Csodákat láttunk a Pilisben a 17 méter magas kilátóból

Vágólapra másolva!

A rossz idő ellenére egy barátommal – aki jól ismeri a Pilis hegység turisztikai és szakrális útvonalait – nekivágtam egy kétnapos túrának a Pilisbe. Az indulás előtti napon gondosan elterveztük, hogy honnan hova megyünk, mit nézünk meg, és hogyan kerüljük el a civilizációt. Az útitársam javaslatára Pilisszentléleken béreltünk szállást, mert erről a településről kiindulva minden fontos látnivaló könnyen elérhető.

Szalma György

Vágólapra másolva!

túrázás Pilis

Pilisszentlélek légvonalban mindössze 30, műúton 42 kilométerre fekszik Budapesttől, autóval a főváros határától akár fél óra alatt elérhető a település. Tömegközlekedéssel azonban jelentősen hosszabb utat kell megtenni a faluig. Amennyiben a tömegközlekedést választjuk, úgy Esztergomig el kell menni vonattal, onnan pedig egy rövid buszozással érhetünk célba. A vonatozásnak az az egyik előnye, hogy Esztergomból gyalog is át lehet menni Párkányba egy rövid nézelődésre. A felvidéki városban aztán kedvező áron meg lehet ebédelni, illetve némi kellemes szlovák sört is magához vehet az ember kárpótlásul a plusz kilométerekért. Persze, az ember Felvidékre nem azért megy, hogy sztrapacskát egyen és szlovák italokat igyon, ahogy Székelyföldre sem azért utazunk, hogy micset együnk, illetve Kárpátaljára sem a szoljanka levesért és a pelmenyi miatt járunk. De, ha már a Fennvaló úgy adta, hogy az egykori területeinkre olyan embereket vezetett, akik elérhetővé teszik számunkra ezeket a táplálékokat, akkor ne vitassuk Isten akaratát, és gyűjtsünk némi gasztrokulturális élményt.

Ha már Felvidék szóba került, akkor érdemes tudni, hogy egykor Pilisszentlélek szlovák falu volt. Az egész környéken sok szlovák élt, a lakosságcsere után azonban csak kisebb közösség maradt a jelenlegi Magyarország területén. A faluban működő Svejk fantázianevű kocsma mementóként emlékeztet arra, hogy az ántivilágban olyanok is éltek az országunkban, akik elkívánkoztak a kettős monarchiából. Távozásuk nem is okozott volna különösebb fájdalmat, azonban az országunkból egy nagyobbacska darabot is magukkal vittek, az együtt töltött évszázadok emlékére.

Hogy kerültek ide a szlovákok? A török hódoltság alatt a környék teljesen elnéptelenedett. Pilisszentlélek a XVIII. század elején a pesti pálosok tulajdonába került, akik nyitrai szlovákokkal telepítették be a környéket. A falu szlovák neve (Huta) őrzi annak az emlékét, hogy itt üveghuta működött.

A környék azonban nem az egykor itt lakó szlovákok miatt fontos a magyar történelemben. Sokkal jelentősebb, hogy a Pilis volt a magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok központja. A rendet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította, amikor a pilisi remeték vezetőjeként 1250-ben egyesítette a Patacs hegyi és a pilisi remetéket. Pontosabban Boldog Özséb 1246-ban lemondott javadalmairól, és érseki engedéllyel csatlakozott a remeték közé. A mostani Pilisszentlélek határában a „hármas barlangnál” telepedtek meg. IV. Béla 1263-ban megbízta a pálosokat, hogy alakítsák monostorrá a környéken levő Árpád-házi királyok vadászkastélyát. A monostor szolgálatára később parasztokat telepítettek, ebből a közösségből alakult ki a falu. A Pilisben több helyen is fellelhetőek az egykori pálos kolostorok romjai, Pilisszentlélek határában is feltárták a fentebb említett monostort.

Pilisszentlélek azért volt ideális „alaptábor” a túránkhoz, mert innen a környék legtöbb turisztikai célpontja könnyen elérhető, a Visegrádi-hegység és a Pilis hegység találkozási pontjának közelében fekszik.

Megérkezés után, a szitáló eső ellenére alig vártuk, hogy bevessük magunkat az erdőbe, talpunk alá vegyük az egyik erdei utat, és elinduljunk a mindössze 10 kilométerre levő Dobogó-kő, a Visegrádi-hegység legmagasabb pontja irányába.

Hozzászoktam az erdélyi hegyekhez, ahhoz az érzéshez, hogy a hegyek közé érve megnyugtató távolságra kerülök a várostól, több kilométeres távolságban legfeljebb elszórtan találhatóak kisebb falvak. Magyarország túlságosan sűrűn lakott ahhoz, hogy a végtelen természet érzését könnyen megtalálja az ember. Ezt a nyugalmat a Pilisben csak úgy lehet előidézni, ha gondosan megtervezett útvonalon haladunk, hogy csak érintőlegesen kerüljünk aszfalt közelébe, és hosszan megmaradjon a természet nyugalma. A rossz idő annyiban segítésünkre volt, hogy nem kellett attól félni, hogy zajongó turistacsoportokkal futunk össze. Ez nem azt jelenti, hogy ellenemre van a társaság, de a túrázás számomra egy kicsit összenőtt azzal, hogy az élményt legfeljebb azokkal az emberekkel osztom meg, akikkel útra keltem.

Számítottunk arra, hogy a túra alatt nem lesz szikrázó napsütésben részünk, azonban az eső a vártnál is sokkal erősebben esett, egyre feljebb jutva pedig a pára is átláthatatlanul sűrű lett. A ködszerű pára, ami az erdőből eredve szétterült mindenütt, végtelenül sejtelmessé tette a környezetet, minden olyan nedves és zöld volt, mint amilyennek a dél-amerikai dzsungeleket képzelem. A hegytetői turistaházban elfogyasztott tea után számba vettük a lehetőségeinket. Mivel arra esély sem volt, hogy az időjárás kedvezőbbre forduljon, eldöntöttük, hogy valami közelebbi szépet nézünk meg, majd onnan visszaindulunk Szentlélekre. A Rezső-kilátót választottuk ki, útitársam szerint ugyanis káprázatos kilátásra lehet onnan rácsodálkozni, belátni az egész Duna-kanyart. Általában. Amikor a felszálló pára nem áll a kilátás útjába.

Mindent, amit a látási viszonyok korlátozott volta miatt nem láthattam, azt az útitársam elmesélése alapján kellett elképzelnem. Elmondta, hogy a hegygerinceken végig lehet menni, ahonnan pazar kilátás nyílik minden irányba. Megtudtam azt is, hogy jobb időben érdemes éjszakába menően folytatni a túrát, mivel a naplemente, majd az esti fények legalább olyan csodálatosak, mint a nappali kilátás. Én mindent elhittem és elképzeltem, a „nahát” és a „nofene”, „szép lehet” kifejezések váltogatásával éreztettem, hogy átjött az élmény, és alig várom, hogy szerencsésebb időben újra eljöjjünk ide.
Egy húsvéti éjszakai zarándoklaton már jártam a környéken, azonban annak már vagy 20 éve, és mivel a túra nevéhez hűen éjszaka zajlott, így nem tudom felidézni, hogy akkor merre jártam. Azzal a gondolattal maradtam, hogy az éjszakai túra után volt szerencsém sűrű ködben is látni ezt a vidéket. Így van jól, jó időben bárki képes élvezni Dobogó-kőt.

Dobogó-kő közismerten szent helynek számít, ősmagyar és keresztény szempontból egyaránt. Már 13 éves korom óta tudom, hogy a Dobogókő onnan kapta a nevét, hogy itt dobog a világ szíve, illetve itt található a Föld szívcsakrája. Bár senkinek a hitét megsérteni nem akarom, én amolyan békebeli katolikus vagyok, a szívcsakra ügyével sosem akartam elmélyülten foglalkozni, az Anyaszentegyház éppen elegendő misztikumot nyújt számomra. És ha már Szentegyház, akkor érdemes tudni, hogy Dobogókőn van a jezsuiták egyik lelkigyakorlatos háza, manrézája is. Véletlen lenne, hogy éppen a szívcsakra mellett? Aligha. A jezsuiták tudják, mi az éles spirituális vonalon. A lelkigyakorlatos élményen az is emel egy keveset az arra érzékenyek számára, hogy az épület egykor Kádár János tulajdona volt, illetve a mozitermében kápolnát alakítottak ki. Dobogókőn tényleg úgy érezheti magát az ember, hogy lassan minden a helyére kerül.

Még mielőtt az a téves benyomás alakulna ki bárkiben, hogy az időjárás miatt az első nap egy vacak túra volt, annak el kell mondanom, hogy a környék esőben is csoda szép, egyetlen napsütötte fővárosi napért sem adnám az esős Dobogó-kőn tett sétát.

Éjszakára értünk vissza Szentlélekre, bőrig ázva. Azonnal forró zuhanyt vettünk, majd abban a boldogító tudatban kezdtünk vacsorát készíteni, hogy étkezés után bevetjük magunkat a szálláshoz tartozó infraszaunába. Ha az olvasó felkapja a fejét az infraszauna szó láttán, és luxusturistáskodást gyanítana, az súlyos tévedés lenne. A környéken meglepően kedvező árak mellett is magas színvonalú szolgáltatást kap a kiránduló. Az általunk kibérelt egyterű házikó minden igénynek megfelelt, kényelmes fekhely, igényes bútorok, kandalló, mindennel felszerelt konyha. A szauna pedig a fürdőszoba része, felár nélkül bármikor használható.

Vacsora, szauna és egy pihentető alvás után, másnap délelőtt a falut jártuk körbe, a pálos romtól, a szlovák tájházon át a szépen felújított parasztházakig mindent, amit úgy ítéltünk meg, hogy látni érdemes. Istennek legyen hála, a nap is kisütött, így az előző napi didergésért a romok melletti napozással kárpótoltuk magunkat.

Ahogy lenni szokott, sokkal többet terveztünk a két napra, mint amennyit lehetséges volt bejárni. Mivel az első nap mindössze egy úti célt sikerült kipipálni, illetve másnap reggel csak komótos lassúsággal voltunk képesek előkészülni, dél körül tudatosodott: iparkodni kell, hogy legalább részben teljesítsük az eredeti útitervet. Lássunk minél többet a környékből.

A kolostor melletti beszélgetős napozás után úgy döntöttünk, hogy az ebédet kihagyjuk, és átmegyünk Pilisszántóra. Pilisszántót tartják ugyanis a Pilis kapujának, itt egy helyen több érdekes látnivalót is összezsúfoltak az évszázadok. Pilisszántón is pálos kolostor működött, a falu felett, a Pilis-tetőn álló kilátó nem véletlenül Boldog Özsébről lett elnevezve. Hogy takarékoskodjunk az idővel, úgy döntöttünk stoppal kerülünk át a másik faluba. Szerencsénk volt, egy környékbeli ember vett fel minket, aki, bár Pilisszentkeresztre ment, azonban jószívűen elvitt minket egészen Pilisszántóig. A faluba érve nem sokat tétlenkedtünk, megkerestük a kis erdei ösvényt, ami a Makovecz Imre tervei alapján épített Boldogasszony Kápolnához vezet. A kápolna felett egy fehér kereszt magasodik, az úgynevezett Pilis Keresztje, köré a Hargitáról érkezett fenyőket ültettek. Nem csak a fenyő kapcsolódik a székelyekhez, a kápolnában minden pünkösdkor, a Csíksomlyói Búcsúval egy időben szentmisét tartanak, nem vetélkedni akarnak a székelyföldi búcsúval, a lelki és nemzeti egységet fejezik ki ezzel.

A kápolna előteréből csodálatos a kilátás. Pilisszántó az orrunk előtt terül el, de látni innen Solymárt is, illetve a Budai-hegyekre is vethetünk egy pillantást.

Az úton továbbhaladva, megközelítőleg 100 méter után, jobb oldalon találjuk a Csillagösvény szoborcsoportot, faragott oszlopszerű alkotásokat, amely a magyar történelem nagy alakjainak állítanak emléket. Nimród, Attila király, Árpád vezér, Szent István király jönnek egymás után sorban az erdei úton. A Csillagösvény utolsó állomásán Hunyadi Mátyás szobrával találkozhatunk.

A második nap csúcspontját a Boldog Özséb kilátó jelentette. Mivel az idő sokkal kedvezőbbre fordult, csodás kilátásban volt részünk a hegytetőn levő 17 méter magas kilátóból. A látvány meggyőzött, hogy amilyen hamar csak lehet, térjek vissza a Pilisbe, hogy az előző napi ködös helyek látványára is rácsodálkozhassak.

A tornyot egyébként a vasbeton és a faelemek furcsa találkozásaként lehet leírni, eredetileg földmérési célok szolgálatára építették. A 80-as évek elejétől a rendszerváltásig katonai területként kezelték a kilátó környéket, légvédelmi rakétákat telepítettek a közelébe. A kommunizmus bukása után a környék visszatért a civil életbe, a kilátót pedig Boldog Özsébről nevezték el.

Késő estére értünk vissza Esztergomba, szerencsére egészen kései órákig járnak vonatok Pestre. A vonaton megrágtuk magunkban a látottakat, megegyeztünk abban, hogy mi, magyarok el vagyunk kényeztetve gyönyörű vidékekkel, bár mindketten szeretünk utazni, a Kárpát-medence végigjárására egy élet is kevés lenne. Főleg, ha az ember újrajárja egy-egy korábbi útvonalát. Jobb időben ugyanis újra ellátogatunk a Pilisbe.