Romantikus képregény

A délután a csendes készülődés jegyében telt. A párbajozók érezhetően ijedt hangulatban voltak, de akadtak vigasztalóik.

Jenny Katkával beszélgetett egy kicsit a kertbe kivitt paplan alatt, aztán elaludtak. Marcsi is próbált pihenni, de Milo egyrészt nem nagyon hagyta, másrészt ő is túl feszült volt. Még Leóval is megpróbált beszélni, Milóról kérdezgette, aztán az esélyeiről:

- Ölelget meg puszit ad, de nem mondja, hogy mi van, pedig olyan jó lenne...
- Egy férfinak nagyon nehéz kimutatni az érzéseit, pláne ennyi ember előtt, én például nem tudom - nyilatkozott meglepetésünkre Leo, aztán továbbra is maradt a saját véleményénél. - Kiesni meg azért van esélyed, mert az emberek nehezen viselik a szélsőségességet.
- Azért, mert szeretek hülyéskedni? De én tényleg ilyen vagyok.
- Na jó, okos ember a hátrányból is előnyt csinál - gondolkodott el Leo, akinek tanulságosabb lehetett ez a beszélgetés, mert az est hátralévő részében ő is baromkodással töltötte idejét.

Milo korábban rajzolt egy képregényt, Marcsi meg titokban megkérte a manókat, nyomtassák ki könyvformában. A párkányi lány attól való félelmében, hogy nem tudja szerelme vasárnapi szülinapján személyesen átadni ajándékát, meglepte vele még ma este. Milo valóban meghatódott, bátorítgatta a lányt, hogy kár volt előre ideadnia, úgyis együtt lesznek vasárnap. Az ápolónő pedig könnyes szemmel leste Milo mozdulatait, mintha utoljára látná.

Milo aztán büszkén mutogatta mindenkinek képregényét, a fiúknak elmesélt, micsoda véletlen, két éve meg a könyvét nyomtatta ki az akkori barátnője. Marcsi meg bizonyára egy kicsit visszanyerte önbizalmát, hiszen ennyi csókot és szerelmi vallomást már régen kapott. Szája még így is sírásra görbülhet, de talán úgy érzi, ismét van miért küzdenie.