Katka, lefeküdnél Leóval?

Vágólapra másolva!
Lakóink olyan nem várt kérdésekkel rukkoltak elő üvegezés közben, amelyekről ők maguk sem gondolták volna, hogy egyszer felmerik tenni társaiknak. Ki feküdne le, kivel és maszturbált-e már Jenny a Villában.
Vágólapra másolva!

Leo - aki a második kört már félmeztelenül élvezte - megkérdezte Ágicát, hogy el tudná-e képzelni, hogy valaha szerelmes lesz belé. A királynő méltóságteljesen vált meg felső ruhadarabjától. Nem nyilatkozott.

Forrás: RTLKLUB

Anett sem teketóriázott, mélyen Csaba szemébe nézett és érdeklődni kezdett: "Szerelmes vagy belém?" A lovászfiú egy picit elvörösödött, majd miután jobbnak látta, ha nem válaszol a kérdésre, levette kabátját.

A sokunkat foglalkoztató kérdésekre egyértelmű verbális válaszokat ekkor még nem kaptunk, viszont tudjuk, néha beszédesebb tud lenni egy-egy metakommunikációs kifejezés.

Marcsi Indiántól kérdezett: "Nagyon haragszol rám?" Indián válaszán elhűltek a lakók: "Nem felejtek. Én bosszúálló vagyok."

A királynő magához ragadta a szót s érezte, itt az alkalom, hogy megtudja, hogyan is állnak Leóval: "Csaba, megkérdeznéd Leót, hogy mit akar tőlem?" Leo: "Ugyanezt a kérdést én is feltehetném. Áh, inkább leveszem a zoknimat."

Forrás: RTLKLUB

Ezután Ágica megígérte, hogy olyanokat fog kérdezni, hogy rövidesen mindenki meztelenül fog szaladgálni. Be is váltotta ígéretét, mert Katkával kapcsolatban arra volt kíváncsi, hogy lefeküdne-e Leóval?

Indián is bekeményített, Jennyből például azt akarta kiszedni, hogy maszturbált-e már a Villában.

A válaszokat megtalálja a videón.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!