Remekül elszórakoztatták magukat mintegy két órán át. Szépen felhúzták az asztalokra a babzsákokat, jegyeket készítettek, pattogattak kukoricát, sütöttek chipset, üdítőt szürcsöltek.
Aztán vidáman eljátszották a mozi előtti randikat, telefonálgattak a késő barátnőknek.
Aztán leültek és várták az előadást, az persze késett, így anyázták a mozigépészt, elviccelődtek a nagy ki-bemászkáláson. Bocs, mondogatták, és úgy öklelték fel egymást.
A fél nyolcas film lett volna a Halálsoron, aztán a Másvilág, kilencre a Kör volt kiírva. Csak egyre vettek elegen jegyet, és ez persze az utolsó volt. Türelmetlenkedtek már kissé...
Milo: Én, ha Manó lennék, leadnék most filmet...
Aztán kilenc előtt újra bevonultak a vászon elé, és várták az előjeleket.
- Úristen, veszik le!
- Mit?
- Hát a fényt!
- Dehogyis!
- De!
És valóban kezdődhetett a rettegés a sötétben. A film, amit néznek, úgy kezdődik, hogy fiatalok megnéznek a tévében egy kazettát...