Villányi borvidék, ahol már a rómaiak is szőlőt termesztettek

Vágólapra másolva!
Hazánk legmelegebb, legnaposabb borvidékének története egészen a római korig nyúlik vissza, az itt lévő szubmediterrán éghajlat ugyanis különösen kedvez, mind a vörös, mind a fehér szőlőfajtáknak. Az őszi időszak azonban tökéletes arra, hogy megismerjük a villányi borvidék sokszínűségét, ebből a célból az Origo bemutat két olyan pincészetet, amit semmiképp se hagyjunk ki, ha ide látogatunk.
Vágólapra másolva!

A villányi borvidéken sokak szerint már a kelták is foglalkoztak szőlőtermesztéssel. Bizonyíthatóan azonban a rómaik kezdték el a vidéken a szőlőtermesztést, ami azonban középkorban sem állt meg de a német telepesek érkezésével alakultak ki a ma is álló pincesorok számos borvidéki településen, köztük a villányi, a palkonyai vagy a villánykövesdi, területeken is. A villányi borvidék esetében két nagy településhez kötődő, eltérő arculatú termesztés valósul meg. Míg Villányban a modern technológiával készült vörösboroké a főszerep, addig Siklós a fehérboraival igyekszik felvenni a versenyt. Magyarország legdélibb fekvésű borvidékén  összesen 2100 hektáron termesztik a szőlőt.

villányi borvidék
A napsütötte villányi borvidék.
Fotó: Shutterstock/Adelaides

A villányi borvidék borrendje

 

1988-ban alakult meg a Custodes Vinórum de Villány Borrend, melynek célja, hogy a borvidék szokásait, hagyományait őrizze, valamint történetét tovább adja a következő generációknak. A borrend tagjai kiváló borászok, borkedvelő mecénások, akik közül négyen is elnyerték Az Év Bortermelője címet: 1991-ben Tiffán Ede, 1994-ben Gere Attila, 1996-ban Polgár Zoltán és 1997- ben Bock József. A borrend tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy a minőségi borászatban Villány az ország egyik vezető borvidéke lett - írja villányiborvidék.hu

 

Jammertal Borbirtok

Fotó: Forrás: Jammertal Borbirtok

A Jammertal Borbirtok mára már a világ egyik legjobb borászatává vált.

A 2021. évi Concours Mondial de Bruxelles nemzetközi borversenyen a Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015 bora a világ összes jelentős borvidékéről származó vörösbor közül hivatalosan a legmagasabb pontszámot érte el.

"Nagyon tudatosan készítjük a borainkat” - mondta korábban Kövesdi Zsófia, a 85 hektáros Jammertal Borbirtok borásza. 

„Minden szőlőfürtöt egyesével válogatunk át, kézzel szüretelünk, ez a legkíméletesebb szüretelési forma.

Megtartjuk a villányi tradíciókat, de az innováció a fő vezérelvünk. A borkészítésnél a legjobb minőségű gépeket, a legmodernebb technológiát alkalmazzuk.”

A Jammertal Borbirtok koncepciója a borai érési potenciáljára koncentrál.

Ennek megfelelően a hordós érlelést követően nem ritkán 3-6 éves palackban való érlelés előzi meg a forgalomba helyezést.

Ültetvényeik nagy része 

  • cabernet franc, 
  • cabernet sauvignon 
  • és merlot. 

A fennmaradó 15 %-on pedig,

  • kékfrankos, 
  • de pinot noir, 
  • syrah
  • portugieser található.


 

Tiffán Pincészet

A pincészet csúcsbora a Tiffán Limité. Fotó: Facebook / Tiffán Imre és fia Pincészet

Tiffán Imre és fia már a kilencedik generáció a családban, akik szőlőműveléssel és borászkodással foglalkoznak. Az 1992-ben 7 hektáron elkezdett családi vállalkozást folyamatosan fejlesztve, évente vörös és fehérborból 40.000-50.000 palackot állítanak elő. A szőlőtermelés és borkészítés összes fázisát saját kezűleg végzik, pincészetükben hagyományos eljárással készítik boraikat, melyeket korábban a Tiffán Traditionel néven levédett márkanév jelzett - írják a honlapjukon.

Pincészetük csúcsbora: a Tiffán Limité. 

Boraikat a legmodernebb technológia helyett inkább hagyományos módon készítik.

A villányi borvidék legjobb dülőiben a következő szőlő fajtákat termesztik:

  • Portugieser, 
  • Kadarka, 
  • Kékfrankos, 
  • Pinot noir, 
  • Merlot, 
  • Cabernet franc, 
  • Cabernet sauvignon.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!