaránunk hamarosan teljes sebességre kapcsolt, szinte repültünk a vízen egy más világ, a finn főváros, Helsinki felé.

Sorozatunk következő részében finnországi élményeinkről számolunk be. A békés nagyvárosi hangulatot árasztó Helsinkiről, ahol mindig tele vannak a parkok, és sosem tudhatjuk, mikor botlunk utcazenészekbe, és utazásunk legészakibb pontjáról, Ouluról, ahol még augusztus végén is élvezhettük az éjszakai világosságot.