286. Horváth Ilona Krisztina - Saarbrücken

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Horváth Ilona Krisztina jelentkezik Saarbrückenből.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Másfél éve élek kint, a párommal, akinek a segítségével kerültem ki Ongáról, Németországba. Mivel nyelvtudás nélkül vágtam bele, így mindenhova betértünk munkát keresni nekem, egy fagyizóba vettek fel, ahol mosogatóként kezdtem, azóta is ott dolgozom, de már a pult mögött szolgálom fel a megrendelt fagyikelyheket, vagy az ablakban árulom a fagyit.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Saarbrücken Németország délnyugati részén fekszik, közvetlenül a francia határnál. Úgy gondolom, a legjobb hely arra, hogy sok helyre el tudjunk innen jutni, például itt van 400 kilométerre Párizs, 100 kilométerre Strasbourg, 70 kilométerre Luxembourg, és ha az óceánt szeretném látni, az is 450 kilométerre van tőlünk. Ha van közös szabadnapunk a párommal, akkor ilyen helyekre vesszük az irányt. Maga a város, ahol élünk, is nagyon szép, nem tudok vele betelni, olyan, mintha egy óriási erdőben lenne, ahol vannak kihagyások a házaknak, közlekedésnek és a belvárosnak. A várost a Saar folyó keresztezi, ahova ki szoktak járni az emberek sétálni, biciklizni, futni, kajakozni vagy akár grillezni. Van egy beach is kialakítva tengerparti homokkal, ahol többféle koktélbár van kialakítva, röplabdapályával, úgy érzed magad, mintha a tengerparton lennél. Városban vagy, de mégis zöldövezetben.

Mi hiányzik Magyarországról?
Mivel szinte napi kapcsolatban vagyok a családdal és barátokkal is a skype és a telefon segítségével, így semmi.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Maga a város, a stressztől mentes élet, és ezzel elmondtam mindent.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Nem lehet összehasonlítani a kettőt. A fizetés magasabb, az árak majd egyformák az otthonihoz képest, sőt van, ami jóval olcsóbb. Szeretnek szórakozni, sokat járnak sportolni, mindennél fontosabb számukra a pihenés. Első helyen áll náluk a nyaralás, utána jön a kocsi, lakás és majd a gyerek. Ez nem azt jelenti, hogy nem családcentrikusak, csak élvezik az életet. Nyugodtak, kedvesek, és mindig mosolyognak. A köszönés mellett mindig megkérdezik, hogy vagy, igazán tudnak egymásnak örülni. Például, ha az ablakban árulom a fagyit, sokszor ők kívánnak nekem szép további napot, úgy beszélnek hozzám, mintha már ismernénk egymást, viccelődnek. A rendőrök nem ellened, hanem veled vannak. Vasárnap az szent náluk, semmi nincs nyitva a szórakozóhelyeken és a fagyizókon kívül. Több vallási ünnepnapot megtartanak. Ami hátrány, az az adó, ott is magas.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
Egy óra parkolás kb. 1,40 euró (339 forint). Egy buszjegy 2,20 euró (532 forint), a mozijegyet nem tudom, mivel oda nem járok. A sör árát sem tudom pontosan megmondani, de millió fajta van belőle, kb. 1,20-12 euró (290-2900 forint) között mozog. Egy eszpresszó 1,80 euró (436 forint), egy kávé, egy kapucsínó 2,10 euró (508 forint), a tejes kávé 2,50 euró (605 forint). De azt nem tudom kihagyni, hogy példának ne írjam meg, hogy az étolaj itt 1,10 euró (266 forint).

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Mivel mostanában néztük, így pontos árakat adhatok meg, 350-500 euró (84 700-121 000 forint) között mozog.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Nem csinálok belőle gondot, ha éppen ruhaneműt kell vennem, vagy ha kedvünk támad étterembe menni, esetleg kiruccanni egy napra Párizsba, nem veszi észre a pénztárcánk, de nem visszük túlzásba a fölösleges költekezést, és van mindig pluszpénz, és gyűjtünk is, hogy a közeljövőben saját beruházásba kezdhessünk, ne pedig másnak dolgozzunk.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Soha nem gondoltam volna, hogy vendéglátóiparban fogok dolgozni, tetszik a munkaköröm, de nem itt fogok nyugdíjba menni.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Stressztől mentes, sokra tartják a szórakozást, és nem csak a négy fal között kucorognak. Nem hanyagolják el a barátokat, igazán élnek.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Az privát, ebbe most nem mennék bele.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Az energia- és a vízszámla. Meghülyültek, és dupla, meg tripla akkora összegű számlát küldtek ki, mint amennyi kellene, hogy legyen, több családhoz, beleértve minket is. De tisztázva lett.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A tegnapit tudom, a kegyetlen időjárásról írt, amiben hárman meghaltak.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Nyáron több ingyen koncert, a parton programok, tűzijáték stb.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Éttermek, szórakozóhelyek, bőrkanapés bárok, diszkó stb. De én ebből szombat este nem kapok, mivel akkor kell csak igazán dolgozni a fagyizóban.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Igen, de mivel itt élünk, ezért itt is fognak megszületni és felnőni, nyaranta vagy karácsonykor persze mindig hazajárunk majd, meg amikor csak tehetjük, a magyar nyelvet és kultúrát tökéletesen fogják ismerni, és ha nagyok lesznek, ők eldöntik, hol élnének szívesebben.

<

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!