Elhullottak a negatív hősök

Vágólapra másolva!
Rögvest az első három párbaj során kikerült a stúdióba a Villa három negatív megítélésű lakója - és mindjárt az első lehetőségnél ki is estek, csúnya különbséggel. Mi azért sajnáljuk őket, mert ők legalább csinálták a műsort, mindig történt velük valami.
Vágólapra másolva!

Az első három kieső - semleges ENSZ-megfigyelők, nemzetközi reality-szakértők szerint is - főképp az ellenszavazatok miatt hullott ki elgondolkodtató különbséggel. Az biztos, hogy több ellenvoks érkezett rájuk, mint ahány fog van egy átlagos Mónika Show-szereplő szájában. Senki nem hitte volna korábban, hogy Katka 100 ezret ver a dumagép Segalra, Indián 220 ezerrel alázza meg január-február legkeresettebb magyar nőjét, a több tucat címlapon díszelgő Pandorát és a szótlan, magának való, nem éppen showman Csaba 105 ezres különbséggel veri majd a kirohanásai, hisztis jelenetei és gátlástan szexcsatái miatt elhíresült Szilvit.

Forrás: RTLKLUB

Segal a modora, a szellentések, az agresszív beszólások és a (megjátszott) szigor miatt kaphatott több tízezer ellenszavazatot, Pandorát a "szegény, kiszolgáltatott" Tommy felé való nyomulása és kavarásai miatt nem szerették az izgalmakat láthatóan nem kedvelő nézők, Szilvi pedig a piás éjszakákon történő kiabálások, trágár szövegek és Frenki sorozatos alázása miatt eshetett ki.

Persze a felsorolt három szerelőnek nem csak negatív tulajdonságai voltak, de láthatóan ezek elnyomták a bennük szunnyadó jót. Mint egy kávé melletti bölcsész-csevej az ELTE filozófiai tanszéke előtt, olyan mélyre nyomhatták el ezeket a jó vonásokat, mert a konzervatív nézők nem vették észre ezeket. Mi, a honlap szerkesztői azért sajnáljuk az elhullott karaktereket, mert feltűnően több cikket tudtunk írni róluk egy-két hét alatt, mint pár másik, még bent dekkoló szereplőről, januártól máig.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!