Főzőcske, de okosan

Leo és Frenki voltak ma szolgálatban a konyhában, mivel Indián a lányokat elzavarta a konyha környékéről is, mert kint hagyták a húst. Panírozás közben a felsőoktatás hiábavalóságáról kezdtek el beszélni, majd az életfelfogásukat vetették össze.

- Ahhoz, hogy lehessek valaki, - magyarázta a bizonyítványát a közgazdász - igenis komolyan kell tanulni, addig, amíg lehet, aztán jó munkát is kell találni.
- Inkább éljek, mint egy farkas ötven évig, mint egy bárány nyolcvan évig - hozta elő kedvenc aforizmáját a gyertyát két végén égető fuvarozó. - Hosszabb távon az a kifizetődőbb, amit te mondasz, de én a mának élek. Persze volt miből, okoskodtam jobbra-balra, de közben utaztam, csajoztam, többet éltem, mint az átlag. A szüleim csak azért hajtottak egész életükben, hogy nekünk jó legyen, aztán anyukám pont akkor halt meg, amikor végre élvezhette volna az életet.

- Én szeretném, ha pár év múlva megbecsülnének, ha tudnék változtatni a világon - vázolta ambiciózus álmait Leo -, ha hozzátehetnék valamit ehhez az országhoz, amiben élek, ne érezzem azt külföldön, hogy úristen, hol élek.
- Én meg csak annyit szeretnék, hogy a fiam azt mondja: apám, ez rendben volt, ezt jól csináltad - védte magát Frenki. - Én csak egy porszem vagyok.
- Ez önzőség.
- Mindenki a saját boldogságát keresi, tehát ez mind önzőség...

És ahogy ez lenni szokott, Ágicának kellett rászólni a világ- és önmegváltó férfiakra, hogy a nagy vita közben odaégették a rántott húst.