Lauren Juliff utazási influenszerként azzal kereste a kenyerét, hogy csodaszép és különleges helyszíneket fedezett fel szerte a világon, azonban egy őt fizikailag legyengítő kórkép miatt fel kellett hagynia ezzel a sokak álmait - és sajátját is - jelentő munkával. Érdekes módon szinte azonnal kigyógyult ebből a betegségből, mihelyt végre letelepedett valahol.
Lauren Juliff élete nagy részében olyan karriert futott be, amiről a legtöbb ember csak álmodhat.
Tizenkét éven át járta a világot, több mint 100 országban találkozhatott figyelemre méltó emberekkel és gyönyörködhetett a látnivalókban. Ideális volt erre a munkára, hiszen gyermekkorában is minden évben járt valamerre külföldön, és a térképek megszállottja volt.
Már akkor elkezdte tervezgetni a világjárós karrierjét, amikor a Royal Holloway egyetemen fizikából diplomázott, és ezt követően több hónapnyi spórolásának, szupermarketbeli munkájának köszönhetően, valamint a feleslegessé vált holmijainak eladásából szerzett pénzéből egyéves felfedező útra indult.
"Kezdetben azt terveztem, hogy a weboldalamon csak egy szűkebb körnek, a barátaimnak és a családomnak mesélek arról, hogy merre járok, és milyen szépségeket látok. Így aztán egészen váratlanul ért, amikor azon kaptam magam, hogy egyre növekvő számú követőtáborom lett - főként azáltal, hogy a cikkeimre mutató linkeket posztoltam a közösségi médiában. Mire 2011 júliusában elhagytam az Egyesült Királyságot, már több ezer rendszeres olvasóm volt" - nyilatkozta Juliff.
"Ahogy elkezdtem felfedezni Kelet-Európát - az első úti célom Horvátország volt -, egyre több emailt kaptam olyan cégektől, akik fizetni akartak azért, hogy az olvasóimnak reklámozzam a szolgáltatásaikat.
Hat hónappal később már 1.500 fontot (654.500 forintot) kerestem havonta, ami elég pénz volt ahhoz, hogy a világ olcsóbb régióiban is eltartsam magam.
Ekkor jöttem rá, hogy ha ez így megy tovább, talán soha nem kell hazatérnem. Mindig is az volt az álmom, hogy minél többet lássak a világból, így miután ez látszólag valósággá vált, elhatároztam, hogy a lehető legtöbbet hozom ki ebből a lehetőségből".
A következő öt évben Lauren folyamatosan utazott, és öt kontinens 75 országába látogatott el. "Új-Zélandon gleccsereken túráztam át, és Marokkó sivatagjaiban táboroztam. Megnéztem a napfelkeltét Chichen Itza felett és a naplementét Angkor Wat felett. Végigsétáltam a Kínai Nagy Fal mentén, és jachton vitorláztam Törökország partjainál. Megtanultam szörfözni Balin, és sznorkeleztem a Nagy Korallzátony felett" - mesélte az influenszer.
A lányra Thaiföldön a szerelem is rátalált, egy olyan férfi személyében, akivel aztán együtt fedezte fel a világot. Újabb öt év elteltével azonban valami megváltozott.
"Pánikrohamaim kezdtek lenni. Már tinédzserként is szenvedtem a szorongástól, de mióta digitális nomád lettem, ritkán jött elő ez az érzés, aztán egyik nap váratlanul ismét át kellett élnem, és ezt követően pedig már szinte minden nap. Ez egészen olyan, mintha haldokolna az ember, nagyon szapora szívveréssel és remegéssel jár, amit nagyon nehéz kontrollálni" - magyarázta a lány.
"Mindent megtettem azért, hogy orvosolni tudjam a pánikot, egészségesebben étkeztem, edzettem, naplót vezettem, és meditációs gyakorlatokat végeztem. Mégsem múlt ez a kínzó gyötrelem. Egy nap pánikrohamot kaptam egy forgalmas étteremben, és próbáltam megnyugtatni magam. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy vajon elmúlna-e ez az érzés, ha végre megállapodnék valahol. Beszéltem a páromnak arról, hogy mit jelentene egy otthon: következetességet, rutint, ismerősséget. Amint erre gondoltam, azonnal véget is ért a rohamom".
Lauren szerint "reveláció" volt, amikor abbahagyta az utazást.
Bár szívesen folytatta volna tovább, de a teste megüzente, hogy eddig és ne tovább.
"Van egy alapszintű kognitív terhelés, amely egy új országban eltöltött idővel jár. Olyan kultúra vesz körül, amelyet nem értünk, olyan nyelven próbálunk boldogulni, amelyen nem tudunk kommunikálni, és nem tudjuk, kihez fordulhatunk, ha bámi bajunk esik. Ha van egy otthona, ismerős közege az embernek, az megnyugtatólag hat a lelkére is".
Miután éveken át a kultúrsokkok izgalmából élt, Juliff úgy érezte, hogy mindezzel túlterhelte a szervezetét. "Mentálisan és fizikailag is kimerültem" - mondta.
A lányt főleg három probléma marcangolta az élete során: a magány, az egészségtelen életmód, és a munka-magánélet egyensúlyának a hiánya.
"Amikor utaztam gyakran vettek körül új emberek, akár más digitális nomádok a co-working terekben, akár helyiek, akikkel közösségi eseményeken találkoztam. Az életstílus legkedvesebb aspektusa az volt, hogy mennyi emberrel ismerkedhettem meg, és szőhettem barátságokat. Főleg azokat az ismeretségeket becsülöm, amikre ha otthon maradok Nagy-Britanniában sosem tehettem volna szert".
Ezek a barátságok azonban az esetek túlnyomó többségében mindig helyhez kötöttek és így rövid életűek. Juliff viszont ennél mélyebb barátságokra vágyott és stabilitásra.
A folyamatos utazás egyúttal azt is jelenti, hogy az ember nem tud kiegyensúlyozottan és egészségesen étkezni. "Hízni kezdtem, mert alig tudtam kontrollálni az étrendemet, és gyakran éreztem magam fáradtnak és motiválatlannak. Öt évnyi utazásom alatt tucatnyi alkalommal kaptam ételmérgezést, ami miatt folyamatos gyomorproblémáim voltak."
A lány tapasztalata szerint az emberek alábecsülik, hogy a folyamatos utazás és az új ingerek milyen nagy terhet rónak a szervezetre.
Miután évekig így élt, a lány rájött, hogy a válasz az, hogy fel kell hagynia ezzel a munkával. Lisszabonba, Portugáliába költözött, és egy évre bérbe vett egy lakást. Évente legfeljebb hat hónapot utazott, de most már volt egy bázisa. A pánikrohamai pedig szintén elmúltak, és a szervezete is megköszönte az egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életmódot.
Forrás:Mirror