Ezekre mindenképp figyeljen, mielőtt bejelentkezne egy szállodába

Vágólapra másolva!
A legtöbb embernek eszébe nem jutna ellenőrizni a szálloda parkolóját, a poggyászkocsikat, illetve az előtér tisztaságát, mielőtt szobát foglalna egy szállodába, pedig van néhány apró jel, amiből következtethetünk arra, hogy bánik a személyzet a vendéggel. Mutatjuk, melyek ezek.
Vágólapra másolva!

Két szállodai alkalmazott összeszedte a legegyértelműbb figyelmeztető jeleket, amelyeket érdemes szem előtt tartanunk, még mielőtt szobát foglalnánk az adott hotelben. 

JJ Jones a Hilton Garden Inn vezérigazgató-helyettese a mexikói Albuquerque nevű település Uptown nevű városnegyedében, Santiago Leon pedig az elegáns chicagói The Robey szálloda menedzsere. A két vendéglátó-ipari szakember több mint nyolcéves szállodai tapasztalattal rendelkezik, így érdemes adni a véleményükre.

JJ és Santiago az Insideren kifejtette többek között azt, hogy a parkoló, az előcsarnok és a többi apró részlet mindent elárul, amit egy szállodáról tudni kell.

szállodai bejelentkezés, hotel, vendég, szállodaibejelentkezés,
Fotó: Shutterstock

JJ elsőként említette a parkolót, amelyre mindenképp érdemes egy pillantást vetni, még mielőtt betennénk a lábunkat egy szállodába. Hozzátette, ha üres, érdemes másik helyet választani, ugyanis nem véletlen, ha mások sem szállnak meg itt szívesen.  

JJ szerint az üres parkoló mellett a másik leggyakoribb figyelmeztető jel a poggyászkocsik hiánya.

Ebből ugyanis arra lehet következtetni, hogy a szolgáltatás nem olyan barátságos vagy figyelmes, ahogyan azt egy nívós szálloda esetén elvárnánk.

Santiago hozzátette, nemcsak a parkoló és a poggyászkocsik, amire érdemes figyelni, de a kiégett izzók is ugyanilyen figyelemfelkeltő jelek lehetnek.

Ha a közös helyiségekben nem működnek a lámpák, az a személyzet gondatlanságára és nemtörődömségére utal. 

Ugyanígy az is, ha az előtérben lévő asztalokat és korlátokat vastagon fedi a por.

Intő jel ezeken kívül az is, 

ha a személyzet nem kéri a személyazonosító okmányunk másolatát bejelentkezés esetén, ez komoly biztonsági problémát jelezhet.

A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, hogyha haladéktalanul más szálláshely után nézünk.

A szakemberek szerint emellett a személyzetnek gyorsan válaszolnia kell az üzenetben megfogalmazott kérdéseinkre, mielőtt még a szállodába érnénk, ez ugyanis árulkodik arról, ennyire segítőkészek és figyelmesek a vendéggel szemben.

szállodai bejelentkezés, hotel, vendég, szállodaibejelentkezés,
Fotó: Shutterstock

Végül a szakemberek elmondták, hogy a szállodai ágy megvetésének módja is árulkodhat a személyzet vendégszeretetéről.

Amennyiben slendrián, hanyag módon megvetett ágyakat találunk a szobákban, a szobalányok valószínűleg nem fektettek kellő energiát az előkészületekbe, és valószínűleg a takarításba sem.

Forrás: DailyMail

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!