Ennyi ideig tart a világ legrövidebb repülőútja

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Királyságban van a világ legrövidebb repülőútja, amely még annyi ideig sem tart mint kifőzni egy adag tésztát. A repülő két kis település között szállítja az utasokat, naponta többször, és a kevés utas miatt csak egy pilóta kell a repüléshez.
Vágólapra másolva!

1967-ben szállt fel az első repülő, hogy elvigye utasait Loganair Westrayból, Papa Westrayba. A repülő azóta naponta közlekedik a két település között, kivéve hétvégénként, ugyanis szombaton csak Papa Westray felé repülnek, vasárnap pedig csak Papa Westrayből a másik településre - írja a Mirror.

A repülő főként azokat a diákok és tanárok szállítja, akik Papa Westraybe utaznak, hogy az ottani régészeti ásatásokon végezzenek kutatásokat. Emellett alkalmanként egészségügyi dolgozók is használják, ha segítségre van szüksége a két település 90 lakosának. Azonban az évek során már nemcsak az ott dolgozók használják ezt a repülőt, hanem a turisták körében is igen népszerűvé vált a gyors repülőút. 

Ellentétben a legtöbb repülővel ez a gép csak 8 utast tud szállítani és csak egy pilóta vezeti, és a repülési idő átlagosan pedig másfél percet vesz igénybe, ami a leggyorsabb repülési időt jelenti a Földön. 

Stuart Linklater pilóta több mint 12 000 alkalommal vállalta ezt a rövid utat, ráadásul egyszer még ezt a másfél percet is 53 másodpercre csökkentette. A pilóta 2013-ban vonult vissza, de azóta is ő tartja a leggyorsabb repülési idő világrekordját. 

Westray–Papa Westray-repülőjárat, Westray–PapaWestray-repülőjárat, World's Shortest Passenger Flight Clocking In At 1 Minute And 14 Seconds
Fotó: Northfoto

A világ leggyorsabb szupervonata Kínában közlekedik. Ez az egyetlen, amely már nem a hagyományos, hanem a mágneses lebegtetésen alapuló technológiával működik. Igaz, az első helyet nagy valószínűséggel már nem sokáig tudja megtartani, a bajnoki címre a Virgin Hyperloop az esélyes, amelynek tavaly már tesztelték is a prototípusát. A vákuumcsőben repített utazókapszulák sebessége meghaladhatja majd az 1200 km/h-t. 

A világ leggyorsabb hullámvasútja pedig Japánban volt. A Do-Dodonpa nevű hullámvasutat 2001-ben adták át, és 1,56 másodperc alatt gyorsult fel nulláról 112 mérföldre (vagyis 180 km/h-ra), a "szuperhalál" sebességre. Azonban mivel többen jelezték, hogy megsérültek miatta, ezért határozatlan időre bezárták. Annak ellenére, hogy már két évtizede működik, csak évekkel később kezdték el a sérüléseket bejelenteni: összesen hatan állítják, hogy csonttörést szenvedtek, közülük négyen gerinc- vagy nyaktörést jelentettek. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!