Legutóbb az Óbányai-völgyet fedeztem fel, most a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet szívébe látogattam el. Bár a világon egyedül itt élő bánáti bazsarózsák tavasszal pompáznak, az őszi kikericsek tengerében is legalább olyan hosszan lehet gyönyörködni.
Reggel, mikor elindultunk, még lógott az eső lába, ezért úgy gondoltuk, várunk még egy kicsit a túrázással, adunk egy esélyt a napnak, hogy összeszedje magát, mi meg addig elugrunk Zengővárkonyba.
Első utunk a faluszéli szelídgesztenyéshez és Rockenbauer Pál sírjához vezetett.
A Másfél millió lépés Magyarországon sorozat rendezőjét, végakaratának megfelelően, 1987-ben itt helyezték örök nyugalomra.
A közel negyvenhektáros szelídgesztenyés ma már védett, minden fa magántulajdonban van. Erre tábla is figyelmezteti azokat, akik esetleg elcsábulnának a szép gesztenyéket látva. Az első fákat még feltehetően a török időkben ültették, de most is akad néhány több száz éves matuzsálem. Az utóbbi évtizedekben sajnos megtámadta a fákat egy gomba, és a betegség ellen egyelőre nem tudnak hatékonyan védekezni.
Zengővárkony másik ismert látnivalója a Tojásmúzeum, amelyet az 1858-ban épült, gyönyörű tájház udvarán álló kis épületben rendeztek be.
Dr. Nienhaus Rózsa magángyűjteménye ötezer tojásból áll,
ennek a felét állították ki. 21 ország 55 tájegységének díszített tojásait lehet itt megcsodálni. A díszítések több mint harmincféle technikával készültek, a festettek mellett van karcolt, magberakásos, és olyan is, amelyet a Himnusz soraival díszítettek. Sőt olyan tojás is akad, amelyet egy fővárosi fogorvos faragott ki fogorvosi fúróval.
A hagyományos tyúktojások mellett lehet látni például nandu, strucc vagy apró, énekesmadár tojásokat is. Elképesztő, mi mindent ki lehet hozni egy tojásból. Az biztos, hogy hihetetlen türelem és precizitás kell hozzá – na, ez a két tulajdonság belőlem pont hiányzik. Ezért is csodálom azokat, akik ilyen gyönyörű alkotásokra képesek.
Mikor kijöttünk a múzeumból, a nap is kisütött, így elindultunk eredeti úti célunk, a Kelet-Mecsek szívében fekvő Püspökszentlászló felé.
A kis üdülőfalu Hosszúhetény része, mindössze harminckét házból áll,
és autóval nem lehet behajtani. Van egy mondás, mely szerint Püspökszentlászlón csak az egyik oldalon sütik a palacsintát.
Először nem értettem, mit akarnak ezzel mondani, de a helyszínen egyből leesett. A gyönyörűen felújított, tornácos parasztházak ugyanis csak a mély völgy egyik oldalára épültek. A falu Szent László királyról kapta a nevét, aki a hagyomány szerint egyszer bölényre vadászott itt, de közben viharba keveredett, és egy barlangban talált menedéket. A király hálából a megmeneküléséért kápolnát emeltetett a remetéknek.
Püspökszentlászló legismertebb látnivalója a kastély, és az azt körülölelő kis arborétum. A klasszicizáló stílusú, késő barokk templomot és a mellette álló püspöki nyaralót
1797-ben gróf Esterházy Pál pécsi püspök építtette.
A kastély előtt van egy kis tó, körülötte hatalmas fenyők magasodnak, és minden oldalról meredek hegyek határolják a parkot. Az egész helynek kicsit olyan hangulata van, mintha egy bajorországi, hegyvidéki kastélyban járnánk.
Az arborétumban több mint 80 fa- és cserjefaj, fajtaváltozat található. Hettey Sámuel püspök hozta létre a 19. század végén, majd újabb földek megvásárlásával kibővítette, öntözőrendszert és ciszternát építtetett, számos növényfajt telepített, és egy Zsolnay-szökőkutat is állíttatott a kastély elé. Később vadaspark is volt itt, sőt szabadtéri úszómedence is.
Az épület az ötvenes évektől egyházi szeretetotthonként működött. 1955 nyarán azonban az itt élő nővéreket az Államvédelmi Hatóság parancsára hirtelen átköltöztették Verőcére, ugyanis július 17-én
itt helyezték házi őrizetbe a koncepciós perben elítélt Mindszenty József bíborost.
A kastély köré magas deszkakerítést emeltek, hogy a helyiek még véletlenül se láthassák, kit őriznek ott. Mindszentyt november elejéig tartották itt, utána átköltöztették Felsőpeténybe, ahonnan az 56-os forradalom idején szabadult ki.
2012-től a kastély jelentős felújításon esett át, akkor a főépület mellett egy zarándokszállást is kialakítottak. Az épületben kastélytörténeti kiállítást és egy Mindszenty-emlékszobát rendeztek be, ezeket október 31-ig előzetes bejelentkezéssel nézhetjük meg.
Püspökszentlászlóról a kastély kerítése mellett a kék négyzet jelzésen indultunk el, hogy tegyünk egy rövid, tíz kilométeres körtúrát. De egyből meg is álltunk, mert a meredek hegyoldalban megpillantottuk Szent László bádogszobrát, amelyet 1903-ban egy pécsi bádogosmester készített Hettey Sámuel püspök megrendelésére.
A vadregényes Halász-patak völgyén át szűk egy óra alatt elértük a Réka-völgy bejáratában álló Réka-kunyhót. A hangulatos kis tisztást égbe nyúló fenyők ölelik körbe, a ház előtt matuzsálemi korú tuja áll. Jólesett egy kicsit leülni, ebédeltünk egyet,
megkóstoltuk a ház mellett eredő Etelka-forrás vizét,
és hallgattuk a csendet. Azt hiszem, pár nap itt, térerő, rohanás és a mindennapi nyűgök nélkül bárkit helyrerázna, aki megfáradt a 21. századi őrületben.
A rövid pihenő után nekiindultunk a Somos-hegynek, a fák között itt-ott a Zengő nézett ránk a völgy túloldaláról. A kék négyzet mellé becsatlakozott egy újabb jelzés, az STM, vagyis a Szent Márton Gyalogos Zarándokút. A hagyomány szerint Skóciai Szent Margit a közeli Réka-várban született.
Apja Edmund angol herceg volt, aki itt kapott menedéket, miután száműzték hazájából, majd István király húgát (más források szerint a lányát), Ágotát vette feleségül. Margit később III. Malcolm feleségeként Skócia királynéja lett. A jótékony királynét szerette a népe, a szegények jótevőjeként, az egyház támogatójaként emlékeznek rá ma is.
Hamarosan egy újabb tematikus útvonal jelzése is feltűnt. Az Üvegesek útjának egy szakaszát korábban már az Óbányai-völgyben bejártam, most a mecseki üvegművesek emlékét felelevenítő útvonal egyik kiemelt állomását, Pusztabányát ejtettük útba. A Réka-völgyi hutahely, Óbánya és Kisújbánya után itt működött a Kelet-Mecsek negyedik üvegkészítő műhelye.
Az erdei üveggyártás számára az itteni kiterjedt bükkösök jelentették a legfőbb vonzerőt. A fát a huta fűtéséhez és az üveg olvadását elősegítő hamuzsír készítéséhez is használták. Újbánya környékéről az 1780-as évekre fogyott el a fa, akkor települt át az üvegkészítés a mai Pusztabánya területére.
A telephelyen 15-20 család élt egyszerre,
és érdekes, hogy az üvegfúvók a zöld és a fehér öblösüveg mellett táblaüveget is készítettek.
Az üvegbánya a 19. század elejéig működött, ekkor az egyre drágábbá váló fa, a szállítási költségek emelkedése és a zselici konkurencia miatt az utolsó mecseki üveghuta is befejezte működését.
Pusztabányán láthatjuk az egykori huták maradványait,
melyeknek régészeti feltárása ma is zajlik.
Az egyik hutát rekonstruálták: a két kemencéből álló huta első részében zajlott az üveg olvasztása, innen vették ki az üvegfúvók az olvadt üveget, és alakították a megfelelő formára. Ezután rakták be a másik kemencébe, a hűtőkamrába, ahol fokozatosan hűtötték vissza szobahőmérsékletűre. Ha nem így tettek volna, a frissen elkészült üvegtárgy elrepedt volna.
Pusztabányáról Püspökszentlászlóra a Kis-tóti-völgyben tértünk vissza. Útközben áthaladtunk egy kis tisztáson, amely tele volt virágzó őszi kikericsekkel. A rózsaszín virágok amilyen bájosak, annyira mérgezőek is, a bennük található kolhicin gátolja a sejtosztódást.
Még volt egy kis időnk az esti busz indulásáig, ezért megálltunk Magyaregregy mellett, hogy megnézzük a Máré-várat. A várhoz vezető Máré-patak völgyét Rikájónak is hívják.
A néphit szerint a sötét völgyben boszorkányok élnek,
talán az ő rikácsolásukra utal ez a fura név. Régen a kisgyerekeket előszeretettel riogatták azzal, hogy ha nem viselkednek jól, a Rikájóba küldik őket.
Az egyik oldalról óriási kockának kinéző vár elődjét a 13. században építették, majd 1543-ban a törökök lerombolták, de még utána is állomásozott itt egy kis hadtest az újjáépített várban. Ezután azonban a vár fokozatosan veszített hadászati jelentőségéből, és a 17. század végén már romként írnak róla. Bár korábban két kiállítás is volt itt, most sajnos csak kívülről lehet megnézni az építményt.
A Máré-vár legendája
Máré vitéznek és öccsének, Miklós vitéznek két szomszédos hegy tetején állt a vára. Máré vitézt a király hadba szólította, és a háborúból hosszú-hosszú ideig nem tért vissza. Felesége azt hitte, soha nem látja már viszont a férjét. A magányos asszony szerelembe esett Miklós vitézzel, és hamarosan egy lányuk is született.
Máré vitéz azonban évekkel később mégis csak visszatért. Amikor meglátta, mi történt, haragjában mindkét várat elpusztította, feleségével és testvérével együtt. A lányt megátkozta, és örök életére egy barlang mélyére száműzte.
Szabadulásra minden hetvenhetedik évben, pünkösd hajnalán van csak esélye, ekkor ugyanis a barlang szája megnyílik, a lány kiül egy sziklára, s ha egy arra járó vadász azon az éjjelen megcsókol egy kígyót, egy békát, és egy tüzet okádó bikát, akkor kiszabadulhat. A szigorú feltételeket látva, talán nincs mit csodálkozni azon, hogy szegény lány még mindig vár a szabadulásra.
Még elsétáltunk a vár közelében található Gergely-Éva-forráshoz, amelynek neve az Egri csillagokra utal, mivel a regény története valahonnan erről a vidékről indul. „A patakban két gyermek fürdik: egy fiú meg egy leány. Nem illik tán, hogy együtt fürödnek, de ők ezt nem tudják: a fiú alig hétesztendős, a leány két évvel fiatalabb. Az erdőben jártak, patakra találtak. A nap tüzesen sütött. A víz tetszett nekik…
Az a kis falu, ahova a két gyermek való, a Mecsek egy völgyében rejtőzködik.
Valami harminc vályogház meg egy nagy kőház mindössze... A kis falut sűrű fák lombozzák körül, s a lakók azt gondolják, hogy a török sohase talál oda. Hogy is találna? Az út meredek, szekérnyom nincs. Torony sincs. Az emberek élnek, halnak a kis rejtekfaluban, mint az erdei bogarak.”
A Kelet-Mecsek tájai nemcsak meseszépek, de sok-sok érdekes történet is kötődik hozzájuk. Aki hozzám hasonlóan szereti összekötni a túrázást az időutazással, mert érdekli, hogyan éltek az elődeink több száz évvel ezelőtt, milyen volt a táj és a benne élő ember viszonya, az mindenképpen vegye fel ezt a vidéket az őszi túratervei közé.