Aki azt hiszi, hogy az Alföld unalmas, nagyot téved

Szarvas ezzel a képpel köszönti az ideérkezőket – Bolza Pál kastélya

Ezerszer bejártam a túraútvonalakat a város környékén, jó néhányszor megnéztem a helyi látványosságokat, mégsem tudom megunni ezt a helyet. Újra és újra rácsodálkozom, milyen gyönyörű látnivalók vannak a Hármas-Körös partján. 

Szarvason az utóbbi években komoly turisztikai fejlesztések történtek. Vízi színpad, makett- és állatpark épült, kisvonat viszi a turistákat ide-oda, átalakult a központ, és

a város népszerűsítésére is nagy hangsúlyt fektetnek.

A legtöbb turista, minthogy vízparti településről beszélünk, nyáron érkezik. Ilyenkor nagy a nyüzsgés, jó az idő, és rengeteg a program. Késő ősszel aztán bekúszik a csend, megpihen a város, a Holt-Körös és a turisztikai szakember is. De ilyenkor is van mit csinálni, pláne, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a csípős hideg mellett szikrázó őszi napsütésben van részünk.

Ragyogó napsütés a csípős hidegben Forrás: Tóth Judit

Biciklivel a gáton

A legtöbb nagyvárosi bringás késő ősszel berakja a biciklijét a garázsba, és tavaszig rá sem néz. Vidéken nem így van, itt a biciklizés nem évszakfüggő, maximum az ónos eső vagy a frissen hullott félméteres hó jelenthet ideiglenes akadályt. Vidéki lányként a biciklizésről én is hasonló elveket vallok. Az október végi szeles, kissé hideg, de napsütéses idő tökéletes volt számomra egy kerékpártúrához.

Béreltem egy bringát a Körösvölgyi Látogatóközpontban,

és a Hármas-Körös felé vettem az irányt. Útközben elhaladtam a halastavak mellett, egy-két nagy kócsag és a karbidágyúk hangjára szétröppenő kárókatona mellett azonban most csak néhány szerencsés házi kacsát láttam a tavakon.

Lenéztem a folyóhoz is, ahol a komp épp akkor indult vissza a túlpartról. Elég gyakran kell fordulnia, közúti átkelésre ugyanis csak 10–15 kilométeres kerülővel van lehetőség, így akinek a túlparton van dolga, inkább kivárja a sorát. A kényszerű várakozás közben pedig legalább kikapcsol egy kis időre a napi rohanásból, és elmereng egy kicsit a Körös partján.

Átkelés a komppal Forrás: Tóth Judit

A gáton bringázva következő célpontom a vasúti híd közelében lévő Halásztelki tanösvény volt. A név nem elírás. A tanösvény persze nem a Pest megyei városról kapta a nevét, hanem arról a településről, amely egykor itt terült el.

Halásztelek a 14. században jött létre, volt időszak, amikor Szarvasnál is nagyobb volt.

A török hódoltság alatt aztán elnéptelenedett, és ma már csak nyaralók vannak itt. Az egész pár rövid utcából áll, neve pedig Halászlakra változott. Van azért egy vasúti megállóhely és egy kis kocsma, ahová a nyári túrákon jólesik betérni egy kis hűsítőre.

Pillantás a hídra Forrás: Tóth Judit

A Körös–Maros Nemzeti Park tanösvénye a Hármas-Körös menti élőhelyeket és élővilágot mutatja be. Ha szerencsénk van, a táblákon látott állatokkal a valóságban is találkozhatunk. Egyszer egy téli sétánk alkalmával például egy rétisas repült el a folyó felett, olyan közel hozzánk, hogy még a szárnysuhogását is hallottuk.

Bolza grófok az Alföld közepén

Visszakerekezve a városba megálltam a Holt-Körösnél.

A parton álló Bolza-kastély gyönyörű volt,

mint mindig. A Bolza grófok élete összefonódott Szarvassal. Hogy mit keresett egy olasz származású nemesi család egy alföldi kisvárosban? Természetesen a szerelem hozta őket az Alföld közepére.

A közelben számos túralehetőség van, többek között az Alföldi Kéktúra is érinti Szarvast Forrás: Tóth Judit

A történetben az 1700-as évekig kell visszamennünk, amikor is az osztrák Harruckern János György a hadsereg élelmezésügyi biztosaként munkája elismeréséül a III. Károly által adományozott lovagi és bárói cím mellé még az elnéptelenedett Békés és Csongrád vármegyét is megkapta. Ő telepített ide szlovák jobbágyokat, akiket kedvezményekkel is támogatott, és

segítette a földművelés és az állattenyésztés megindulását is.

Harruckern báró unokáját, Stockhammer Antóniát a császári udvar tábornoka, az olasz származású Bolza Péter vette feleségül. Ő volt az első Bolza, aki Szarvasra került. Igaz, ő nem sokat időzött itt, inkább Bécsben és Alsó-Ausztriában, karnabrunni birtokán múlatta az időt. A Bolza család Lombardiából települt át Ausztriába, ahol katonai pályán lépkedtek egyre feljebb a ranglétrán. Bolza Péter fia, Bolza József volt az első a családból, aki megtelepedett Szarvason. Feleségével, Batthyány Annával ők kezdték meg az 1800-as évek elején az Anna-liget kialakítását, mely a grófnőről kapta nevét.

A Csáky–Bolza-kastély az Anna-ligetben Forrás: Tóth Judit

A gróf érkezésekor sem a nyelvet, sem a szokásokat nem ismerte, de hamar megbarátkozott mindkettővel. Feleségével együtt szerették a természetet, és elhatározták, hogy létrehoznak egy parkot a mai Anna-liget területén.

A park kialakításakor a kor legmodernebb tájépítészeti elveit követték,

a schönbrunni kastély kertje is mintaként lebegett a szemük előtt, még a császári faiskolából is hozattak facsemetéket.

A ligetet a 19. század elején a gróf unokája, Bolza Anna örökölte meg. Férjével, Csáky Albin közoktatásügyi miniszterrel építették a ma is látható kastélyt 1908-ban. Az épület ma a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóságnak ad otthont, így nem látogatható. Az Anna-liget azonban nyitva áll a látogatók előtt. A parkban a két-háromszáz éves kocsányos tölgyek mellett néhány olyan fa is fellelhető, amely az egykori telepítésből maradt fenn.

Az Anna-liget őszi arca Forrás: Tóth Judit

A ligetben 2014-ben állatparkot hoztak létre, ahol a Dél-Tiszántúlon egykor és ma honos, illetve jelenleg is terjeszkedő állatfajokat mutatják be. Az állatpark a téli időszakban csak csoportok részére látogatható, előzetes bejelentkezéssel. Márciustól aztán újra szélesre tárják a kapukat.

Akinek a Pepi-kert jelentette az életet

A Bolza-kastély, az arborétumot alapító Bolza Pál egykori lakhelye a város emblematikus épülete. Október végén a mocsárciprusok már őszi ruhában vöröslöttek a parton. A gróf telepítette elsőként ezt az észak-amerikai fafajt az Alföldre. Úgy tűnik, jól érzik magukat Szarvason, a holtág partján több helyen is találkozhatunk velük.

Sajnos a kastély a nagyközönség számára nem látogatható,

pedig szerintem lenne rá igény, ahogy a Bolza család történetét bemutató kiállításra is.

A gróf visszahúzódó ember volt. Szeretett felesége korai halála után életét teljesen az arborétum létrehozásának szentelte. Nagybátyjától, ifj. Bolza Józseftől, Pepi gróftól kapta a park területét családi örökségként. Ezért nevezte el Pepi-kertnek, hálája jeléül. 1885-től, a parképítés első lépéseként az Anna-ligetből telepítettek át fákat, melyeket hatalmas földlabdával, késő ősszel szekéren toltak át. A fák egy része sajnos nem élte túl az áttelepítést.

Szarvas ezzel a képpel köszönti az ideérkezőket – Bolza Pál kastélya Forrás: Tóth Judit

Azt már valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy Bolza Pál miért a húsz-harminc éves fákat próbálta meg áttelepíteni, ahelyett hogy az akkor már 80 éves Anna-ligetet bővítette volna tovább. A gróf a Pepi-kert kialakítása során a hazai parkok mellett a világ minden tájáról hozatott növényritkaságokat. Gyakran a holtágon át, csónakkal járt át a Pepi-kertbe dolgozni, táskájában mindig ott lapult egy metszőolló.

A Holt-Körös partján egykor egy másik kastély is állt,

Bolza Pál testvérének, Gézának a lakhelye. Épp ott, ahol most a főiskola szocreál kockaépülete látható. Az emeletes kastélyt az 1870-es években kezdték el építeni. A gróf halála után egy ideig még a család lakott a kastélyban, majd 1944-ben szomorú szerepet kapott az épület, innen vittek koncentrációs táborokba 250 szarvasi lakost. Később tüdőgondozó és iskola is működött itt, majd 1964-ben az akkor már romos kastélyt lebontották.

Bolza Géza kastélya – ma már nem látható Forrás: Tessedik Sámuel Múzeum, Szarvas

Sissi emlékét máig őrzik a fák

Túrám végén a városszéli Erzsébet-ligeten keresztül tekertem vissza a látogatóközpontba. Ezen a területen a folyó szabályozása után alakítottak ki közparkot, amelyet később a magyarok szeretett királynéjáról neveztek el. Erzsébet-liget azonban nemcsak itt, de az ország sok más településen is van.

1898-ban Erzsébet királyné váratlan halála megrázta a magyarokat. Sissi emlékét méltóképpen szerették volna megőrizni. Darányi Ignác akkori földművelésügyi miniszter ezért felhívással fordult az ország lakóihoz, hogy

létesítsenek ligeteket, parkokat, fasorokat a királyné emlékére.

„Mily igaz kifejezője lenne az országos gyásznak, ha hegyen és völgyön, a városok népáradata és a csendes falvak egyszerű lakói közt szomorúfűz, terebélyes hárs, viharral dacoló tölgy és örökzöld fenyő hirdetné az Ő emlékezetét."

Egy éven belül közel hárommillió facsemetét ültettek el országszerte. Ezeknek egy része ma is látható – százévesnél is idősebb, tiszteletet érdemlő matuzsálemként dacolnak az idő múlásával.