Barrichello: Világbajnok lehettem volna Michael mellett

Vágólapra másolva!
Rubens Barrichello éveken keresztül volt csapattársa a Ferrari sztárjának, Michael Schumachernek, de kettejük csatájában rendre alulmaradt. Rubinho azonban úgy nyilatkozott, hogy bizonyos körülmények mellett megverhette volna a németet.
Vágólapra másolva!

A dél-amerikai pilóta egyelőre az idei Honda volánjánál ülve is csak vergődik, hiszen a szezonnyitó Melbourne-i futamon a 11. helyen ért célba. A rutinos versenyző azonban kissé meglepő dolgokról mesélt egyik legutóbbi nyilatkozatában.


Barrichello hat szezont húzott le a rekordbajnok mellett a Ferrarinál, ám ezidő alatt nem sok babér termett neki. Amíg Schumacher öt világbajnoki címet szerzett zsinórban, addig a brazilnak futamgyőzelemből is csak alig csurrant-cseppent néhány. Ennek ellenére meg van róla győződve, hogy megverhette volna a németet.

"Egy körön nem voltam annyira gyors, mint Michael. Ebben ő kimagasló volt, hihetetlen gyors tudott lenni"- ismerte el Schumacher képességeit Barrichello.

"Hogy hasonló feltételek mellett világbajnok lehettem volna-e én is? Ebben egészen biztos vagyok"- folytatta magabiztosan a brazil. "Michaelnek szinte sohasem volt rossz napja, nem úgy mint nekem, aki általában eléggé peches voltam."

Persze Barrichello nem szemrehányást akar tenni ezzel, hiszen a kezdetektől fogva ő is tisztában volt vele, hogy másodhegedűsnek szerződtették az olaszok, ráadásul utjaik barátságosan váltak el 2005 végén.

"Michael egyébként soha nem foglalkozott a taktikával. Egyszerűen mindig a lehető leggyorsabb akart lenni, és egész verseny alatt végig nyomta a gázpedált. Ez pedig azért működött mindig szinte kifogástalanul, mert elérte, hogy mindig a legjobb autóba ülhessen be"- tette még hozzá a brazil.

"Nem volt egy nagy gondolkodó. Mindig arra törekedett, hogy szélvészgyors legyen. Néha az volt az érzésem, hogy bizonyos szituációkban jobb teljesítményre lettem volna képes"- fejezte be a lassan 35 éves Barrichello.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!