Kemény menet volt átvágni a Bükkön, de megérte

Júniusban egyszer már nekivágtam a bükki kéktúra több mint 70 kilométeres útvonalának, de akkor a kétnaposra tervezett túrát a nem várt terepi kihívások miatt kénytelen voltam megszakítani. Most bepótoltam az elmaradást.

Az első etapban – még júniusban – 40 kilométert mentem Miskolc-Perecestől Bükkszentkeresztig, de másnap már nem tudtam folytatni a túrát Egerig. Az áprilisi hókárok miatt járhatatlanná vált turistautak, a bedőlt fák és az első nap szerzett sérülés az út feladására kényszerítettek. Az eltelt közel három hónapban azonban nem lankadt a kíváncsiságom a bükki kék iránt.

Nem csak a borivók Mekkája

Második nekifutásra is Bükkszentkeresztről terveztem az út folytatását, de végül a tömegközlekedés a táv megfordítására kényszerített. Pestről ugyanis lényegesen egyszerűbb Egerbe utazni – és még időben elkezdeni a gyaloglásra szánt napot –, mint a Bükk túloldalára.

Az egri városnézésre most nem sok időm volt Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Ennek csak egy hátulütője volt, hogy így az egri városnézésre csupán annyi időt szánhattam, míg a pályaudvartól elértem a bükki kék jelzésig. Ez egyébként nem kis táv,

a vasútállomástól közel két és fél kilométert kell gyalogolnunk,

hogy elérjük a kék sáv kiinduló, vagy ha úgy tetszik, befejező pontját. Mivel nem volt időm nézelődésre, toronyiránt vágtam át a városon, hogy minél előbb megkezdhessem a nagy-egedi kitérővel együtt közel 40 kilométeres utat.

Eger határából a Nagy-Eged Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Egert mint borvidéket, gondolom, nem kell bemutatnom. Talán még híres hegyét sem, a Nagy-Egedet, amelynek páratlan fekvése, klímája és talajösszetétele lehetővé teszi a Grand Superior besorolású borok készítését is. Azt viszont már talán kevesebben tudják, hogy

ez hazánk legmagasabban fekvő szőlőtermőhelye,

amely a tévhitekkel ellentétben – és a környék többi termőhelyével szemben – nem riolittufán, hanem szürke, triász kori mészkövön helyezkedik el.

Ezen a vidéken már a 13. századtól jelen van a szőlőtermesztés. A monda szerint Nagy-Eged egy itt élt remetéről kapta a nevét, akit ártatlanul mészároltak le az 1045-ös, Vata-féle felkelésben. Az ő kifolyt vére tette alkalmassá a földet a szőlőtermesztésre. Sokkal valószínűbb azonban, hogy az ide települő ciszterci szerzetesek nevezték el a hegyet az általuk tisztelt Szent Egyedről, akit a helyiek régiesen Egednek mondtak.

Szőlő a Nagy-Eged alatt Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Az 537 méter magas hegy nemcsak a borivók Mekkája, hanem a siklóernyősöké és a környékbeli kirándulóké is. Ezért különösen érthetetlen,

miért van használhatatlan állapotban a hegytetőn álló Dobó István-kilátó.

Döbbenten tapasztaltam, hogy az egyébként szerkezetileg épnek tűnő torony padlódeszkái nemcsak korhadtak és hiányosak, hanem helyenként át is vannak égetve.

Ezzel együtt még a bátrabbak sem tudnak felkapaszkodni a romos szerkezetre, hogy megcsodálják a panorámát, mert a kilátó vaslétráját – feltehetőleg biztonsági okokból – eltávolították. Így bosszúságomra nemcsak „feleslegesen” másztam fel a hegyre, és maradtam kilátás nélkül, hanem még keserű gondolatokkal is kellett távoznom.

A Dobó István-kilátó sajnos használhatatlan állapotban van Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Csak hétvégén jár a kisvasút

A Nagy-Egedre tett három kilométeres kitérőm a Tiba-kútnál kezdődött, és ott is ért véget. Innen csatlakoztam le ugyanis a kékről, majd ide is tértem vissza, hogy aztán folytassam utamat Felsőtárkány irányába. Sajnos a Tiba Istvánról – Egert a töröktől 1687-ben visszafoglaló huszárok hős kapitányáról – elnevezett forrás és pihenőhely sem nyújt valami kellemes látványt. Elhanyagolt és szemetes a környéke, hűsítő vize pedig már régen elapadt.

A romos Tiba-kút Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Erdészeti úton, majd hangulatos ösvényalagutakon értem el Felsőtárkány északi részét. Itt egy darabon azon a kerékpárúton vezet a kék jelzés, ahol anno a keskenynyomtávú vasúti pálya haladt. Sajnos a szerteágazó felsőtárkányi kisvasúthálózatból mára csak egy közel 5 kilométeres, csonka szakasz maradt. Viszont

ezen már nem fát és követ szállítanak, mint régen, hanem kirándulókat.

Az áprilistól október végéig közlekedő szerelvény hétvégenként teljesít szolgálatot. Mivel én hétköznap jártam erre, csak a pihenőjében csodálhattam meg a C-50-es mozdonyt, pedig szívesen eldöcögtem volna vele a Stimecz-házi végállomásáig.

Pihenőben a felsőtárkányi kisvasút Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Egy időben az Eger felé tartó kisvasút egész Felsőtárkányon áthaladt. Később a falu délkeleti határába helyezték át a síneket, de ahogy a település hízott, egy jelentős szakaszon visszakebelezte a vasutat. A mai megmaradt pályaszakasz kis része is a település házai között vezet, mielőtt egy mesébe illő, hosszú, zöld „alagúton” keresztül ki nem ér a bükki rengetegbe.

Zöld alagútban halad a kisvasút Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A Varróháztól a kék turistaút a kisvasút sínpárján vezet a Vörös-kő-völgyön át a Stimecz-házig. A Vörös-követ eredetileg Véres-kő-nek hívták, állítólag a régi idők pogány szertartási miatt. Mielőtt elérnénk a Stimecz Gáspárról – erdész és faátvevőről – elnevezett erdei menedéket, elhaladunk a Toldi-kút mellett, amely szintén nem alkalmas vízvételezésre, akárcsak a korábban érintett Tiba-kút.

Az útba eső források többsége elapadt, vagy nem alkalmas vízvételezésre,

ezért bőven vigyünk magunkkal vizet a hosszú túrára. A robusztus Stimecz-háztól enyhe emelkedő következett. Ezen a szakaszon megcsodálhattam a volt palabánya lemezes kőzetű termését, amelyet egykor háztetők szigetelésére, illetve útburkolatnak használtak.

A Simecz-ház a kisvasút végállomásánál Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Még mindig látszanak a tavaszi károk

A Kos-völgy és a Kis-kút-völgy találkozásánál egy 1889-ben épült eldugott erdei szállásra bukkantam. Az egri Kárpát Egyesület által karbantartott, napjainkban is kibérelhető Samassa-kulcsosház komfortos és hangulatos menedéket nyújt a kirándulóknak. Az épület elég tágas ahhoz, hogy nagyobb társaság is megszálljon benne, sőt akár egy egész iskolai osztály is elfoglalhatja.

Idilli kulcsosház a rengetegben Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Innen a Lök-bérc oldalában folytattam az utat, ahol még mindig látszottak a tavaszi hóesés által okozott károk. Rönkre vágva hevertek a bükkök, melyek a legtöbb helyen ágaikkal, de meredekebb hegyoldalakban egész testükkel adták meg magukat a hatalmas áprilisi hótehernek. Ez a szokatlan időjárás nemcsak az erdőt lepte meg, de az erdészetet is.

A turistautak sokáig járhatatlanok voltak,

és a hiányos tájékoztatás miatt a kirándulók nem tudhatták, merre lehet menni az erdőben.

Így jártam én is, amikor először vágtam neki a bükki kék Pereces és Bükkszentkereszt közti szakaszának. Különösen az Örvényes-kő környékén volt nehéz a haladás a kidőlt fák között. A nap végére tele lettem horzsolással, kiszakadt a nadrágom, izomlázam volt és fájt minden tagom.

Már jól járható az út Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A helyenként teljesen letarolt erdőrészek most is szomorúan festettek, de legalább már küzdelem nélkül lehetett haladni. A Pazsag erdészházhoz kényelmes aszfaltúton jutottam el. Innen déli irányba folytatódott a kék út, majd a Derecske-lápon keresztül keleti irányba kanyarodtam.

Ez a szakasz kényelmes, ámbár kissé unalmas, míg ki nem érünk a Hór-völgybe.

Innentől murvás úton, a régi kisvasút nyomvonalát követve jutottam el az idilli kaszálókkal tarkított, már-már a Bükk-fennsíkra emlékeztető Tebepusztáig. Itt egy új, komfortos esőbeálló fogadott, ahol egy kicsit kifújtam magam, hiszen reggel óta meneteltem megállás nélkül.

Erdészeti emlékmű a Pazsag erdészháznál Forrás: Origo

Az esőbeálló közelében van a Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület fehérre meszelt kutatóháza, amely sátrazásra vagy piknikezésre csábító gyümölcsöskertben áll. A kifüggesztett figyelmeztetés viszont egyértelművé teszi, hogy a tulajdonosok nem szeretnék, ha erre használnánk a telküket. Sőt, a „méreggel permetezve” kiírás a kert gyümölcseitől is próbál minket távol tartani.

Ezután a Sügér-völgy következett, ahol a keresztbe fekvő fákba már ösvényt vágtak, így csak a

hatalmas csalánosokkal kellett megküzdenem.

Az Ilona-ház és az Ilona-kút között több száz méteren apokaliptikus látvány tárult elém. Csak az erdészet a megmondhatója, mi szükség volt itt ekkora tarvágásra. Az elapadt, romos és szemetes kút kiválóan illett a kopár, atomvillanás utáni összképbe.

Apokaliptikus látvány az Ilona-kútnál Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A dorongosi kaszáló látképe némileg feledtette velem a tarvágás brutális élményét. Hátra volt még az Őr-hegy megmászása, de innen már csak két kilométert kellett megtennem Bükkszentkeresztig.

A kék jelzés dél felöl, a IV. Béla-emlékmű közelében éri el a települést.

A legenda szerint IV. Béla király vitézei a Muhi csatából menekülve ezen a tisztáson ütköztek meg utoljára a tatár hordákkal, mielőtt a király elérte a biztonságot jelentő bélapátfalvi kolostort.

IV. Béla-emlékmű Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A csata emlékére 1994-ben emlékművet állítottak, melynek kőtömbjét a király bronzból készült domborműve díszíti, de ezt már csak másnap csodáltam meg, mert fáradt tagjaim és korgó gyomrom a szálláshelyem felé tereltek. Örülök, hogy végül mégis csak sikerült bejárnom a bükki kéket, mert a hegység eddig ismeretlen arcát ismerhettem meg, és új, életre szóló élményekkel lettem gazdagabb.

A bükki kék útvonala Egertől Bükkszentkeresztig Forrás: Turista Magazin

Forrás: Turista Magazin