Van egy város, amelyben több patkány él, mint ember

Brownshill, anglia, elhanyagolt, kisváros, szemét, patkány
Vágólapra másolva!
Egy helyi lakos elmondta, hogy az egykor virágzó brit kisváros mára már inkább hasonít egy szeméttelepre, mintsem egy szép városra. Ráadásul a férfi elmondása szerint több patkány él a településen, mint ember.
Vágólapra másolva!

Birminghamtől 15 kilométerre található Brownhills, amely az 1950-es években egy virágzó bányászváros volt, azonban az évek során elhanyagolták ezt a kisvárost, ami miatt ma már szinte senki nem lakik ott. A boltok bezártak, majd idővel a patkányok is megjelentek. 

A Brownhills-i piacra az Egyesült Királyság minden részéből érkeztek látogatók, egészen a 2010-es bezárásáig. Ravens Court volt az egyik modern bevásárlóközpont a városban,

 azonban az épület több mint 10 éve üresen áll.

image

 Az Aldi ugyan felvásárolta a bevásárlóközpont épületét, de az azóta is üresen áll.

Az Aldi új üzletet épített, mi folyik ezzel? Csak főúton néhány épület 10 éve üres, mit csinálnak velük? A Wilko bezárt, ami egy hatalmas üzlet volt

- monta egy helyi lakos.

image

A 61 éves Loki, aki születése óta Brownhills-ben él, hozzátette hogy már a közbiztonsággal is nagy a baj, mivel rendszeresen előfordul, hogy tolvajok járnak a városban és rengeteg üzletet kifosztanak. 

Nemrégiben valaki megpróbált betörni egy tetoválószalonba, akkor egy szemtanú szólt a rendőrségnek, akik két nap múlva mentek ki a betörés helyszínére. 

Azonban nemcsak a tolvajok jelentenek a problémát, hanem a patkányok is. Loki szerint már több patkány él a városban, mint ember. 

Forrás: DailyStar


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!