Brazil-angol vb-döntőt vár az iWiW

Vágólapra másolva!
Bő egy nappal a meghirdetés után máris több mint 120 ezren csatlakoztak az iWiW focivébés játékához. A közösségi oldalon regisztrált felhasználók a torna valamennyi mérkőzésének végkimenetélére fogadhatnak, miután kiválasztottak maguknak egy csapatot a világbajnokság résztvevői közül. A játékosok körében legnépszerűbb együttesek sorrendje jól tükrözi a fogadóirodák által meghatározott esélyeket, az első négy helyezetet tekintve pedig egybeesik az [origo]-n zajló szavazás jelenlegi állásával: vezet Brazília, Anglia, Olaszország és Németország előtt.  
Vágólapra másolva!

Az iWiW-en szerda este elindult vb-játék célja a lehető legtöbb pont összegyűjtése a világbajnokság végéig. A induló 150 pontszámot az egyes meccsekre tett fogadásokkal lehet gyarapítani, amennyiben a játékos helyesen tippeli meg a mérkőzés kimenetelét. Minden mérkőzés három lehetséges végeredményéhez (egyik vagy másik csapat nyer, illetve döntetlen az eredmény) más-más nyereményszorzó tartozik. A játék megkezdéséhez ki kell választani a saját csapatunkat a vébén résztvevő válogatottak közül. A választásban a szimpátia mellett az eredményességi szempont is szerepet kaphat, hiszen a választott ország nyereményszorzói - döntetlen vagy győzelem esetén - bónuszpontokat hoznak a játékosnak. A versengés többféle ranglistán folyik: a teljes iWiW-en, a saját városban, illetve az ismerősök között, a legjobbak vb-labdákat és iWiW-es pólókat nyerhetnek.

Az oldalon folyamatosan nyomon követhetjük az egyes csapatok "támogatottságát", amely az első két helyezett tekintetében megegyezik a fogadóirodák esélyességi sorrendjével. Az elsöprő fölénnyel vezető Brazíliát eddig 44 312-en (36,7%) választották saját csapatuknak, a második helyen pedig Anglia áll 15 453 (12,8%) jelöléssel.

Innentől azonban megszűnik a párhuzam, hiszen míg a az angol William Hill fogadóiroda, illetve a sportingbet.com esetében Németroszág, Argentína, Olaszország, Franciország a végső győzelemre esélyes válogatottak további sorrendje, addig az iWiW-en az olaszoké (10%) a harmadik hely, őket követik a németek (7,4%), a spanyolok (5,2%), az argentinok (4,7%), a hollandok (4,6%), majd a portugálok (3,8%), míg a nyolc éve győztes Zidane-ék 3,1 százalékkal csupán a kilencedikek.

Érdekesség, hogy a legutóbbi világbajnokságon negyedikként végzett Dél-Korea egyelőre az utolsó helyre szorult, a fogadóirodák szerint legesélytelenebb Trinidad és Tobago viszont megelőzi többek között Ghánát, Paraguayt és Lengyelországot.

Az iWiW online közösség június elején elérte a 850 ezer fős regisztrált létszámot. A napi látogatottsága - a Webaudit adatai szerint - meghaladja az ötszázezret, ezzel pedig a harmadik legnézettebb magyar weboldal.

Napról napra rengetegen szavaznak az [origo]-n is a világbajnokság aranyérmesére. Az eddigi 419 418 szavazó által felállított első négy sorrendje megegyezik az iWiW-es rangsorral, az arányok azonban kisebb különbségeket mutatnak a csapatok között: 1. Brazília (27,3%), 2. Anglia (23,1%), 3. Olaszország (21,2 %), 4. Németország (15%), 5. Argentína (4,9%), 6. Hollandia (3,0%). A felkínált válaszlehetőségek között a franciák nálunk is sereghajtók 2,7 százalékkal, a szavazók 2,8 százaléka szerint pedig valaki más ünnepelhet majd július 9-én.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!