Anyám és én 30 évesen

Mielőtt azt hinnénk, hogy a mi életünk radikálisan más, mint a szüleinké volt, álljunk le egy pillanatra. Merthogy: a világ ugyan megváltozott, de a belénk kódolt "forgatókönyv" ugyanaz.

Később, később

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát! - ezzel a mondással a legtöbb pasit a világból ki lehet kergetni. Hajlamosak is elütni a dolgot valami olyasmivel: ugyan már, a világ ma össze sem hasonlítható a 30 évvel ezelőttivel, a mai csajok teljesen más életet élnek, mint a szüleik hajdanán! Nos, az tényleg igaz, hogy ma a nők már többnyire nem mennek tizenéves fejjel férjhez (még huszonévesen is alig), és teljesen elfogadott, hogy egy harmincas nő a gyerek helyett a munkájára, a karrierre, az önmegvalósításra koncentrál.

Ez azonban Szendi Gábor klinikai szakpszichológus szerint csak a látszat: valójában nagyon is meghatározza életünket, hogy milyen "szerepet" tanultunk otthon. "Hiába megy el valaki Amerikába és lesz belőle sztármenedzser, az intim helyzetekben, amikor a szerelmével vagy a gyerekével van együtt, nem tud kibújni a bőréből" - mondja.

Ennek ellenére bármelyik mai fiatal nőt kérdeznénk meg, nagy valószínűséggel határozottan azt állítaná, hogy az ő élete teljesen más, mint az anyjáé volt ugyanennyi idősen. Valóban: a lányok hozzáállását a családalapításhoz, a hagyományos női szerepekhez radikálisan változtatta meg a technológiai fejlődés, és az, hogy a mai fiataloknak sokkal több a lehetőségük az érvényesülésre.

A 25 éves Karafiáth Metta például igazi modern nőnek vallja magát: "Dolgozom, egyedül élek, és eszem ágában sincs gyereket vállalni. Édesanyám ennyi idősen már kétgyerekes családanya volt, a nővéremet húszévesen, szinte gyerekfejjel szülte. A 25. születésnapomon megkérdeztem tőle, nem félt-e ilyen fiatalon szülni. Azt mondta, egyáltalán nem is gondolkodtak a dolgon. Nekem viszont - úgy érzem - egyelőre más dolgok fontosak, nem sürgetem a családalapítást."

Bárkányi Lili egészen más mintát hozott otthonról, mint Metta, a két lány jelenlegi élete abban mégis hasonlít, hogy egyelőre egyikük prioritási listáján sem a családalapítás van első helyen. "Az édesanyám ugyanúgy egyetemre járt, mint én, amikor 25 éves volt. Ő harmincévesen szülte a bátyámat és 32 évesen engem. Mi akkoriban kései gyereknek számítottunk, ma viszont már ez számít normálisnak." Lili azt mondja, a legnagyobb különbség az, hogy édesanyja már gyerekkora óta pontosan tudta, mivel szeretne foglalkozni: "Az anyukám vidéken nőtt fel, és legfőbb vágya volt, hogy felvegyék az Iparművészeti Főiskolára. Az, hogy ő felkerült Budapestre, óriási lehetőség volt neki. Nálam viszont nem ilyen egyértelmű, hogy mivel szeretnék majd foglalkozni, egyelőre egyetemre járok, mindenre nyitott vagyok, mindig újabb és újabb dolgokat próbálok ki."

A pszichológus azt mondja, természetes, hogy a lányok számára az anyjuk számít modellnek a szerepek eltanulásakor. Éppen ezért különösen fontos, hogy milyen a lányok viszonya az édesanyjukkal. Lili elmesélte: sokan furcsának tartják, hogy egyelőre nem tervezi az otthonról való elköltözést. "A velem egykorú barátaim már majdnem mind külön élnek a szüleiktől, vagy azért, mert függetlenedni akartak, vagy mert nem jöttek ki jól velük. Én viszont egyelőre nagyon jól érzem magam otthon, és bár teljesen más a természetem, mint édesanyámnak, nagyon jól kijövünk egymással" - mondja.

Generációs különbségek?

Sokszor az is elmélyítheti a generációs különbséget, hogy az édesanya nehezen érti meg a lánya életformáját.

A 23 éves, két éve komoly párkapcsolatban élő Gellért Veronika szerint azonban nem mindenkire igaz az a sztereotípia, miszerint a következő generáció ismerkedési szokásai megbotránkoztatóak lennének a szülők szemében. "Anya sokat bulizott, huszonéves korában szinte minden héten eljárt a New York kávéházban működő, idegen nyelvű klubba. A papámmal egy ilyen helyen találkoztak és tetszettek meg egymásnak. Én viszont nem vagyok egy bulizós típus. Jobban szeretek moziba, színházba járni és kávézókban múlatni az időt. Tehát nálunk anyától nem hangoznak el olyan mondatok, hogy bezzeg az én időmben...!" - mondja.

Ha valakinek nincs jó kapcsolata az anyjával, általában úgy áll a dolgokhoz, hogy "én márpedig nem vagyok hajlandó olyan életet élni, mint ő". Sokan azt gondolják: mindössze döntés kérdése, hogy más utat választunk-e, mint a szüleink, de Szendi Gábor szerint "amikor már valaki nagyon úgy érzi, hogy más életet él, mint az édesanyja, a legtöbb esetben előbb-utóbb rájön, hogy pontosan ugyanazt az utat választja, csak megváltozott körülmények között".

A pszichológus szerint az úgynevezett "transzgenerációs problémát" - azaz, amikor a nők generációkon keresztül átadják egymásnak a rossz mintákat - általában csak pszichoterápiával vagy nagyon tudatos tervezéssel lehet megváltoztatni. "Olyan generációs átokról beszélek, amikor egy lánynak például alkoholista az apja, és elhatározza, hogy márpedig ő ilyen iszákos alakkal nem áll össze soha. Aztán a férje mégis elkezd inni. A lány férjét nem az apja teszi alkoholistává, de sejteni lehet, hogy gyerekként fogékonnyá vál az alkoholistákra. És ezeken a forgatókönyveken bizony nehéz változtatni" - mondja.

Lehet tehát a világ teljesen más, mint 30 évvel ezelőtt, mégis: mi nagy eséllyel hozzuk meg ugyanazokat a döntéseket a jelenben, amelyeket az anyánk hozna, ha ma lenne 30 éves. És ezzel szembesülni egyeseknek megnyugtató, másoknak viszont ijesztő lehet.