Fej nélküli szellemek bolyonganak ebben az erdőben, ahol sátáni rituálékat tartanak

Vágólapra másolva!
A délnyugat-oklahomai Wichita-hegység vadregényes ormai között található egy olyan erdő, amely bármely horrorfilm számára tökéletes színhelyként szolgálhatna. Egy ijesztő, labirintusszerű rengetegről van szó, ahova a fák dús lombkoronáján keresztül alig jut be a napfény. Számos vérfagyasztó legenda kering róla, és állítólag sátánista szertartásoknak is otthont ad.
Vágólapra másolva!

A Parallel Forest, vagyis a Párhuzamos Erdő olyan, mint egy hátborzongató délibáb az Egyesült Államokban, az Oklahoma State Route 115 csendes, kanyargós szakaszán. 

Mindössze tizenhat hektárnyi területet fed le, bár esetében inkább a labirintusszerű rejtély a lényeg. Az erdőben több mint húszezer vörös cédrus magasodik az ég felé, egymástól körülbelül 1,8 méternyi távolságra, amiket a szövetségi kormány kísérletképpen ültetett azért, hogy megpróbálja ellensúlyozni a Dust Bowl hatásait. Utóbbinak az 1930-as évek azon időjárási jelenségét nevezzük, melynek során hatalmas porviharok okoztak jelentős károkat az Egyesült Államok és Kanada prérijeinek ökológiájában és gazdaságában. 

Az erdő az eredeti célját - hogy szélfogóként megtörje a poros örvényt - nem érte el, helyette egy igencsak ijwaztő erdő jött létre, amihez homályos, kísérteties történetek kapcsolódnak.

Az erdő vészjóslóan néz ki.

image

Ha a Harry Potter Oklahomában játszódna, ez lehetne a Tiltott Erdő. A falakon áthatolva a napsütéses eget hamar felváltja a sűrű lombkorona, és minél tovább haladunk benne, annál inkább tűnik el az út - írja a Roadster. Mivel a fák minden irányban tökéletesen vannak elültetve, egymástól egyforma távolságra, az erdő inkább labirintusnak néz ki, ahol figyelni kell arra, hogy végül nehogy körbe-körbe bolyongjunk.

Van benne valami  természetellenes, zavarba ejtő és vonzza a kísérteties mítoszokat. Korábban beszámoltak már hozzá kapcsolódó megmagyarázhatatlan dolgokról – köztük 

fényképeken felbukkanó gömbökről, rejtélyes dobhangokról és fej nélküli szellemekről, de ha ez nem lenne elég, az erdő közepén van egy ember alkotta sziklaalakzat is, ami a pletykák szerint sátáni rituálék oltára.

Az oklahomai Párhuzamus Erdő európai párja lehetne az az angliai tölgyerdő, amelyet még az ott élők közül is viszonylag kevesen ismernek. A Dartmoor Nemzeti Parkban található Black-a-Tor Copse girbe-gurba fái a zöld kövekkel olyan látványt nyújtanak, mintha a Gyűrűk ura egyik jelenetében járnánk.

A Black-a-Tor Copse az egyik legjobb példa a nagy-britanniai tölgyerdőkre. A fákat borító zuzmók és mohák országos jelentőségűek, és itt nőnek ebben az egyedülállóan tiszta levegőjű erdőben. Ez nem egy átlagos erdő, a tisztásokon szétszórtan gránitsziklák találhatók, az erdőt pedig mocsaras láp övezi, nagyszerű hely a lápvidéki madarak számára.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!