Teszteld velünk a Verdákat!

Vágólapra másolva!
Versenyautók süvítésétől és öreg tragacsok pöfögésétől lesz hangos az [origo] filmklub a Pixar legújabb, Verdák című animációs filmjének vetítésén. Játssz velünk, és nyerj jegyet a premier előtti vetítésre! 
Vágólapra másolva!

Hamarosan a mozikba érkezik a Verdák, a Pixar legújabb animációs filmje, amely nem kevesebb, mint hat éven át készült. A filmstúdió a '95-ös Toy Story óta foglalkozik számítógépes animációval készült nagyjátékfilmek gyártásával, legutóbbi sikerük Némó nyomában és A hihetetlen család volt. A Verdák rendezője John Lasseter, aki a Toy Story-t és az Egy bogár életé-t is rendezte, és producerként más Pixar-filmek létrejöttében is közreműködött.

Lasseter az autók bűvöletében nőtt fel, édesapja egy Chevrolet-kereskedést vezetett Los Angeles-ben, ahol mindenki mindenhova autóval jár. A rendező egy interjúban elmondta, hogy mindig is vonzotta a gondolat, hogy élettelen tárgyakat tegyen meg filmjei főszereplőivé, mert számítógépes animáció segítségével nagyon sokat ki lehet hozni a megelevenedő tárgyakból. Így aztán szinte adta magát, hogy e két dolgot kombinálja, és egy autók főszereplésével készült filmet írjon és rendezzen. A végső lökést egy lakókocsis családi utazás adta meg számára 2000-ben; ezután vágott bele terve megvalósításába.


A Verdák főhőse Villám McQueen, egy elbizakodott ifjú versenyautó, aki egy autóversenyre menet karambolozik egy Kipufogó-fürdő nevű kisvárosban. McQueen kénytelen Kipufogó-fürdőben maradni, amíg megjavítja a városi tulajdont, amelyben kárt tett. A városkát messziről elkerüli az autópálya, ezért új kocsik nemigen fordulnak meg errefelé; hősünk csupa régi, az ötvenes-hatvanas évekből származó csotrogánnyal találkozik. Bár a beképzelt versenyautónak eleinte nagyon nem fűlik a foga az itteni élethez és a munkához, egy idő után rájön, hogy van mit tanulnia a nagy öregektől, és új barátokra talál.

***

Ha szeretnéd megtekinteni a Verdák című filmet az [origo] filmklub június 13-i vetítésén, nem kell mást tenned, mint megválaszolni az alábbi kérdést, s a helyes választ a lakcímeddel együtt elküldeni az origo címére. A levél tárgya "Verdák" legyen!

Miért 95-ös Villám McQueen rajtszáma a filmben?

A) Mert 1995-ben mutatták be a Toy Story-t
B) Mert 1995-ben volt 38 éves John Lasseter
C) Mert Némó kedvenc száma a 95-ös

A helyes megfejtést beküldők közül 120 játékost sorsolunk ki, akiket meghívunk a Palace MOM Park mozi 2-es termében június 13-án kedden 20 órától kezdődő vetítésünkre. Az előadásra jegyet vásárolni nem lehet.

A játék egyfordulós, ideje: 2006. május 31. - június 11. A sorsolásra 2006. június 12-én kerül sor. A játékban a T-Online Magyarország Zrt. munkatársai nem vehetnek részt, a nyerteseket e-mail értesítjük.

Amennyiben kérdés merült volna fel benned a játékkal kapcsolatban, azt itt felteheted.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!