Magyarok, ki szeret hülyéskedni?

Gondolta volna, hogy nem minden Verdák-rajzoló szereti az autókat? És hány százalék esélye van egy humortalan magyar rajzfilmesnek, hogy bekerüljön John Lasseter legendás csapatába? Az [origo] interjúja a Pixar csillagaival, egy nappal a Verdák hazai bemutatója előtt.

Pixar-pápa hawaii ingben

John Lasseter egy doboz Verdák-játékautóval a hóna alatt érkezik. Nagy műgonddal pakolja ki őket egyesével az asztalra, a szemében csendes, mély érzelmek. Kedvence viszont nincs. "Nem, nem, minden nap másik a kedvencem. Mindegyiket szeretem. Nagy autómániás vagyok egyébként is, és a Verdák-ban éppen az volt a legizgalmasabb feladat, hogy az emberek világát lefordítsuk valahogy a kocsik világára. Így lett az étteremből egy gusztusos kis benzinkút, a cipőboltból pedig egy csillogó-villogó olasz autógumibolt, ahol a tükör előtt a földön még egy kis aszfaltcsík is van, hogy a vevő kipróbálhassa, hogy csúszik az új kerék."

Lasseter nagy, színes hawaiios ingjén a minták is autók, a Verdák szereplői. A testes rendező lehuppan mellém a barcelonai hotelben, és az asztalon rögtön egymásnak ereszti a játékautókat. A két Toy Story és a Verdák rendezője, a Pixar rajzfilmstúdió alapítója boldog embernek tűnik. "Szeretem ezt csinálni, mázlista vagyok. Sose kell felnőnöm: az a feladatom, hogy figyeljem a világot és játsszam a játékaimmal. Ha bejössz a Pixarba, láthatod, hogy az animátoraink asztalai tele vannak játékokkal, mi így dolgozunk" - magyarázza büszkén.

Ezekben a napokban nemcsak a Verdák bemutatója tartja lázban a Pixar munkatársait. A világhírű rajzfilmcéget nemrég vásárolta meg a Disney: a 7,4 milliárd dolláros szerződést idén januárban írták alá, a tranzakció május 5-ével fejeződött be; ezzel Lasseterék a nagymúltú - és a mára kissé megtépázott presztízsű - stúdió leányvállalatává váltak. John Lasseter az új felállásban egyedül a Walt Disney Company nagyfőnökének, Bob Igernek tartozik elszámolással.

Amikor az új, közös jövőről kérdezem, Lasseter ártatlan mosolya egy pillanat alatt eltűnik, és acélos hangra vált: "A Pixar önálló marad. Ez azután sem változik majd, hogy a Disney megvásárolt minket. Én vagyok mindkét cég művészeti igazgatója, de ragaszkodom ahhoz, hogy a Pixar-főhadiszállás ott maradjon, ahol van, Emeryville-ben, és se fizikailag, se szellemileg ne olvadjon be a Disney-be. Más kérdés, hogy a Disney mennyit fog változni. Sok múlik rajtam. A hetem mostantól így fog kinézni: két nap a Pixarban, két nap a Disney-ben - aztán majd elválik, hogyan tudom összehangolni a kettőt."

Arra a kérdésre, hogy mit tegyen egy ifjú, tehetséges magyar rajzfilmes, ha be akar kerülni Lasseter összesen 850 fős csapatába, a rendező újra ellágyul, és vigyorogva így felel: "Elég gyakran előfordul, hogy azok az emberek, akik komputeranimációval dolgoznak, túlzottan elmennek valamilyen technológiai irányba, és aztán ott is ragadnak. Sokan azt hiszik, hogy ahhoz, hogy a Pixar munkatársa legyen valaki, hiperszuper számítógépgurunak kell lennie. Ez nem igaz. Nem ez a része az érdekes. Persze a rajzolás alapjait meg kell tanulni: figurarajzot, perspektívát, színeket, a dizájn és a filmes látás alapelveit. Ezek azok a dolgok, amik igazán számítanak. A technológia csak eszköz, és mindig változik. A munkatársak a legfontosabbak. Ha találkozol magyar rajzolóval, aki a Pixarnál akar dolgozni, mondd meg neki, hogy nekem csak ennyi kell: kreatív, tehetséges, őszinte embereket keresünk, akik szeretik elengedni magukat, és szívesen hülyéskednek munkaidőben."

A lihegő szörnyeteg

Bill Cone, a Verdák látványtervezője szerint a számítógépek, a technológia mégis kikerülhetetlen tényező. Cone, aki már a Toy Story-n is dolgozott, most szemét kidüllesztve, vékony karjával kalimpálva meséli: "az egész rajzfilmezés átalakult egy hatalmas étvágyú szörnyeteggé, ami örökké csak azt lihegi, "gyorsabban, jobbat, több memóriát..." A gépeknél hihetetlenül sebesen fejlődik, alakul át minden. A Verdák is csak így indult: "Csináljunk egy egyszerű kis filmet néhány autóval és egy városkával..." Aztán nézd meg, mi lett belőle! Soha nem lesznek olyan gyors komputerek, amik kielégíthetnék a vágyainkat" - magyarázza a piros Ferrari-pólót viselő, szemüveges látványtervező, majd elárulja, hogy a Verdák bemutatója után kivesz egy kis szabadságot, "mert ráfér". "Elmegyek a hegyekbe: hetekig csak csillagászkodok és tájképeket festek majd" - suttogja boldogan.

A Pixar-filozófiát tovább kutatva Jim Murphyvel és Scott Clarkkal ülök le beszélgetni. Murphy eredetileg újságírónak készült, ma a Pixar egyik főanimátora - tíz éve lépett be a cégbe. "Nem hiszem, hogy lenne valamiféle különleges munkamódszerünk a Pixarnál" - kezdi. "Az elején azt hittem, ha egy filmet megcsinálunk, a következő már könnyebb lesz. Hát nem így történt. Minden egyes film ugyanolyan komoly és nehéz feladat. Az egyetlen, amiből erőt merítünk, az az a szenvedély, amivel a munkánkat végezzük. Minden nap összeülünk, a kreatív csapat, az a harminc-negyven ember, aki egy filmen dolgozik, és megbeszéljük az ötleteket. Az ember kiáll a többiek elé és bedob valamit, egy poént. Ha nem nevet senki, ennyi volt, piros fülekkel a helyére sompolyog. De így dolgozunk, együtt. Ha van Pixar-módszer, akkor ez az. Együtt csinálunk mindent, egy csapat vagyunk. Senki nem vonulhat vissza az alkotói elefántcsonttornyába" - magyarázza Murphy.

Lasseterhez hasonlóan ő sem gondolja, hogy manapság egy animátornak elsősorban a számítógépekhez kellene értenie. "Ugyanúgy, ahogy te is használod a jegyzetekhez a tolladat, pedig ma már minden cikket a számítógépbe írsz, először mi is kézzel vázoljuk fel a szkeccseket. Az ötleteket papírra vetjük, aztán kézzelfogható modelleket csinálunk belőlük és csak ezután megy át minden a gépbe" - teszi hozzá.

Volt, akinek nem volt egyszerű dolga, amikor kiderült, hogy a Pixar következő projektje autókról szól majd. Scott Clark, aki 1996-ban még a rajzfilmstúdió legelső gyakornoka volt, ma pedig már a cég vezető animátora, így emlékszik a Verdák kezdeteire: "Engem általában a filmek, az animáció érdekel, nem az autók, úgyhogy kemény volt. Őszintén szólva nem is nagyon hittem a sztoriban az elején" - meséli Clark. "Aztán elkezdtem gondolkodni a karaktereken, és tessék, ma már mindent tudok az autókról, az autóversenyekről."

"Igen, igen" - vág közbe Jim Murphy, "amikor a Némo nyomában-t csináltuk, én sem voltam nagy hal-szakértő, aztán mégis magával ragadott mindenkit a víz alatti világ. Most pedig, a Verdák alatt megtanultam értékelni az autódizájn legapróbb fortélyait. Hosszú folyamat volt, nem véletlenül tartott négy évig a Verdák megvalósítása. John (Lasseter - a szerk.) persze már a legelején pontosan tudta, mi hogy fog kinézni a mozivásznon... És tessék, most elkészült. Mindenki megnézheti."