A múzsa visszatért

Ritka, hogy egy cím ennyire találó legyen, mégha a magyar forgalmazó nem is tartotta fontosnak lefordítani "Visszatérés"-re a Volvert.

Almodóvar új filmjében visszatér a szülőfalujába, a nőkhöz, a komédiához és nem utolsósorban első és legfontosabb múzsájához, Carmen Maurához. Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, a Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? és A vágy törvénye sztárját Cannes-ban a Volver díszbemutatója után faggattuk az Almodóvarral való kibékülésről, az erős spanyol nőkről és Penélope Cruzról.

- Óriási siker volt a bemutató, az európai közönség továbbra is imádja Almodóvart. Mi a siker titka?

- Leginkább úgy jellemezhetném Pedrot, mint egy kiváló üzletembert: bármit el tud adni megfelelő tálalással. Mostmár veszik is a filmjeit, de korábban óriási szüksége volt erre a képességére, hogy komolyan vegyék. Remek érzéke van a drámához és a komédiához is, nekünk színésznőknek pedig ez rendkívül jól jön, hiszen pont az a legnagyobb kihívás, hogy egyidejűleg megnevettessük és megríkassuk a nézőket.

- Mindig a legjobbat hozza ki a színésznőiből, van valami különleges módszere erre?

- Nem tudom az elmúlt 17 évben hogy csinálta, de velem más a viszonya. A többi színésznő teljesen be volt rezelve a vele való találkozástól, alig mertek megszólalni, majd rengeteg próbára és gyakorlásra volt szükségük, Penélope-nak is. Az én esetemben teljesen más a helyzet. Sokkal közvetlenebb a viszonyunk, nagyon egyszerűen tudunk együtt dolgozni. Mindketten meg voltunk lepődve, hogy ennyi idő után is azonnal tudtam mire gondol, minden utasítását rögtön tudtam követni gyakorlás nélkül. A köztünk levő rendező - színésznő viszony pontosan ugyanolyan, mint régen.

- Akkor hogyan tudtak meglenni egymás nélkül 17 évig? Néha az volt az érzésem, hogy szinte minden Almodóvar-filmben Önért kiáltott egy-egy szerep, míg az Ön filmográfiájában egyes filmek sokkal jobbak lehettek volna, ha Pedro rendezi őket.

- (nevetve) Biztos nem a megfelelő filmjeimet látta! Komolyra fordítva a szót, azért nem dolgoztunk együtt, mert egyszerűen nem hívott. A viszonyunk köztudottan eléggé elmérgesedett, majd egy Goya-díjátadó alkalmával, amikor én voltam a műsorvezető, a szervezők aggódva kérdezték, hogy nem bánom-e, ha ő ad át egy díjat. Mondtam, hogy semmi problémám vele, de már sejtettem, hogy készül valamire, amikor közölte, hogy nincs szüksége próbára. Élő adásban persze megjelent egy téglával és színpadiasan azt mondta: "Ha a berlini fal leomlott, akkor miért ne bonthatnánk le a köztünk lévő falat is végre?!". Másnap minden újság ezzel volt tele, a díjazottakról alig esett szó. Az a csodálatos a televízióban, hogy persze mindenki azt lát bele, amit akar. Én nagyon vigyáztam, hogy semmi ne tükröződjön az arcomon, nem akartam a világ szeme előtt rendezni ezt a konfliktust, sokan mégis azt mondták, hogy látták rajtam a meghatottságot, a haragot, az elérzékenyülést, stb. Amit csak akartak, én pedig mondtam később Pedrónak, hogy miért nem jött el inkább hozzám egy szál virággal megbeszélni. De ő show-t akart, mint mindig.

- Ennek már vagy tíz éve, igaz?

- Igen, kilenc-tíz éve történt. Óriási sajtóvisszhangja volt és nem győztek mindent belemagyarázni a pillanatba, de tudom, hogy a spanyoloknak nagyon fontos volt, hogy kibéküljünk és akkor már tudtuk, hogy nem lesz akadálya annak, hogy újra együtt forgassunk.

- Mégis nagyban különbözik ez a szerep a korábbiaktól, szinte végig a háttérben marad és csak az utolsó jelenetekben válik kulcsfontosságúvá a karaktere.

- Ezen igazából nem gondolkoztam. Mindig nagyon belemászok a szövegbe, a szavak jelentésébe, de, hogy összességében mi lesz a karakterből, az nagyrészt a stáb és a kamera munkája. Valójában azzal sem foglalkoztam, hogy Irene egy kísértet-e, vagy sem és azt sem ellenőriztem, hogy hogyan nézek ki. Persze nem kis sokk volt viszontlátni magam ennyire csúnyán és öregen, de engem imádnak a spanyolok, és elfogadnak, bárhogy is mutassak. Mindenki azt mondta, hogy "Ugyan, Carmen, ne aggódj, te így is annyira vicces vagy!" Különben pedig minél rondább vagy egy szerepben, annál jobban dicsérik a színészi alakításodat! (nevet)

- Mindenesetre nem először gyakorolt óriási hatást az európai közönségre...

- Nekem az emberek szeretete a legfontosabb. A való életben annyira nehéz valakit boldoggá tenni: a partnerünket, szüleinket, gyermekünket, bárkit. Nekem könnyebb dolgom van, mert a filmeken keresztül boldoggá tudom tenni a nézőket és a rendezőt is, ez a legfontosabb számomra. Mastroianni is ezt mondta, hogy mi, színészek azért vagyunk szerencsések, mert olyasvalamivel szerzünk örömet, ami alapvetően nem esik nehezünkre. Azért fizetnek, hogy - mint gyermekkorunkban - produkáljuk magunkat.

- Ilyen egyszerű lett volna elnyerni az emberek szeretetét?

- Pontosan. Én egy este alatt lettem népszerű Spanyolországban. Korábban is színészkedtem, de igazából egy talk-show-t követően szerettek meg az emberek, ahol csak magamat kellett adnom. Igaz, hogy ekkor még csak egy adó volt, így mindenkinek muszáj volt engem néznie. Ami nehéz volt benne, hogy másnaptól megváltozott az emberek viselkedése velem szemben, ezt eleinte nem tudtam mire vélni. Később tudatosan elválasztottam a magánéletemet a közszereplőitől. Nem megyek a családommal premierekre, a barátaimmal a divatos éttermekbe, a vidéki házamban és a kis párizsi lakásomban pedig észrevétlen tudok maradni. A spanyol média tiszteletben tartja ezt, mert én is tiszteletben tartom, hogy a publicitás a munkám része.

- Adott esetleg ezzel kapcsolatos tanácsokat szereplőtársának, Penélope Cruznak?

- Penélope teljesen más tészta. Az ő viszonya a spanyolokkal különbözik az enyémtől. Én családias viszonyt ápolok az emberekkel, leállok velük beszélgetni az utcán. Semmi hasonló nincs a személyiségünkben, ő sztár, én pedig normális ember vagyok, aki ha kell, eljátsza a sztárt. Tegnap is felöltöttem a báli ruhámat, felvonultam a vörös szőnyegen és eljátszottam a sztárt. Mondtam is Lolának, Blancának és Yohanának (a Volver többi főszereplőnője - a szerk.), hogy ne törödjenek azzal, hogy mindenki Pedro és Penélope nevét fogja skandálni, vonuljanak úgy, mint a sztárok, mint a nagy nemzetközi sztárok. (A fesztivál végén az öt főszereplőnő megosztott "Legjobb női alakítás" díjban részesült - a szerk.)

- Ez a film ismét a nőkről szól, a férfiak csak elnyomják és megalázzák őket, de az asszonyok túlteszik magukat rajta és felülkerekednek. Ennek az "erős nő" mítosznak mennyi a realitása Spanyolországban?

- Nálunk nagyon fontosak a nők. Mi irányítjuk a családokat, minden fontos döntés tőlünk ered. Nem mondom, hogy minden spanyol nő erős, de a kultúránkban megvan rá a lehetősége. Pedro mindig erős nőkkel volt körülvéve, imádott nézni, megfigyelni bennünket, hallgatni a problémáinkat. Amikor 25 éves korában megismertem, órákat tudtunk beszélgetni, mindent meghallgatott. Bonyolult volt az életem akkoriban, de ő mindent hallani akart, már akkor úgy gondolta, hogy szórakoztatóbb nőkkel dolgozni, mint férfiakkal.

- Sokan úgy tartják, hogy a női közösségekben mindig felülkerekedik a rivalizálás, az irigykedés. Almodóvar filmjei, és különösen a Volver, ennek ellenkezőjét sugallják. A színészi összjátékon ugyanez látszik, a valóságban is ilyen erős volt a női együttműködés és szolidaritás?

- Nekem személy szerint sosincs problémám a kolleganőkkel. Pedro és Penélope mindig külön voltak a forgatási szünetekben, az ő kapcsolatuk ilyen szoros és különleges, a többi színésznővel viszont nagyon jóba lettünk, nem véletlenül tükröződik ez a vásznon.

- Penélope lenne Pedro új múzsája?

- (nevet) Tőlem lehet. Tisztelem őt és nem lehet bennünket összehasonlítani.