Egy ország, amely van is, meg nincs is

Észak-Ciprusra – déli szomszédjához képest – kevés turista látogat el Magyarországról. Nagy részük is csak Nicosia török részébe merészkedik át, hogy kipipáljon egy titokzatos úti célt a bakancslistán. Megalapozatlan félelmek és ismerethiány miatt még aznap visszatérnek a görög oldalra, elszalasztva egy, a dél-ciprusinál érdekesebb és hangulatosabb kiruccanást.

Előbb egy kis történelem. A szigetet 1960-ig uraló britek távozása után annyira eldurvult a görög és török ciprióták közötti etnikai konfliktus, hogy több százra nőtt a halottak száma. 1974-ben a Ciprióta Harcosok Görög szervezete államcsínnyel a sziget Görögországhoz való csatolásába kezdett, ezért még ugyanebben az évben

a török hadsereg az Atilla hadművelet keretében megszállta Ciprus szigetének 37%-át.

1983-ban aztán kikiáltották Észak-Ciprusi Török Köztársaságot, amelyet Törökországon kívül egyetlen állam sem ismer el, így diplomácia képviselete Magyarországnak nincs.

Kemal Atatürk emlékműve Gazimagusában Forrás: Kontos Gábor

Észak-Ciprus lakossága bő 300 ezer fő, amelynek csak egyharmada ciprusi török, kétharmad részét Törökországból telepítették be. Az északon lévő görögöket délre űzték, míg a délen élő törököket északra költöztették a konfliktus során, így mára mindkét entitás etnikailag szinte teljesen egységessé vált.

A ciprusi konfliktus török áldozatainak egyik temetője Forrás: Kontos Gábor

A sors fintora, hogy a sziget északi része nemzetközi jogilag az egységes ciprusi állam, így az EU része is, amelyet azonban a török hadsereg megszállva tart. Az uniós jogszabályok alkalmazását emiatt az északi részen felfüggesztették. Békeszerződés ma sincs, csupán tűzszünet, ami nem jelenti azt, hogy turistaként bármitől is félnünk kellene.

Átkelés a zöld vonalon

A belépéshez a legismertebb és egyben leglátványosabb belépési módot választottuk: a kettéosztott fővárosban, Nicosiában keltünk át a zöld vonalon. Vízum nem kell, sőt, útlevél is csak annak, akinek nincsen új, kártya formátumú személyi igazolványa.

Az egész szigeten átfutó tűzszüneti vonal azért zöld, mert ilyen színű tollal rajzolta meg azt az illetékes ENSZ-tisztségviselő annak idején.

Nem köztudott, hogy Nicosiának idehaza se nem török, se nem görög, hanem olasz alakját használjuk. A város neve egyébként görögül Lefkoszíának, törökül pedig Lefkosának hangzik.

Régen a Szent Katalin-templom, majd Hajdár pasa dzsámija volt, ma pedig művészeti galéria ez az épület Nicosiában Forrás: Kontos Gábor

A fővárost éppen a fallal körülvett belváros közepén választották ketté, így egy-egy utca romos házakban és homokzsákokból és hordókból állított torlaszban végződik. A Szent Kereszt-templom például a feleket kettéválasztó ütközőzónában van, de a hátsó kijárata már török oldalra nyílik. Az északi városrész kopottabb, de hangulatosabb is a déli résznél.

Egy félbe vágott utca a török oldalról nézve, háttérben a Szent Kereszt-templom Forrás: Kontos Gábor

Néhány utcával az átkelő után pénzt váltottunk: 1 euróért 6,1-6,2, török lírát adnak, mert Észak-Ciprusnak nincsen saját pénzneme. Az árfolyam minden városban hasonlóan alakult, így kár azt keresgélni, hol járunk jobban. A délről érkező turistákkal együtt mi is belefutottunk a jellegzetes török fagyit áruló öregúrba, aki nemcsak öltözetével, hanem azzal is szórakoztatja vevőit, hogy csak hosszadalmas és vicces tortúra után adja oda a fagyit a vevőnek. Ez minden török városban így megy, mégis mindig felvidítja az embert.

Müezzin szól a székesegyház tornyából

A határátkelőtől induló sétálóutca a város fő nevezetessége, a Szent Szófia-székesegyházból átalakított Szelim szultán-dzsámihoz vezetett. Furcsa volt az egykori gótikus székesegyházat két minarettel látni, amelyek között kifeszítve félholdas zászlók lengedeznek, és felhangzik a müezzin éneke.

Az épületben oltár és padok helyett padlószőnyeg, mimbár (szónoki emelvény) és mihráb (Mekka irányát mutató fülke) van.

Odabent váltottam néhány szót vallási dolgokról egy Libanból idetelepült fiatalemberrel, aki láthatóan nagyon lelkes beszélgetőpartner és egyben térítő volt. A beszélgetés végén megajándékozott egy angol nyelvű Koránnal.

A dzsámivá alakított egykori Szent Szófia-székesegyház Forrás: Kontos Gábor

A dzsámin kívül érdemes volt más építményeket is szemügyre venni. Rögtön mögötte áll a II. Mahmúd szultán által 1829-ben épített kis könyvtár. Az itt található 1700 darab könyv között van számos értékes perzsa, arab és török darab, valamint egy kézzel írt Korán is. A keleti hangulatot csak fokozta a közelben lévő Büyük Han (Nagy fogadó), amelynek boltíves belső udvarában apró üzletek sorakoznak. Érdemes volt ide bejönni, igazi törökös hangulatot áraszt.

A Büyük Han udvarán Forrás: Kontos Gábor

Hogy elérjünk a következő úti célunkba induló kisbuszt, azaz dolmuşt, elhagytuk a kopottas óvárost. Akik csak egy napra merészkednek át északra, azoknak is érdemes ellátogatni Lefkoşa újabb negyedeibe, mert ezáltal képet kaphatnak napjaink Észak-Ciprusáról, amely teljesen modern és békés. Mi útba ejtettük a helyi Országházat, amely nagyságában tükrözi az Észak-Ciprusi Török Köztársaság méreteit.

A nemzetgyűlés épülete Forrás: Kontos Gábor

Kissé távolabbi, modern házak között bújik meg egy régi családi ház: ez a Barbarlık müzesi, magyarul a Barbárság Múzeuma. A véres, görög-török etnikai konfliktusnak török szemszögből emléket állító kiállítást abban a házban alakították ki, amelyben egy fegyvertelen, öttagú családot gyilkoltak le a görög ciprióták. Az egykori szobákban a több száz áldozattal járó konfliktus török áldozatainak szörnyű fényképeit és korabeli újságcikkeket láthatunk. A fürdőszoba, ahol a család tagjai hevertek, ma is változatlan állapotban van.

Észak-Ciprus ékköve

Lefkoşaból kisbusszal háromnegyed óra alatt átértünk az északi parton fekvő Girnébe, az egykori görög Keríniába (24 km, 8 líra, 400 forint). Az észak-ciprusi turizmus eme fellegvára első ránézésre egy képeslapra illő, aranyos kikötőváros, valójában azonban inkább a kaszinói és egyéb, ehhez kapcsolódó iparágak miatt jönnek ide főleg orosz, angol és izraeli turisták.

Törökországi török jóval kevesebb van, mivel Észak-Ciprus drágább nekik az otthoni árszínvonalnál.

Több kaszinónál láttuk kiírva, hogy észak-ciprusi állampolgárok és katonák nem léphetnek be. A kikötő nagyon kellemes hely: jót lehet itt enni, vagy például a müezzin éneke mellett elindulni egy egyórás tengeri hajóútra 60 líráért (3000 forint).

A girnei kikötő Forrás: Kontos Gábor

Persze az se jár pórul Girnében, aki nem az éjszakai életért jön, hanem látnivalókat szeretne. A fő látványosság a Szent Hilárion vár. Vagy taxival jövünk fel ide 60-70 líráért (3000-3500 forint) egy irányba, vagy pedig gyaloglunk 12 km-t, de arra rámegy az egész napunk.

Mi időhiány miatt a taxit választottuk,

és a terepviszonyokat látva nem bántuk meg a döntésünket. A 730 méter magas sziklára épült várnál még érdekesebb a környezete: vagy a tengerpartot látjuk innét, vagy a viharvert fenyőkkel borított hegyeket, amelyeknek valamelyike mindig felhőben úszik.

Kilátás a Szent Hilárion várból Forrás: Kontos Gábor

Másik úti célunk a Girnétől 6 km-re lévő, 12. századi templom és apátság volt Beylerbeyi (Bellapais) faluban. Ide 30 líráért (1500 forint) jutottunk ki taxival, a belépő 9 líra (450 forint) volt, ami nagyjából egységes ár az országban. Ezt a távot egyébként gyalog is meg lehet tenni így tavasszal. Mi is így tettünk visszafelé, mivel elszalasztottuk az utolsó taxit is.

Beylerbeyi falu Forrás: Kontos Gábor

Meglepődtünk, mennyi turistabusz megfordul ebben a kis faluban; ennek megfelelően a vendéglátóipari egységek is euróban mérték az árakat, ami nem jelent mást, mint hogy itt minden drágább az átlagos árszínvonalnál. Mivel az egykori templom és kolostor gótikus stílusban épült, és még a táj sem égett ki,

akár Angliában is érezhettük volna magunkat.

Az apátság Forrás: Kontos Gábor

Girnéből kisbusszal a keleti parton fekvő Gazimağusaba (Famagusta) indultunk (75 km, 14 líra, 700 forint). Ilyet se láttam még a Közel-Keleten, hogy egy dolmuşt ugyanazon az úton kétszer is átnézzen a jegyellenőr. A külföldieket nem zargatta, és az sem érdekelte, hogy 32-en voltunk a 27 személyes kisbuszban.

Érdekes módon ez a túlzott ellenőrzés minden úton megismétlődött.

A benzin ára egyébként 5-5 és fél líra között mozog (255-280 forint), így nem csoda, hogy a tömegközlekedés nem drága Észak-Cipruson.

Egy keresztény város metamorfózisa

Gazimağusa leginkább arról ismert, hogy itt található az 1974 óta szellemváros-állapotban lévő Maraş (Varoszia) üdülőtelep. A lezárt és elkerített városrész rengeteg elhagyott szállodájával remek fényképtéma a titokzatosságot kedvelő turistáknak. Nekem azonban sokkal érdekesebb volt a mi komáromi-monostori erődünkhöz hasonló fallal erődített óváros, amely lehetne az elhagyatott keresztény templomok városa is.

Templomrom a kert végében Forrás: Kontos Gábor

Az egyébként teljesen átlagos belvárosi utcákon lépten-nyomon, akár egy kert végében is gótikus templomba vagy annak romjaiba botlottunk. Ne apró, falusi méretűekre, hanem székesegyház-nagyságúakra gondoljunk! Érdekes, hogy itt főleg nem görög ortodox, hanem római katolikus templomok működtek, ugyanis a város sokáig velencei befolyás alatt állt.

Mivel a keresztény lakosság mára teljesen eltűnt, a templomok nagy része elvesztette rendeltetését, és pusztulásnak indult.

Az egyik, „szerencsésebbek” közé tartozó templomot jazzbárrá alakították át. Mi is megittunk egy kávét ott: az egykori hajóban vannak a magas bárszékek és a pult, míg a szentélyben a színpad. A falakon gitár és szaxofon lógott.

Templomból kialakított bár Forrás: Kontos Gábor

A Szent Miklós tiszteletére épült gótikus székesegyház ma Lala Musztafa pasa-dzsámiként üzemel. Ennek köszönheti, hogy épen áll. Az egykori tornyára kis minaretet raktak, az ólomüvegek helyét pedig iszlám ornamentika váltotta fel a gótikus ablakokban. A városka főtere még így is tökéletes lehetne, ha nem biggyesztették volna egyik sarkára a mi szocreál szolnoki vasútállomásunk ciprusi kistestvérét.

Kedvencem egy kis fodrászüzlet volt,

aminek bejáratát egy-egy műanyag oszlopon álló, fröccsöntött Beethoven- és Mozart-szobor „díszítette”. Mégse veszett hát ki teljesen az európai hatás Famagustából...

A Lala Musztafa-dzsámi Forrás: Kontos Gábor

A szállásunk legalább akkora élmény volt, mint maga a város. Szerintem itt, a város legolcsóbb szállodájában forgatták a Piedone Afrikában című filmet, legalábbis a berendezése azóta sem változott. Olajos falak, csattanós reteszes ajtók és még egy, az AIDS elleni védekezésről szóló ismertető is kint lógott megsárgulva a falon. Jegyezzem meg azonban azt is, hogy egyedül az itteni turistainfóban láttunk magyar nyelvű prospektust Észak-Ciprusról!

Ütött-kopott utcácska Gazimagusaban Forrás: Kontos Gábor

Vadszamár mint veszélyforrás

Legjobban a sziget északkeleti csücskére, a hosszan elnyúló Karpaz-félszigetre (Kırpașa yarımadası) voltam kíváncsi. Ezt a félreeső vidéket mostanában kezdi felkapni a tömegturizmus. Valaha kihalt tengerpartja – egy helyi elmondása szerint – ma már egyre több kábítószeres és részegeskedő látogató eldugott célpontja nyaranta.

A tömegközlekedés nagyon gyér errefelé, mi is csak taxival tudtuk bejárni a félszigetet.

A sofőr Gazimağusaból az egynapos útért 110 eurót (36 ezer forint) és – ami menet közben derült ki –, ebédet és egy kávét is kért, bár egy 210 km-es körért ez nem is olyan nagy ár. Az ebéd egyébként egy igazi helyi specialitás volt, ciprusi kebab, azaz bárányhús kemencében sütve egy erre szakosodott útszéli, ám egyáltalán nem olcsó étteremben.

Elkészült a ciprusi kebab Forrás: Kontos Gábor

A félsziget arról híres, hogy a ciprusi görög és török lakosság 1974-es kölcsönös menekülése ellenére itt egy-két faluban maradtak görögök. A központi Dipkarpaz (Rizokárpaszo) falu főterén például ma is megvan a külön görög és török vendéglő. A többi településen már csak a karbantartott mecsetek mellett romosodó görög ortodox templomok emlékeztetnek a múltra.

Dipkarpaz falu főtere Forrás: Kontos Gábor

A másik, jobban reklámozott érdekesség a félszigeten kóborló ötszáz vadszamár, amelyek az autó ablakán is bekukkantanak, ha éppen éhesek. Ezek a jószágok az elűzött görög lakosság szamarainak és a mezőgazdaság miatt feleslegessé vált háziállatok elvadult leszármazottai.

A szamarak feltűnnek a háromszög alakú, veszélyt jelző táblákon is,

amelyekről remek képeket lehet készíteni a virágszőnyeggel borított dimbes-dombos tájjal a háttérben.

Már a Dipkarpaz-félszigeten se lehet elkerülni a turistabuszokat Forrás: Kontos Gábor

A félszigeten végigfutó keskeny, rossz út végpontja a Szent András apostol-templom és kolostor, amelyet szerintem túl sterillé változtatott a három évig tartó felújítás. A tengerészek védőszentjéről elnevezett templom a görög ciprióták régi zarándokhelye. A kopár tengerparton épült templom mellett egy spártaian kialakított bungalósor és egy bazár képviseli a turisztikai infrastruktúrát: sok egyéb mellett macskakonzervet is árulnak itt 1 euróért – a szamarak etetése céljából.

Szent Thürszosz temploma a félszigeten Forrás: Kontos Gábor

A templomtól néhány kilométerre tekintve azonban tényleg érdekes látnivalók voltak. Észak felé ide látszott Ciprus végpontja, a Zafer burnu, vagyis András apostol-fok: itt omlik bele egy magas sziklafal a Földközi-tengerbe, amelyet egy török és egy észak-ciprusi zászló tesz ünnepélyessé. Déli irányban pedig a csodálatos Arany-part (Altın Sahil) terül el, amelynek szépségénél csak elhagyatottsága volt nagyobb így tavasszal – a legnagyobb örömünkre.

A gyönyörű Arany-part a Dipkarpaz-félszigeten Forrás: Kontos Gábor

Erre a félszigetre több napot kellett volna szánni, a nyugalma annyira magával ragadó. Visszafelé megállapítottuk, tényleg jó, hogy korán indultunk, mert egyre több, nyugdíjas turistacsoporttal megrakott busz jött velünk szembe a világvégi kis úton, megzavarva a fentebb vázolt idillt.

Ilyen elhagyott öblök kísérték utunkat Forrás: Kontos Gábor

Gazimağusaba visszatérve már csak az érkezési és távozási pontunkra, azaz a lárnakai repülőtérre való eljutás volt hátra. Észak-Ciprusnak van ugyan egy Ercan nevű nemzetközi repülőtere, ide azonban csak Törökországból indulnak járatok.

Állítólag bírságot kap, vagy be sem engedik Dél-Ciprusra, ha valaki az Ercanon lép ciprusi területre először, és azután akar a görög részre átkelni.

A lárnakai repülőtér hiába van csupán 50 km-re Gazimağusatól, a zöld vonal túlsó felére esik, és nincs tömegközlekedés. Mivel nem akartunk még egy taxiutat bevállalni, inkább Nicosia felé kerültünk, így plusz 50 km-t utaztunk, de 2000 forintért visszajutottunk Lárnakába.