Török sorozatok hatása: a szappanoperák növelik a turisták számát

Török, szappanopera, illusztráció, török sorozatok hatás
Török sorozatok hatása: világszinten híresek lettek ezek a sorozatok
Fotó: Anadolu via AFP/2019 Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
Már évtizedek óta töretlen a sorozatok és köztük a szappanoperák népszerűsége, világszerte emberek milliói rajonganak ezekért a műsorokért. A török sorozatok hatása azonban nemcsak a nézettségben figyelhető meg, hanem egy látszólag a tévézéstől távol álló területen, a turizmusban is, ugyanis a egyes rajongók annyira szeretik a kedvenc sorozatukat, hogy még a nyaralásukat is azoknak a forgatási helyszíneire szervezik.
Vágólapra másolva!

A török ​​tévédrámák – azaz törökül dizi – világszerte elterjedt népszerűsége a nézők és turisták millióit vonzza világszerte a történelmi és kulturális helyszínekre, ezzel fellendítve a turizmust. A szakértők szerint a török sorozatok hatása az is, hogy ezek a műsorok egy feltörekvő, milliárdos üzletágat hoztak létre, amely folyamatosan új piacok felé terjeszkedik és Törökországot a világ vezető televíziós exportőrei közé emeli. 

Török, szappanopera, illusztráció, török sorozatok hatása
Török sorozatok hatása: világszerte imádják ezeket a műsorokat
Fotó: Anadolu via AFP/2019 Anadolu Agency 

Török sorozatok hatása

A Parrot Analytics kutatócég szerint 2020 és 2023 között a török ​​sorozatok iránti globális kereslet 184 százalékkal nőtt, így Törökország a tévéműsorok egyik legnagyobb exportőre lett a világon.

"Minden este több mint 400 millió nézőt érünk el szerte a világon” – mondta Izzet Pinto, a török ​​drámákat világpiacokra exportáló Global Agency vezérigazgatója. 

Az a puha hatalom, amelyet török ​​drámákkal hozunk létre, össze sem hasonlítható azzal, amit a politikában meg lehetne tenni.

- mondta az igazgató.

Bár a „Deli Yurek” volt az első török ​​sorozat, amelyet exportáltak – 2001-ben Kazahsztánba –, a 2005-ös Gümüs, magyarul az Igazgyöngy című romantikus sorozat volt az, amely a török ​​diziket világhírnévre katapultálta. A sorozat, amely egy hagyományos hátterű, városi élethez alkalmazkodó nő körül forog, rendkívül népszerű lett a Közel-Keleten.

Az Seherezádé című 2006-os romantikus dráma elbűvölte a balkáni közönséget, majd a 16. századi Szulejmán oszmán szultánon alapuló „ Magnificent Century", magyarul Szulejmán című sorozat pedig már elsöprő sikert aratott világszerte.

Török, szappanopera, illusztráció, török sorozatok hatása
Török sorozatok hatása: többet utaznak az emberek
Fotó: Anadolu via AFP/2019 Anadolu Agency / Anadolu via AFP/2019 Anadolu Agency
  • Miért olyan népszerűek a török ​​tévéműsorok?

Törökország kezdetben latin-amerikai tévésorozatokat importált, majd ezekből tanulva és ezekre építve kezdte el kiépíteni a saját műfaját. 

Haley Uganadi, a „Dizilah” török ​​tévésorozat-rajongói platform alapítója szerint a drámák népszerűsége a családra, a barátságra és a szerelemre összpontosító témáknak köszönhető, amelyek általában az isztambuli luxus életstílusra vagy Törökország gazdag történelmére építve játszódnak.

Mindenki számára kínálnak valamit, függetlenül attól, hogy honnan származol. Ha török ​​drámákat nézek, édesanyám, magam és a testvéreim tükörképeit látom

– mondta Uganadi.

Uganadi oldalára havonta körülbelül 1,5 millió rajongó látogat el a világ minden tájáról. 

Török, szappanopera, illusztráció, török sorozatok hatás
Török sorozatok hatása: világszinten híresek lettek ezek a sorozatok
Fotó: Anadolu via AFP/2019 Anadolu Agency / Anadolu via AFP/2019 Anadolu Agency
  • Özönlenek a turisták Isztambulba

Mintegy Törökországtól 12 800 kilométerre, az argentin Villa Carlos Pazban, a 66 éves nyugalmazott tanárnő, Raquel Greco egy török ​​romantikus vígjáték epizódját nézi, és emléktárgyai veszik körül, amelyeket az isztambuli útjáról. Az idős nő életében mindösszesen egyszer utazott és akkor a kedvenc sorozatának forgatási helyszínét látogatta meg.

Úgy tűnt számomra, hogy álmodom, nem hittem el, hogy azt élem meg, amit a sorozatban minden nap látok 

– mesélte idén áprilisi látogatásáról azidős hölgy.

A nyugdíjas tanárnő története nemcsak azt bizonyítja, hogy a sorozatok egyre népszerűbbek világszerte, hanem hogy a török sorozatok hatása a turizmusra igen jelentős. A szakértők szerint ez annak köszönhető, hogy a sorozatokban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy kellemes és kívánatos helyszínnek mutassák be Törökországot. Valamint arra is külön figyelnek, hogy a török kultúrát is bemutassák a nézőknek. 

Így nem meglepő, hogy már külön olyan utak is foglalhatók, amik egyenesen a forgatási helyszínekre viszik el az érdeklődőket. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!