Most érdemes Dél-Olaszországba utazni

Olaszország télen is gyönyörű

Kaotikus, koszos, de nagyon érdekes és vidám város. Ráadásul nem is annyira felkapott turistaközpont, mint az északabbra fekvő Róma, Firenze, Milánó vagy éppen Velence. Autót béreltünk, és bejártuk Nápolyt és környékét. A téli holtszezonban sikerült egy kicsit bepillantanunk a délolasz hétköznapokba.

Olaszországba több okból is érdemes télen utazni. Egyrészt sokkal melegebb van, mint nálunk. Másrészt tülekedés nélkül (vagy kisebb sorban állás árán) lehet megnézni a felkapott turistaattrakciókat. Nem mellesleg ilyenkor sokkal olcsóbb a szállás és az utazás. Legalábbis így gondoltuk, amikor a téli vakációnkat terveztük.

Olaszország télen is gyönyörű Forrás: Bucsky Péter

Csak óvatosan az autóbérléssel

Bár rögtön karácsony után indultunk, a repülőjegy valóban aránylag kedvezményes volt, csomagostól 30 ezer forint fejenként. Gyorsan lecsaptunk a római jegyre, és csak utána kezdtünk gondolkodni, mit lenne érdemes megnéznünk a fővároson kívül.

Az ünnepi szállásárak is arra sarkalltak, hogy ne töltsük mind a hét napot Rómában.

Így esett a választásunk Nápolyra, amely már régóta izgatta a fantáziánkat. Végre megtudhatjuk, milyen lehet a pizzáról, a szeméthegyekről és a maffiáról elhíresült város valójában.

Nápolyra már régóta kíváncsiak voltunk Forrás: Bucsky Péter

A fapados gépünk a déli római reptérre, Ciampinóra érkezett. Mivel a vonatjegyárak igencsak elszabadultak az ünnepek miatt – fejenként 30-40 euró (9200-12 300 Ft) lett volna az egyébként szupergyors, háromszázzal hasító vonatra a jegy ára –, úgy döntöttünk, mindent egybevéve az autóbérlés se lesz drágább.

Olaszországban az autókölcsönző cégek által megadott árat minimumárnak érdemes felfogni, aminél végül úgyis többet kell fizetni.

A megadott árban nincs benne a biztosítás, plusz irreálisan magas kauciót kérnek.

Egy legalacsonyabb kategóriába tartozó autóért – Peugeot 107-es – 1600 euró kauciót kellett volna letennünk. Ráadásul ez az önrész, ha ellopják a kocsit, vagy ha baleset történik.

A közlekedés is izgalmas ebben az izgalmas országban Forrás: Bucsky Péter

Érdemes ezért olyan csomagot választani, amelyben alacsonyabb az önrész, így a kaució már „csak” 600 euró (185 000 Ft), viszont az üveg és a kerék sérülése még így is a mi felelősségünk marad. Olaszországban

van rá esély, hogy a kocsit megkarcolják, megnyomják parkolás közben.

A bérleti szerződés apró betűi között meg lehet találni az árakat: egy karcolás 150 eurónál (46 000 Ft) kezdődik, szóval érdemes biztosra menni.

Nem mindig könnyű a parkolás Forrás: Bucsky Péter

Csak nem Afrikában járunk?

A reptérről elindulva rögtön bele is vetettük magunkat a kaotikus helyi forgalomba. A hegyvidéki autópálya helyett a lassabb, de szebbnek ígérkező tengerparti utat választottuk. Mivel a főutakon bevett szokás, hogy a lassabb autók az út szélén poroszkálnak, a

záróvonal ellenére is mindenki lépten-nyomon előzget,

és ez a rendőröket sem zavarja.

Az első kávészünetet a festői Terracina városkában tartottuk. A középkori templom, a vár és épületek lenyűgözőek, de ha jó időben járunk erre, a strandolás is nagy élmény lehet. Vidéken ráadásul nagyon barátiak az árak, egy cappuccino egy sarki kávézóban 90 cent volt.

Nápolyban is vannak kiskertek, akár narancsfákkal is Forrás: Bucsky Péter

A tengerparton gyönyörű, középkori városkák sorakoznak, de akad szép számmal nagyon lepusztult település is, különösen Nápoly felé tartva. Itt már sok helyen szállt a szemét, romosak voltak a házak, és szinte tapintani lehetett a kilátástalanságot. A szállásunkhoz vezető úton olyan lepukkant helyeken haladtunk át,

mintha egy észak-afrikai nagyváros kevésbé szerencsés peremkerületében jártunk volna.

Amint a városi autópálya másik felére kerültünk, mintha egy másik világba csöppentünk volna. Minden sokkal jobb, szebb és tisztább lett.

Vomero nyugis, kedves környék Forrás: Bucsky Péter

Nápoly egyik menőbb városrészében, Vomeróban szálltunk meg. Ránézésre ez a helyi felső középosztály lakhelye.

Gyalog és metróval is hamar be lehetett érni a belvárosba,

de ami nekem még jobban tetszett, három sikló is közlekedik a közel kétszáz méteres magasságban fekvő fenti rész és a belváros között. Igaz, ebből a legszebbet éppen felújították.

Az egyik felvonó szinte végig alagútban halad, így a panoráma elmarad Forrás: Bucsky Péter

Itt napolitanók laknak, nem olaszok

Nápoly nagyon ősi város, még a görögök alapították, és a mai napig őrzik nyelvükben az eltérő származást. A középkorban az aragóniaiak, tehát a spanyolok több száz éven át irányították a várost és Dél-Olaszországot, az itteni nyelv ennek is őrzi a nyomait. A nápolyiak nagyon büszkék rá, hogy ők

elsősorban napolitanók, és csak másodsorban olaszok.

Szállásadóink mindezt a karácsonyi édesség kínálása kapcsán magyarázták el. Náluk is kerül az asztalra panettone, ez a finom, olasz kalácsféleség, de még fontosabb számukra a struffoli nevű karácsonyi specialitás: mézben áztatott, aranyszínű kis golyócskák kandírozott gyümölcsdarabokkal.

Igazi napolitano hangulat – régi, lepukkant, de vidám Forrás: Bucsky Péter

Nápolyban még olasz mércével mérve is elképesztően sok templom van. Volt olyan tér, ahol három is állt egymással szemben. De ami igazán tetszett, hogy rengeteg szentekről készült szobrot, festményt és emlékhelyet találtunk az utcasarkokon. Míg nálunk csak a feszület a megszokott, itt néhány kegyhely kisebb kápolnává nőtte ki magát. Láthatóan törődnek is velük, mindenhol friss virág van.

Természetesen nem lehetett a nápolyi pizzát kihagyni, és

bárhol kóstoltuk, valóban nagyon finom volt.

A sarki pizzériákban négy-öt euróért (1200-1500 Ft) adtak egyet, és ez itt tényleg népkonyhának tűnt. Egyszer például tucatnyi gyerek között szorítottak nekünk egy kis helyet. A drágább éttermeket elkerültük volna, de nem láttunk olyan helyet, ahol tíz eurónál (3080 Ft) drágább lett volna a pizza.

A nápolyi pizza tényleg finom, teszteltük Forrás: Bucsky Péter

Ami viszont meglepő volt: az egyik étterem főattrakciója nem a pizza volt, hanem a mangalicasonka. De más magyar vonatkozású termékkel is lehet találkozni, például

a boltok sörkínálatában gyakran feltűnik a Dreher.

Ez azonban nem budapesti export, mivel a sváb Anton Drehernek Kőbányán kívül a Bécs melletti Schwechatban és Triesztben is volt sörgyára.

Még mangalicát is árultak Forrás: Bucsky Péter

Barlangrendszer a város alatt

Nápolyban érdemes a Sant'Elmo várat bejárni, már csak azért is, mert nem sok ilyen nagy, ilyen jó állapotban fennmaradt középkori várban nézhet körül az ember. A szomszédos Certosa di San Martino kolostor kertje is nagyon érdekes. A tengerparti tojásvárat (Castel dell'Ovo) sajnos csak kívülről néztük meg, mert éppen zárásra értünk oda.

Már csak a kilátásért is megéri körbejárni a várat Forrás: Bucsky Péter

Van még egy vár, a Castel Nuovo, ennek közelében találjuk a fő bevásárlóutcát, a Via Toledót. Nekem nagyon tetszenek az olasz nagyvárosokban

a 19. század második felében épült „plázák”, az üvegtetővel fedett passzázsok,

mint amilyen a Galleria Umberto I. Ha felfelé indulunk a domboldalon, egyre szűkebb utcácskákban egyre kisebb házakat találunk. A spanyol negyed épületei közül sok – legalább részben – az ókorból származik.

A Castel Nuovo és a Galleria Umberto Forrás: Bucsky Péter

A legérdekesebb túra a városban, amelyre érdemes rááldozni a 10 eurós (3080 Ft) belépőt, a föld alatti barlangrendszer. Többen is szerveznek ilyen túrát, mi egy olyan egyesülethez mentünk, ami a rendszer karbantartásával és feltárásával is foglalkozik. Az ógörögök már az i. e. 400 környékén rájöttek, milyen könnyű kiásni a vulkáni tufát, és hogy az kiválóan alkalmas téglának is.

Ezért a házakat úgy építették, hogy lefele ástak, és felfele rakták.

Így aztán minden ház alá került víztároló. Ezeket kis járatokkal kötötték össze, és agyaggal szigetelték, hogy a víz ne szökjön el. A mai napig megmaradtak az ókori kúttisztítók lábainak bevésett lyukak a falban. A szóbeszéd szerint így tudtak felmászni a házak kútjaihoz, hogy elkérjék a fizetségüket. Ha nem kapták meg a járandóságukat, felkavarták a vizet, hogy a homok miatt ihatatlan legyen.

A barlangrendszer lejárata Forrás: Bucsky Péter

A rómaiak is ezt a vízrendszert használták, csak hosszabb vezetékrendszert építettek hozzá a hegyekbe. Egészen az 1885-ös kolerajárványig kitartott az ókori mérnöki munka eredménye, akkor aztán lezárták. A második világháború idején légvédelmi pincévé alakították át, a bombázások után pedig ide dobálták le a törmeléket. Hát igen, a nápolyiaknak nem a szemétkérdés az erősségük.

A közlekedés nem egyszerű a városban. Szerencsére a központ gyalog bejárható, de mindig számítani kell egy semmiből előtűnő autóra, motorra. Azt hiszem,

a legdurvább munka Olaszországban mentő- és tűzoltóautó-sofőrnek lenni.

Egy olyan kis sikátoron húzott végig a tűzoltóautó a szemünk láttára, amely tömve volt gyalogossal, és azt hittem, ki sem fog férni az utcasarkon. A legviccesebb azonban az volt, hogy Nápolyban is hallottak már a városi kerékpározásról, ezért fel is festettek pár bicikliutat, amelyre aztán az autósok szorgalmasan ráparkolnak.

Ez a nápolyi biciklisáv Forrás: Bucsky Péter

Nem Pompeji az egyetlen romváros

Mindenki ismeri Pompeji, az ókori vulkánkitörés után megmaradt romváros nevét. De messze nem csak ez az egy város pusztult el – és maradt meg kiválóan konzerválva az utókornak –, hanem tucatnyi másik is a Vezúv környékén. Mi Scavi di Stabiát néztük meg, amely egy óriási villaépület, ahol szintén megmaradtak a freskók, vagy éppen a medencék, fűtőrendszerek.

Ezt a villát is elöntötte a láva Forrás: Bucsky Péter

Ha már volt autónk, bejártuk a környék nem véletlenül felkapott településeit, ahol a gazdag sztárok és üzletemberek nyaralnak.

Sorrentóban kezdődő vihar és gyönyörű kilátás fogadott minket.

Útba ejtettük Positanót is. Már önmagában az autózás a tengerparti szerpentineken a ragyogó napsütésben hatalmas élmény volt.

Útba ejtettük Positanót Forrás: Bucsky Péter

Amalfiban sétálgattunk és kávéztunk, és közben rátaláltunk Olaszország legérdekesebb betlehemére. Ez azért nagy szó, mert

az olaszok sportot űznek a furcsa, extrém installációkból.

Még ventilátorral hajtott, pirossal megvilágított papír tábortűzhöz is volt szerencsénk. De az azért mindenen túltett, hogy a betlehemet itt egy szökőkútba applikálták, Jézuskát pedig a víz alá fektették.

Amalfi búvár-Jézuskája Forrás: Bucsky Péter

Természetesen Amalfiban is sikerült egy nagyon szép templomot építeni a sziklák közé, mint szinte minden kisvárosban a környéken. Nehéz elképzelni, hogyan tudták ezt megoldani a középkorban. Mint ahogy azt is nehéz, sőt lehetetlen elképzelni, milyen lehetett az élet akkoriban ezeken az elzárt, mégis gyönyörű vidékeken.

Amalfi télen is elképesztő látvány Forrás: Bucsky Péter