Ingyen piát adott az utasoknak a Ryanair vezére

Michael O'Leary Ryanair
Vágólapra másolva!
Kivételesen nagyvonalú volt utasaival Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója. Az ír fapados légitársaság vezetője arról ismert, hogy igyekszik minél több pénzt legombolni a vásárlóiról, most azonban rácáfolt negatív imidzsére.
Vágólapra másolva!

Az eset szombat este történt a Ryanair Liverpoolból Dubinba tartó járatán. A társaság vezérigazgatója hazafelé tartott a gépen a Grand National lóversenyről, amelyen célfotóval nyert Tiger Roll nevű lova.

A járat azonban késett fél órát, mert várni kellett a zsokéra, Davy Russelra.

Amint az alábbi videón látható, O'Leary elnézést kért az utasoktól a késésért, és mindenkit meghívott egy ingyen italra a saját költségén, hogy együtt ünnepeljék a győzelmet - írja az AirLive.net. Mivel a repülési idő csak 43 perc a két város között, hozzátette, „lehet, hogy tennünk kell egy kört Dublin felett, hogy a végére érjünk".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!