Meglepő helyre indít járatot a Wizz Air Budapestről

Zaporizzsja
Vágólapra másolva!
Budapestről az ukrajnai Zaporizzsja városába indít járatot a Wizz Air. A 2020 novemberében induló járatokra október 23-tól már 6490 forinttól foglalhatók jegyek.
Vágólapra másolva!

Zaporizzsja lesz a Wizz Air hálózatának 152. célállomása, Ukrajnában pedig az ötödik város, ahová közvetlenül el lehet jutni Budapestről – áll a társaság közleményében. A Wizz Air egyben az első diszkont légitársaságként jelenik meg a városban.

Zaporizzsja látképe Forrás: Shutterstock/ Sergiy Palamarchuk

A kelet-ukrajnai Zaporizzsja városából kiindulva egyaránt könnyen elérhető a szomszédos, milliós lakosságú metropolisz, Dnyipropetrovszk és az Azovi-tenger üdülőhelyei.

Zaporizzsja legfőbb látnivalója a Dnyeper folyón található legnagyobb sziget, a Horticja,

ahol a város kozák múltját megidéző parasztházak és erődítmények között tölthetnek el egy kellemes délutánt a látogatók.

A Wizz Air a járatnyitással tovább erősíti elkötelezettségét Kelet-Európa felé, Ukrajna egyik fontos ipari központja pedig nemcsak a szabadidős, hanem az üzleti utazások fontos célpontja is lehet a jövőben. Az új járaton már 2020-ban csaknem 8 ezren utazhatnak,

éves kapacitása pedig 50 ezer utas lesz a két város között.

Jövőre Brüsszel nemzetközi repülőtere, Harkiv és Lviv után Zaporizzsja a Wizz Air negyedik új úti célja, amely már közvetlenül is elérhető a magyar fővárosból. A Budapest és Zaporizzsja között közlekedő járatot a Wizz Air korszerű Airbus A321neo repülőgéppel teljesíti.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!