Bevállalósoknak: karaoke parti

Többször is remekül szórakoztál már a karaoke-bárban küzdő amatőr énekeseken, így amikor barátnőd jóvoltából egy ilyen helyen találod magadat, több mint kínosnak ítéled a szituációt. Ciki, vagy nem, ez van. De jó, hogy van.

Hétfőn elindul a szokásos heti robot, szerdát mutat a naptár, de már úgy érzed, hogy az összes tartalék energiádat felemésztették a mindennapok. Kész vagy, a végét járod, s éppen azon kezded emészteni magadat, hogy melyek azok a dolgok, amikre ma sem jutott időd, amikor megcsörren a telefonod. A barátnőd az, aki ellentmondást nem tűrően kijelenti, hogy negyed óra múlva nálad lesz, s bevetitek magatokat az éjszakába. Mi, hogy te? Szerdán, éjszaka? Na, az teljességgel lehetetlen. Ez az érzésed akkor hág a tetőfokra, amikor egy belvárosi karaoke partin találod magad.

Eszedbe jutnak azok az éjszakát, amikor barátaiddal karöltve előszeretettel röhögted ki azokat, akik egy-egy ilyen bárban próbálgatták nem éppen bársonyosnak vélt hangjukat, illetve nem létező előadói vénájukat. Éppen ezért, a vártnál is kínosabban érzed magadat, a szíved egyre gyorsabban ver, zavarban vagy, de megnyugtat a gondolat, hogy ezt majd a lelkiismereteddel tisztázod, így kicsit enyhül a gyomorgörcs.

Káosz a fejben

Ági néni - a rendkívüli pedagógiai érzékkel megáldott énekkar-vezető - képe ugrik be, aki csupán 45 ember előtt kér meg arra, hogy amennyiben tovább szeretnéd erősíteni az énekkart, csak és kizárólag tátogással tedd azt, de ez a kép gyorsan eltűnik. Helyére a nővéred esdeklő arca kerül, aki könyörögve kér, és mindent megígér azért, hogy végre befogd a szádat, és elhagyd a fürdőszobát. Ja, a kettő között idétlen japánok vigyorgó feje és rettenetes angol kiejtéssel előadott amerikai számok dallama is felüti fejét, de ezen már tényleg nincs energiád agyalni.

Míg az emlékek hadával küzdesz, a többiek kirendelik az első kört. Alkohol, na, az most mint éhezőnek a falat kenyér. Miközben türelmetlenül várod a belépő italodat, egy műsorvezetővé avanzsált srác megpróbál az ekkor még igencsak unottnak vélt társaságra egy kis hangulatot erőltetni. Helyes. A mellette lévő kisegítő szépség már kevésbé szimpatikus, szótlanul, rutinos arccal vizslatja a tömeget. A jelentkezők közül mindenki magához veszi a repertoárt. Van itt minden: örökzöldektől, a cigánynótákon át Britney Spears-ig. Izgatottan zakatol tekinteted a sorok között és reménykedsz, valahogy csak átvészeled majd ezt az éjszakát éneklés nélkül.

Lacit szólítják a színpadra. Látod rajta, nem először van itt. Már szól is a Jég dupla whiskey-vel, és magadban meg kell állapítanod, hogy egyáltalán nem rossz a srác. Csabi következik. Hihetetlen alak. Mármint hihetetlen antitalentum. Egy hangot vagy ütemet sem talál el, de ezt legalább iszonyatos fejhanggal igyekszik ellensúlyozni. Ha már hamis, legyen vicces jeligével.

Mi az a hangképzés?

Csabiban nem is hangi képességei meglepőek, hisz hasonló adottságokkal már sokan lettek sztárok kis hazánkban, sokkal inkább lenyűgöző magabiztossága és bátorsága. Nem érdekli senki, jól érzi magát, ő ezért jött ide. És azon kapod magad, hogy őszinte elismeréssel tapsolod meg a produkciót.

Barátnőd térül-fordul, s már a színpadon áll. Csodálod, hogy milyen elegánsan hidalja át gyakorlatlanságát. Jó hangja van, ezt mindig is tudtad. Bár nem túl erőteljes, szinte elveszik a háttérzene mellett, de hihetetlen, ahogyan szemed láttára formálódik át az arckifejezése. Egyre magabiztosabban hiheti el veled, hogy "Egy ilyen lánynak a diszkóban a helye". Már nincs olyan végtagod, ami ne mozogna, s nem lepődsz meg, hogy minden beleadva vele együtt énekled a refrént, amikor egyszer csak vége a dalnak. És bekövetkezik az elkerülhetetlen. Téged szólítanak.

Felcsendülnek az Embertelen dal első taktusai, de te még mindig nem hiszed el, hogy ezt csinálta veled a barátnőd. Ilyen kínosan utoljára az általános iskolában érezted magad a szavalóversenyen, de nem, ez az érzés még ahhoz sem, egyáltalán semmihez sem hasonlítható. De mivel több belépő ital elfogyasztásán vagy már túl, lesz ami lesz alapon az első feliratot kicsit bátortalanul ugyan, de simán a mikrofonba mondva olvasod el.

A harmadik sor után már átveszed a ritmust és nagyjából azt is hallod, hogy a dallam közelít az eredetihez. Megszűnik minden körülötted. Nem gondolsz a problémáidra, az idióta főnöködre, azokra a korábban hozzád hasonló bátortalanokra, akik kintről röhögnek rajtad, hogy hónapok óta nem randiztál senkivel. Beleadsz apait-anyait, szereted ezt a számot, szereted ezt a zenét és a barátaidat. Teljes meggyőződéssel énekeled, hogy "van, ami, annyira esztelen, hogy csakis meztelen jó..."

Neked szól a taps

A sután, ugyanakkor teljes átéléssel előadott, helyenként az eredetire tényleg hasonlító énekléseddel rengeteg gátlást, félelmet küzdöttél le. Jó adag felhalmozódott feszültségnek mondtál búcsút az elmúlt percekben. Telnek az órák és te már az ötödik dalon is túl vagy. Sosem gondoltad volna, hogy a Macskajajból énekelsz majd és a Mesebeli Afrikát is előadod. Hihetetlenül lazának érzed magadat és mindenkit szeretsz. Olyannyira békében vagy a világgal, hogy az sem zavar, hogy a helyi sztárocskák a már jól bevált slágereik előadása után, kötelezően ünnepeltetik magukat.

Hajnali ötkor kerülsz ágyba, nyolckor kelsz. Lehet, hogy nem vagy teljesítőképességed csúcsán, mégis felszabadultnak és energikusnak érzed magad. A kávégép előtt a "Nem vagyok én apáca" első sorait dúdolod. Pár nappal ezelőtt ezért bárkit kiröhögtél volna. Ma már magadon viháncolsz.