Ahol még a gázosoknak is volt katedrálisa

Felejtsük el néhány percre a paneleket! Visszatérünk még rájuk, hisz a mai Óbuda nélkülük nem lenne az, ami. Előtte azonban tegyünk egy sétát a múltbéli Óbudán, amely tele van izgalmas történetekkel.

Római korból származó emlékekkel ma is találkozhatunk, nemcsak az Aquincumi Múzeumban, de a forgalmas utak mentén, a modern irodaházak udvarán, a panelek között vagy épp az Árpád híd alatt. A középkorból azonban mára nem sok kézzelfogható emlék maradt, pedig meglehetősen eseménydús időszak volt ez is, annál is inkább, mert ez a terület fejedelmi, királyi székhely, majd királynéi város volt.

Évezredek a talpunk alatt

Az óbudai Fő tér macskaköveivel, régi épületeivel megőrzött valamit a múlt század elejének hangulatából. A tér ma is fontos találkozóhely, számos rendezvénynek ad otthont, és itt működik az Esernyős Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont, ahol minden hasznos tudnivalóval ellátnak minket a környék látnivalóival kapcsolatban.

A Fő tér és a Szentháromság tér őrzi a múltat a panelrengeteg közepén Forrás: Turista Magazin/Francz Ilona

A tér már a középkorban is fontos helynek számított. Számos nevezetes épület állt a környékén, például az 1040-es években alapított Szent Péter-templom vagy a gótikus Szűz Mária-templom, melynek szépsége a francia gótikus templomokéval vetekedett. De volt itt vár is, amelyben Nagy Lajos édesanyja, Piast Erzsébet élt. A német lovagvárak mintájára épült gótikus erődítményt vizesárok vette körül, volt benne függőkert, sőt fürdő is, ami a középkorban nem volt általános.

Bár a 21. századi Óbuda utcáin sétálgatva

ezeket az épületeket ma már nem találjuk,

az Óbudai Múzeum állandó kiállításán sok-sok érdekességet megtudhatunk róluk. Az Óbudával való ismerkedést mindenképpen itt érdemes kezdeni, ahol átfogó képet kaphatunk az elmúlt századok történéseiről.

Ilyen lehetett a gótikus Szűz Mária-templom Forrás: Turista Magazin/Francz Ilona

Az Óbuda – egy város három arca című kiállításnak már a felütése is telitalálat. A látogató igazi, óbudai macskaköves utcán indulhat vissza az időben, amely szimbolikusan össze is köti a város különböző korszakait. A kiállítást számos interaktív elem színesíti, és

láthatjuk azt is, hogyan rétegződnek egymásra a különböző korok épületei a talpunk alatt:

legalul egy római út darabjai látszanak, fölötte egy középkori prépostági épület romja, majd a barokk kastély falai, amelyben most vagyunk.

A török dúlás után Óbuda elnéptelenedett, csak a 17. század végén kezdődött meg a visszatelepítés, miután Zichy Istváné lett a terület. Ebben az időben alakult ki a soknemzetiségű Óbuda, a magyarok mellett svábok, zsidók és délszláv területekről érkezők is otthonra találtak itt. Zichy Miklós idejében kezdődött meg a Fő tér legnevezetesebb látnivalójának, a barokk kastélynak az építése. Korábban egy szerényebb villa állt ezen a helyen, az emeletes grófi rezidencia 1746-56 között készült el.

A Zichy-kastély ma három múzeumnak ad otthont Forrás: Turista Magazin

Ahogy Felbermann Judittól, a múzeum szakmai igazgatóhelyettesétől megtudtuk, a kastélynak volt narancsfás kertje, sőt koncert-és színházterme is, ami nem meglepő, hisz a Zichyk művészi vénával megáldott emberek voltak. A kastély rangját jelzi, hogy 1751-ben Mária Terézia is megfordult benne. Az épület ma már nem látható teljes egészében, mivel a HÉV építése miatt egyes épületrészeket lebontottak. Miután Zichy Miklós özvegye évjáradék fejében lemondott a rezidenciáról, a kastélyt egy ideig katonai ruha-és dohányraktárként használták. Ma három múzeum működik benne,

az Óbudai Múzeum mellett a Vasarely és a Kassák Múzeum is itt kapott helyet.

Kockás terítő és jóféle kadarka

Óbudán már a rómaiak is foglalkoztak szőlőtermesztéssel, és egészen az 1800-as évek végéig ez volt az egyik fő bevételi forrása az itt élőknek. Akkoriban úgy tartották, itt minden második kapualjban borkimérést lehet találni. A szőlészet, borászat egészen a filoxérajárványig virágozó tevékenység volt Óbudán, az ország sok más területéhez hasonlóan azonban az amerikai gyökértetű pusztítása után már itt sem tudták újjáéleszteni az ültetvényeket.

Szindbád szobra a Fő téren Forrás: Turista Magazin/Francz Ilona

A kockás terítős, jóféle kadarkát kínáló kiskocsmák azonban maradtak, és nagyban meghatározták Óbuda 19. századi képét. A pesti emberek szívesen jöttek át Óbudára szórakozni, a nagy pesti kávéházak után az eldugott kis kocsmákba, ahol el lehetett bújni a kíváncsi szemek elől. Rövid várostörténeti sétánkon Horváth Péter történésztől, az Óbudai Múzeum munkatársától megtudtuk, hogy a Fő tér környéki utcák régi házainak szinte mindegyikében működött kocsma, például a Postakocsi vendéglő, a Fogadó az Ingaórához vagy a Vasmacska vendéglő.

Hogy az óbudai kiskocsmák és a korabeli Óbuda emléke máig él, abban nagy szerepe volt az egyik törzsvendégnek, Krúdy Gyulának,

aki élete utolsó éveiben lakott Óbudán, amelyről így írt: „A keskeny óbudai utcák olyanformák voltak, mint a jeruzsálemi utcák Krisztus születése idejében. A házak összehajlottak vagy félig a földbe bújtak, mintha mindegyik egy nagy titkot rejtegetne. Ódonság bundaszaga és nőies fodormentaillat váltakozva szálldosott az udvarokból...”. A Fő tér egyik népszerű szobra, a borozgató Szindbád is ezt a világot és Krúdy emlékét idézi meg.

Az óbudai panelrengeteg

A filoxéra után Óbuda szerepe és jelentősége megváltozott, ipari külváros lett belőle. Sok gyár épült ebben az időszakban, téglagyárak, porcelángyár, a Széchenyi alapította hajógyár, vagy a később világhírűvé vált Goldberger textilgyár. Ezzel párhuzamosan a lakosság száma is jelentősen megnőtt, és világossá vált, hogy a rossz állapotú vályogházak helyett új lakásokra van szükség.

Évezredek egymás mellett, római kori romok a panelek között Forrás: Turista Magazin/Francz Ilona

A 60-as években megindult szanálás során 9000 házat bontottak el, helyettük 12 ezer új lakás épült, és évtizedek alatt kialakult Óbuda jól ismert panelarculata. Az 1964-65-ös városrendezési tervben arra azért figyeltek, hogy a Fő tér és környéke megmaradjon eredeti formájában, hogy legalább ily módon megőrizzenek valamit a régi Óbuda hangulatából.

De nem csak a lakások lettek újak, a lakáskultúra is megváltozott. Az idős nénik nagy tölgyfa szekrényei már nem fértek el a kis panellakásokban, ahol kicsi és variálható bútorokra volt szükség. Bár a panelrengeteg nem szép, a városi sétákon azért erről a világról is számos érdekességet megtudhatunk. Például azt, hogy miközben a hatalom nem nézte jó szemmel a jóga művelőit, a leginkább gyerekverseiről ismert

Tamkó Sirató Károly egy jellegtelen óbudai panelházban tartott jógaórákat.

Bringával a gázgyárba

A Fő tér és környékének bebarangolása után bringára pattantunk, hogy megnézzük a város egyik legérdekesebb ipartörténeti emlékét, az 1913-ban megépült Óbudai Gázgyárat. A városi gázt – régebbi nevén légszeszt – kőszénből fejlesztették, és kezdetben világításra, később fűtésre használták. Az első gázgyárak Angliában épültek az 1800-as évek elején. Nálunk sokkal később, 1856-ban épült meg az első pesti gázgyár, amelynek emlékét kőtábla őrzi a Fiumei út és a Légszesz utca kereszteződésében.

A gázgyár emblematikus épületei: a két kátránytorony és az óratorony Forrás: Turista Magazin

A város legelső gázlámpája egyébként 1816-ban került fel a Nemzeti Múzeum homlokzatára. Ezt házilag előállított légszesszel működtette a múzeum természettárának őre. A negyvenes években már a Nemzeti Színházban is gázzal világítottak, és kezdetben ezt a gázt is helyileg állították elő.

Az itt termelt gáznak egy kicsit áporodott savanyú káposztaszaga volt;

de hát eltűrtük azt nemzeti büszkeségből” – írta Jókai Mór, akinek hála jó kis történetek maradtak fenn a korabeli fővárosról.

A házi légszeszfőzést később betiltották, így a színháznak is a gázgyárból kellett a légszeszt beszereznie. Mivel a vezetéket még nem építették ki – mint azt szintén Jókai leírásából tudjuk –, más megoldást találtak: „...ezen a hiányon akként segítettek, hogy készítettek egy óriási kaucsuktömlőt, akkorát, mint egy cethal. Azt megtöltötték légszesszel, s ezt a felfújt szörnyeteget két ember a vállára kapta, s végigcepelte a városon. A gáz könnyű. A színháznál aztán a tömlőből átpréselték a gázt a tartályba, s onnan bocsátották ki a világító csövekbe”.

Pillantás a toronyból Forrás: Turista Magazin

Később a gázt fűtésre használták, és a 20. század elején már öt kisebb gázgyár működött a fővárosban. Mivel meglehetősen büdösek és veszélyesek voltak, ráadásul már nem tudták fedezni az igényeket, szükségessé vált egy új, nagyobb gyár építése valahol a város peremén. Ennek a területnek számos egyéb előnye is volt, például az, hogy közel volt a Duna, ami mind a szállítás, mind az ipari víz felhasználása miatt fontos volt, és közvetlenül rá lehetett csatlakozni az itt elhaladó vasútvonalra is.

A gázosok katedrálisa

Túránkat a gázgyár munkástelepén kezdtük,

ahol ma is laknak még olyanok, akik valamikor a gázgyárban dolgoztak,

vagy akiknek a szülei dolgoztak ott egykor. A gyár építése során nagyon jól gazdálkodtak. Nemcsak hogy időben elkészültek, még valamennyi pénz is maradt az építkezésre szánt összegből, amit aztán a munkástelep építésére fordítottak.

A munkástelep házai tele vannak a megkapó részletekkel Forrás: Turista Magazin

A munkások számára száz lakást építettek, de volt itt iskola, óvoda, művelődési ház, bolt, patika. A telep még most is

falusias hangulatot áraszt

hatalmas platánfák árnyékban álló kis házaival, zöld, tulipános spalettáival. Innen nem messze, az Óbudai-szigettel szemközt találjuk a tisztviselő telepet, ahol a nagy fák között megbújó villákban a gyár vezetői laktak. A hierarchiát a lakások elosztása is tükrözte, középen lakott az igazgató, és minél közelebb lakott hozzá valaki, annál magasabban helyezkedett el a ranglétrán.

A sok-sok zöld is kellemessé teszi a környezetet Forrás: Turista Magazin

A gyár területére ma már kizárólag vezetett túrák keretében lehet bejutni. Mi a Beyond Budapest szervezésében jártuk be a területet. A gyár emblematikus épületei messziről látszanak.

A szép óratornyot és a kátránytornyokat néhány évvel ezelőtt felújították.

A cél az állagmegóvás volt, az épületek egyelőre üresen várnak a sorsukra. Mivel a gyár működése alatt nem kevés mérgezőanyag került a talajba, ahhoz, hogy valamit itt kezdeni lehessen, először teljes talajcserére lenne szükség.

A gázgyár felett az ég Forrás: Turista Magazin

A kátránytornyokat a gázosok katedrálisának is hívták. Amikor belépünk, tényleg olyan érzésünk van, mintha hatalmas templomban lennénk. Az akusztikája fantasztikus, ahogy túravezetőnk, Seres Dani leejt egy golflabdát, a hang teljesen betölti a hatalmas teret. A kátránytornyok között magasodó víztorony tetejébe 225 lépcsőn jutunk fel, hogy megcsodáljuk a torony óráinak magasságából elénk táruló körpanorámát.

Egykor két hatalmas gáztároló is volt a területen, ezeknek azonban ma már csak az alapjai látszanak. Az óbudai gázgyár 1984-ig működött, hogy milyen sors vár a megmaradt épületekre, ma még egyelőre nem lehet tudni. Addig is érdemes csatlakozni valamelyik túrához, és bejárni a múltbéli Óbuda izgalmas darabkáját.

Forrás: Turista Magazin

Forrás: Turista Magazin