Ez a különleges mosdó teljesen lenyűgözi az embereket

Vágólapra másolva!
1899-ben építettek Skóciában Bute szigetén egy többnyire gőzhajósoknak szánt nyilvános wc-t, amit sikerült megőrizni eredeti állapotában, így a viktoriánus kori jellegzetes jegyek gyönyörűen visszaköszönnek az oda látogatók számára. A mai napig nyitva tart és ingyenesen használható.
Vágólapra másolva!

Egy teljesen ingyenesen látogatható turisztikai nevezetesség került most előtérbe, egy viktoriánus korabeli nyilvános wc a Skóciában található Bute-szigetén. A Bute-i buszos túrák, korábban olyan hagyományos látnivalókhoz vezettek, mint a Mount Stuart kertjei, valamint a középkori Rothesay-kastély, most már azért is megáll, hogy a turisták megnézzék ezt a különleges wc-t. 
1899-ben építették ezt a történelmi jelentőségű épületet, az akkori lehető legjobb szerelvények felhasználásával, amelyeket a glasgow-i Twyford szállított. 

Az egyszerű téglaépületet a kovácsoltvas korabeli tábláról vehetjük észre, kezdetben nem is sejti az ember, hogy micsoda időutazásban lesz része, amint belép az ajtón.

Fotó: Shutterstock/HASPhotos

Belső megjelenése:

A bejáratnál egy csempézett előcsarnok van, ahol a vécé szerelvényeit készítő mesteremberek bemutatói láthatók.  
Egy nehéz, barna faajtó, korabeli maratott üveggel, és „WC” felirattal. Ez a nagy tér, gyönyörű mozaikpadlóval és magas, famennyezettel, tetőablakkal igazán különleges látvány. A falak körül 20 díszes fekete-fehér márvány piszoár található. Mindegyiken két fekete-fehér csempézett lábtartó és a porcelánba nyomtatott „The Adamant” felirat található. 

A vízvezetéket falra szerelt fekete márványból és üvegből készült ciszternák táplálják, amelyek a belső vízszintet mutatják. A falak csempézettek, a csövek fényesre csiszolt vörösrézből vannak, a mennyezetről korabeli lámpák lógnak. A kézmosók kék erezett porcelánból készülnek, felettük díszes csempékből díszített szegély.

A pazar piszoárokat még Károly király is meglátogatta, amikor walesi herceg volt. Az általa használt piszoár ma már minden bizonnyal az egyetlen a világon, amelyen a címer és a „a király választása” felirat látható.

 

A mosdó története: 

Bute szigete korábban a viktoriánus kori gőzhajósok körében volt népszerű, állítólag sok férfi töltötte az utazás közben az idejét italozással és ezért is került ez a wc közvetlenül a komp mellé.  Abban az időben a hölgyekre nem gondoltak, amikor nyilvános wc-t építettek, ugyanis azt gondolták nekik meg kell várniuk amíg hazaérnek az otthonaikba. 30 éve kiépítésre került ugyan egy női mosdó, de az nem ennyire díszes, hanem teljesen hétköznapi.  Mivel a mosdót a mai napig használják, így a női látogatóknak érdemes bekopogni mielőtt benyitnak az ajtón. 

Itt megtekintheti viktoriánus kori mosdó belső terét is egy turista szemével: 

@scotlands_stories Don't be alarmed that I'm going to show you the inside of a public loo! The Victorian Toilets beside the ferry terminal in Rothesay on the Isle of Bute have become one of the island's most popular attractions! Built in 1899, these aren't your everyday public facilities, they've been called the prettiest toilets in the world. Green marble urinals are fed by glass cisterns, colourful tiles line the walls, while beautiful mosaics cover the floor. These toilets hark back to Rothesay's heyday as a booming Victorian tourist town, welcoming thousands of holiday makers off the pier. It's a classic show of wealth and prosperity - if they could afford to make their toilets look like this, then they must be doing pretty well! With booze cruises on the Clyde becoming popular, all those travellers were going to need somewhere to go when they landed. For a while, drinking on a Sunday was strictly off-limits in Scotland...unless you were on a paddle steamer. People would buy a ticket for the steamboat just to hit the bar and that's the origins of the term "steaming" for somebody who's drunk! Unfortunately, it's only the men's toilet that's as fancy as this one - another typically Victorian trait. So here's proof that I really will bring you stories from anywhere in Scotland. Sometimes it's beautiful views, other times it's ancient castles and on occasion it's the lavvy. #Scotland #VisitScotland #ScotlandIsNow #IsleOfBute #Rothesay #SimplyScotland #ScotlandsStories #yourscotland ♬ original sound - Scotland's Stories - Graeme

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!