Az utasok viselkedése miatt indult késve egy Brüsszelbe tartó gép

Vágólapra másolva!
A szombat délelőtt Brüsszelbe tartó Wizz Air járat öt utasa nem tartotta be a kézipoggyászra vonatkozó szabályokat, és a repülőtéri dolgozókat megkerülve jutottak fel a gépre. Később a szabálytalankodó utasokat leszállították, a gép viszont emiatt csak késve tudott felszállni.
Vágólapra másolva!

Az Index úgy tudja, hogy a beszállást követően öt utas poggyászát is át kellett vizsgálni.

A lap a történtekkel kapcsolatban megkereste a Budapest Airportot, amely a következő tájékoztatást adta:

Öt utast renitens viselkedés miatt a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság leszállított a Wizz Air brüsszeli járatáról. Az érintett utasok megsértették a kézipoggyászokra vonatkozó méretbeli előírásokat, és a pluszköltség kifizetését megtagadva, a beszállítást végző személyzetet kikerülve jutottak fel a gép fedélzetére.

 

WizzAir Airbus A321neo Departing From Eindhoven Airport
Képünk illusztráció!
Fotó: NurPhoto via AFP/Nicolas Economou

Egy magyar utast még 2023-ban örökre eltiltott a Wizzair.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Wizz Air gépe Dzsiddából repült Budapestre, amikor az egyik utas egyik pillanatról a másikra balhézni kezdett.

A férfi először a mellette ülő utast inzultálta és bántalmazta, majd rátámadt az egyik légikísérőre is, akit szintén megütött.

A járat kapitánya ezért a gép azonnali divertálását rendelte el Egyiptom fővárosának repülőterére.

A lekötözött rendbontó utast azonban csak több mint 2 órával a leszállást követően távolították el a gép fedélzetéről.

Mivel a repülős személyzet munkaideje ekkorra már majdnem lejárt, a gép Ciprusra ment, ahol a fedélzeten ülő 220 utasból álló embertömeget Larnacában és Nicosiába helyezték el az ottani szállodákban.

A személyzet és a javarészt mekkai zarándoklaton résztvevő külföldi így végül 18 órás késéssel landolt Budapesten.

A Wizz Air a Bors kérdésére elmondta: a pilóta helyesen járt el.

Bár ebben az esetben sikerült megfékezni az utast, mielőtt komolyabb sérülés történt volna, egy ilyen helyzetben előfordulhat, hogy orvosi segítségre lesz szükség, amíg a rendbontót nem fékezik meg. A kapitány felelősségteljes döntést hozott, amikor megszakította útját, és leszállt Kairóban, az útvonalon megadott kitérő repülőterek egyikén

- közölte Szécsényi Dániel, a Wizz Air szóvivője.
Elmondták azt is, hogy a kairói hatóságok azonnal léptek az ügyben, és eljárást indítottak a balhés magyar utas ellen, aki egyébként több tízezer eurós kárt okozott a légitársaságnak, így a hatóságok mellett ők is megteszik a megfelelő jogi lépéseket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!