Ennyi bajuszos nőt sem láttam még egy helyen

Ivan Vasov, National Theatre, City Garden Park, Sofia, Bulgaria, Europe

Hacsak nem szánunk rá két hetet, Bulgáriába legalább kétszer el kell mennünk, a főbb látnivalók ugyanis az ország ellentétes, keleti és nyugati sávjában csoportosulnak. A fővárosban és környékén nem hullámzik tenger, a komoly hegységek és a helyi életérzés megtapasztalása azonban így is kielégíti az újdonságra éhes utazót.

Szófiába olcsón és gyorsan el lehet jutni. A városban rögtön mellbe vág a balkáni hangulat. Szerintem Bulgáriában cigarettáznak Európában a legtöbben, minden percben köhögés vagy krákogás üti meg az ember fülét. Itt van a legtöbb búskomor arc a metrón, és ennyi bajuszos nénit sem láttam még egy helyen.

Balkán a köbön

Szófia nem a divat fővárosa, a melegítő-póló és strandpapucs-passzos nadrág páros teljesen általános. Muszáj megemlíteni, hogy tapasztalatom szerint az emberek nem túl kedvesek és szívélyesek, valamint tényleg

oda kell figyelni a fejrázás és bólogatás magyarországival ellentétes jelentésére.

Kedvenceim a pályaudvarokon működő információs pultok voltak, ahol egy-két kivételtől eltekintve úgy néztek az érdeklődőre, mint a véres rongyra.

Szófia, a balkáni főváros mintapéldánya Forrás: Kontos Gábor

De félre a sok negatívummal: Bulgária jóval olcsóbb Magyarországnál, főleg a vendéglátás és a tömegközlekedés területén. Még az előkelőnek látszó éttermekben is korrektek az árak, egy-egy vendéglőben azonban

ne lepődjünk meg a flegma, szenvtelen kiszolgáláson,

inkább örüljünk, ha az ellenkezőjét tapasztaljuk. A magyar turista szemében bunkóságnak, Bulgáriában azonban teljesen természetesnek számító modor ellenére az emberek segítőkészek és korrektek voltak, és

sehol sem csaptak be.

A Nemzeti Színház előtti szökőkút Forrás: AFP/Giles Bracher

Magyarországgal ellentétben itt a buszvezetők a kedvesebb kategóriába tartoznak, viszont az elvándorlás miatt nagyon magas az átlagéletkoruk. Volt olyan buszút, amikor rémülten figyeltük, mikor borul rá az öreg sofőr a kormányra, olyan mélyeket pislogott. A vezetési stílus a hazaihoz hasonló, viszont jóval kevesebb biciklist látni az utakon, mint idehaza.

Van egy kedves szokás: ha séta közben jobban figyelünk,

több bokor ágán piros-fehér zsinórokat fedezhetünk fel.

Ezek a martenicák, azaz tavaszváró-télűző szövetcsíkok, amelyeket az emberek csuklóra kötve hordanak addig, amíg az első gólyát vagy rügyező fát meg nem látják.

Lenin helyére Szófia került Forrás: Kontos Gábor

Kisvárosias belváros

Ami Szófia ókori elődjéből, Szerdikából megmaradt, az stílusosan az ugyanilyen nevű tér körül található. Vannak itt ókori sírok, fürdők, templomok szabadtéren, üvegbúra alatt és felüljáró mellé beszorítva. Ez a város főtere, amely a Balkán szállóval, a neonreklámok között mosolygó Szófia szoborral és a metrócsomóponttal

kicsit a mi Blaha Lujza terünkre hasonlít.

A metróval érdemes vigyázni. Összesen két vonalat sikerült úgy összehozniuk, hogy a repülőtérre vezető 2-es vonalhoz az 1-es vonalnál kell lemenni, és figyelni kell az útirány kiválasztásánál is, mert a 2-es vonal egy hurkot ír le, ami miatt pont ellenkező irányba kell mennünk, mint ahogy logikusnak tűnne. Ezt is meg lehet szokni, viszont a vonaljegy csak 1,6, a napijegy pedig 4 levába kerül (250, illetve 630 Ft), amelyet minden használat előtt a lejárat melletti pultban ülő hölgy „csipogtat le”.

Oroszos metróállomás Forrás: Kontos Gábor

Érdekes, mennyire kisvárosias hangulatú maradt a belváros lakónegyede: a dübörgő főúttól egy sarokkal beljebb már árnyas fákkal és töredezett járdával szegélyezett utcákon sétálhattunk.

Kötelező látnivaló a Banja basi mecset,

amelyet még Szinan, a híres építész tervezett a 16. században. Mögötte áll a mi Széchenyi fürdőnk unokaöccsének kinéző gyógyfürdő, az összképet csak egy hatalmas betonkémény csúfítja.

A Banja basi mecset Forrás: Kontos Gábor

A dzsámi mellett több kifolyóból álló ásványvízkútból lehet feltölteni a vizes palackot – ingyen. A mecsettel szembeni utcában található a mór stílusú zsinagóga, amely a legnagyobb szefárd zsinagóga Európában, és gyönyörű belső tere miatt megéri a 2 levás (315 Ft) belépőt.

A szófiai zsinagóga belseje Forrás: Kontos Gábor

A belváros másik felében már több eklektikus középületet találunk, itt már közép-európaiasabb a hangulat. A Régészeti Múzeumban éppen a nagyszentmiklósi kincs van terítéken, itt persze bolgár eredetűnek tartják.

A Zsolnay cseréppel borított, mézeskalács-palotának tűnő orosz Szent János-templom

és az erőteljes felújítással „újrabizánciasított” Szent Szófia-templom mögötti téren van a város jelképének számító Alekszandr Nyevszkij-székesegyház.

Az Alekszandr Nyevszkij-székesegyház kívülről Forrás: Kontos Gábor

1882-1912 között épült annak a 200 ezer orosz katonának az emlékére, akik az orosz-török háborúban Bulgária felszabadításáért estek el. Nekem kívülről kissé olyannak tűnt, mintha egy tölcsérbe rengeteg gombóc fagyit zsúfoltak volna bele,

a belső tere viszont magával ragadóan ódon és misztikus hangulatot árasztott.

Az ortodox kereszténységben – szobrok híján – nagy szerepük van a szentképeknek, a templom kriptájában Bulgária legszebb ikonjait gyűjtötték össze.

...és belülről Forrás: Kontos Gábor

Irány a hegyvidék

A város után a gyönyörű bolgár hegyeket is fel kellett keresnünk. Első utunk Szapareva banyába, a Rila-hegység lábánál elterülő üdülőfaluba vezetett. Itt van a kontinentális Európa egyetlen gejzírje. A 103°C-os vízoszlop 18 méterre lövell fel, amelynek látványát csak a köré épített rozsdás vasszerkezet csúfítja el.

A szaparevai gejzír Forrás: Kontos Gábor

Aki el akar jutni a 15 kilométerre lévő Hét tóhoz, annak bizalmatlanságát leküzdve le kell szólítania a faluban poroszkáló, maffiózó külsejű taxisok egyikét, és 20 leváért (3150 Ft) máris viszik a felvonóhoz. A felvonó 18 leváért (menettérti ár), vagyis

2800 forintért felrepít a 2095 és 2535 méter között elterülő hét gleccsertóhoz,

amelynél kevesebb szebb hegyvidéki tájat tudok elképzelni Bulgáriában.

A Ribnoto-tónál Forrás: Kontos Gábor

Míg Szapareva banyában tikkasztó meleg volt, itt lehetett hógolyózni és a borult idő még izgalmasabbá tette a hangulatot. Ha lett volna komolyabb túracipőnk és bátorságunk, átkelhettünk volna a 2600 méteres gerincen, hogy ötórás nyaktörő úton leereszkedjünk a túloldalon lévő Rila kolostorhoz, de az időközben lezúduló eső és arra járó hegymászók hamar rábeszéltek a buszos megoldásra. A 7 kilométeres túraút így 86 kilométeresre és félnaposra sikeredett.

Beborult a Hét tónál Forrás: Kontos Gábor

A Rilából a Pirin-hegységbe vezetett az utunk. Egy 80 év körüli angol házaspár kifejezetten az erdők miatt jött el erre a vidékre. A férj szerint Anglia után felüdülés ennyi fát látni. A Pirin déli lábánál megbújó Melnik faluba tartottunk.

Melnik látképe Forrás: Kontos Gábor

A valaha görög borkereskedők által lakott falu ma is borairól és éles pereműre kopott homokkő hegyeiről híres. A faluban ezenfelül rengeteg faszerkezetes lakóház és néhány több száz éves platánfa gondoskodik a vidéki idillről.

Ilyen házban élt egy gazdag borkereskedő Forrás: Kontos Gábor

Mivel hazánkhoz hasonlóan a tömegközlekedés Bulgáriában is úgy van megoldva, hogy a csatlakozások lehetőleg ne érjék el egymást, ha Szófia-Blagoevgrad felől jövet nincs szerencsénk, néhány órát sétálhatunk a rettenetesen lepusztult, szocreál Szandanszki városában, amely állítólag Bulgária legnapsütésesebb városa. Ha azonban ezt szeretnénk kihagyni, a taxi innen már 20 leváért elvisz Melnikbe.

Melniki utcakép Forrás: Kontos Gábor

Rózsalikőr jár a belépőjegy mellé

A Bulgária közepén végigfutó Balkán-hegység az országot egy kontinentális északi és egy mediterrán beütésű, enyhébb éghajlatú részre osztja. Úti célunk a hegység déli oldalán található Kazanlak volt. Már az odaút is megérte, mert a Szófia-Kazanlak-Szliven útvonal a legszebbek egyike az országban.

Kazanlak lepusztult buszpályaudvarával és lakótelepeivel tipikus balkáni kisvárosnak mondható, azonban

ez a hely a Rózsák völgyének központja,

és az évente megrendezett Rózsa fesztivál házigazdája. A Rózsák völgye mintegy 60 kilométeren át húzódik, és innen származik a világ legjobb minőségű rózsaolaja.

Az egyik rózsamúzeum Forrás: Kontos Gábor

Még a törökök kezdték el a damaszkuszi rózsa itteni termesztését a 18. században, mostanság pedig már levendulamezők is virítanak. A rózsaszirmokat délelőtt 9-10 óráig kell leszedni, és minél közelebbi lepárlóba kell szállítani, mivel a nap előrehaladtával egyre jobban elillan az olajtartalom.

Rettenetesen munkaigényes és drága dologról van szó:

1 kiló rózsaolajhoz ugyanis 4 tonna rózsaszirmot kell feldolgozni, egy munkás naponta 20-25 kg szirmot tud összegyűjteni.

Kazanlakban két, rózsával foglalkozó múzeum van. Sajnos elszipkázzák egymás törzsközönségét, pedig mind a kettőbe érdemes betérni. A hivatalos Rózsa Múzeum és Kutató Központ (Rozárium) modern épülete nemrégen nyílt meg egy rózsákkal teleültetett parkban. Itt többek között láthattunk pálinkafőzőnek tűnő üstöket és óriási fém kulacsokat, amelyben valaha az értékes olajat szállították. A földig érő ablakokon kinézve pedig gyönyörködhetünk a rózsakertben.

Virágok és lepárlóüstök a Rózsa Múzeum udvarán Forrás: Kontos Gábor

A másik múzeum a Kulata Néprajzi Együttes része és egy 18. századi lakóházban rendezték be hagyományos bolgár bútorokkal. Nagyon hangulatos kis kert veszi körbe a házat, és a 6 levás (945 Ft) belépőben benne foglaltatik pár falatnyi rózsalekvár és egy pohárka rózsalikőr kóstolása is. Az eredetit nem tiszta szeszből állítják elő, hanem

a rózsaszirmokat ginbe áztatják, és szennával színesítik.

Ötszáz év török uralom

A bolgárok egyöntetű véleménye, hogy a közel ötszáz éves török hódoltság máig hatóan tönkretette Bulgáriát. Uralmuk csekély jótékony hatása az építészetben és az étkezési szokásokban érhető tetten. Sok város központi helyén dzsámi áll. Ha egyáltalán engedélyt adtak keresztény templom építésére, akkor az nem lehetett magasabb egy lovasnál, így több templom padlószintjét a járószint alá süllyesztették, hogy a kívánt belmagasságot elérjék.

Ókori romok és szocreál emlékek egymás mellett Forrás: Kontos Gábor

A török uralom után felépült ortodox templomok megpróbálják méretben felülmúlni török „kollégáikat”, bár művészi színvonalban ez nem mindig sikerül. Sajnos sok török kori épület, dzsámi, bazársor, ódon ház a bosszú, majd a szocreál butaság buldózereinek esett áldozatul, és

helyükön ma lélektelen panelházak és lepusztult betonkockák éktelenkednek.

Az egykoron a haladás díszpéldányainak szánt buszpályaudvarok, vállalati irodaházak, rendelők, iskolák – főleg vidéken – kevés kivételtől eltekintve a húsz évvel ezelőtti Romániát idézik. Az utak csekély kivételtől eltekintve jók.

A szőlőlugas a városokból sem hiányozhat Forrás: Kontos Gábor

Veliko Tarnovó és Plovdiv kivételnek számítanak. Óvárosukban megmaradtak az úgynevezett „nemzeti újjászületés korából”, vagyis a 19. századból származó faszerkezetes, előre ugró erkélyes faházak. Természetesen ezek is török hatást mutatnak, és az egész Balkánon elterjedt háztípusnak számítanak, ami semmit nem von le szépségükből és értékükből.

A firenzei Öreg híd balkán másolata – szuvenírpasszázs Plovdivban Forrás: Kontos Gábor

Az elmaradottság előnyei

Vidéken az utcaképet soha be nem vakolt, szocreál téglaházak és kivétel nélkül szürke színű társaik uralják.

Gondosan metszett szőlőlugas és virágoskert azonban mindenütt van,

ami sokat javít a látványon. Minden településre, hágóra, útszéli pihenőre jut egy-egy ízléstelen, kocka stílusú partizán vagy munkásmozgalmi emlékmű, jobb esetben bolgár költő vagy felkelő szobra.

Plovdiv látképe a várból Forrás: Kontos Gábor

A kistelepülések reménytelen képet mutatnak: a munkaképes emberek régen elvándoroltak, az utcákon nyugdíjasokat és szellemileg-fizikailag lerobbant középkorú embereket látni. Érdekes módon kocsma kevesebb van, mint nálunk, viszont

egy tájidegen kaszinó még a legporosabb kisvárosban is üzemel.

Külön fokozza a lehangoltságot, hogy minden bolgár település a buszmegállóktól kezdve a házfalakig tele van ragasztgatva gyászjelentésekkel.

Mindent elborítanak a gyászjelentések Forrás: Kontos Gábor

Turistaszemszögből nézve a gazdasági elmaradottság előnye, hogy Bulgáriában több faluban szinte teljesen megmaradt a múlt század eleji falukép. Míg Magyarországon legfeljebb Hollókő jutna eszébe valakinek, ha erről kérdeznénk,

Bulgáriában legalább tíz megtekintésre érdemes kistelepülést találunk

(pl.: Etara, Kovacsevica, Koprivstica).

Ha a bureket, ajrant, pacallevest, nyílt tűzön sült darált húsokat, kebabot, töltött szőlőlevelet mint bolgár ételeket említem, szintén kiderül, hogy ezek is legalább annyira török eredetűek, mint amennyire finomak. Ebédkor ne ragadjunk le a sülteknél, hanem merjünk rendelni ismeretlenebb nevű helyi specialitásokat is.

Jellegzetes vidéki ház Forrás: Kontos Gábor

Ilyen például a tarator (uborkaleves), a kavarma (cserépedényben főtt, bő lére eresztett zöldséges pörkölt) vagy a gyuvecs (húsos rakott lecsó). Igaz, hogy hizlal a sok pékáru, de muszáj a reggelt banyicával (lágy sajttal töltött leveles tészta) és bolgár joghurttal kezdeni.

A pompás helyi ételválaszték mellett érthetetlen, hogy a bolgár nagyvárosokban is milyen jól megélnek a gyorsétteremláncok. Ha helyi jellegzetességeket akarunk kóstolni, a cirill betűkkel kiírt mehana feliratú vendéglőket keressük.

Aki már unja a végtelenségig szajkózott és túlzsúfolt európai nyaralóhelyeket, és nem szeretné a fél napját azzal tölteni, hogy jó napozóhelyet találjon a tengerparton, annak nyugodt szívvel ajánlom Bulgária ezen kevésbé ismert, melankolikus zugát.