Itália mennybe ment, Zidane összeomlott

Minden volt a XVIII. németországi labdarúgó-világbajnokság olasz-francia döntőjében, ami emlékezetessé tehet egy csúcsmérkőzést: gól, 11-es, kiállítás, hosszabbítás, sztárparádé, csillaghullás. A végén Itália örülhetett, a focivébék történetében immáron negyedszer.

Juha Pál helyszíni tudósítása Berlinből

"Forza Italia" - ez volt az első két szó, amit vasárnap hallottunk a Berlintől 25 kilométerre lévő Potsdam városának a kisáruházában, ahol három vidám olasz szurkolóhölgy tudatta velünk, ők bizony este Itáliáért fognak szorítani. A remek kezdés ellenére német fölénnyel folytatódott a francia-olasz vb-döntő napja, a házigazdák kissé idegesítő fanatikusait szinte lehetetlen elkerülni, így például a 20 perces Potsdam-Berlin vasúti járaton is beléjük botlottunk, ahol a Klinsmannékért - már hiába - szorítók kicsit "megpezsdítették" az életet. A mexikói, olasz, német és "civil" mezben, kocsiról kocsira járó szurkolók nem tréfáltak: az még hagyján, hogy ököllel verték a vonat tetejét, miközben Berlint, Itáliát, Mexikót kiáltottak, az viszont talán erős volt, hogy egy maroknyi, legalább 30-szor durranó petárdát dobtak a földre - az utasok orrának és fülének a nagy bánatára (büdös is volt, hangos is).

A főállomás előtti megálló a népszerű berlini állatkerté, amelyet az óriási területen elterülő "zöldövezet", a Tier Garten köti össze a drukkerek kedvenc helyével, a Brandenburgi Kapu irányában fekvő szurkolói fesztivállal, azaz Fan Festtel. A finálé napján az említett parkban főképp német hívek hűsöltek, akik közül bizonyára sokan megnézték dél körül a Nationalelf fesztiváli "buliját", amelyen több százezren - egyes források szerint egymillióan - látták, amint Jürgen Klinsmann és csapata megköszönte a honfitársaknak a szurkolást, a bronzéremhez hozzásegítő biztatást.

Délután 15 órakor már közel sem voltak ennyien a berlini Love Parade-nak épp egy hét múlva otthont adó "sétányon", de azért nem kellett sokat keresgélnie annak, aki francia vagy olasz szimpatizánsok után kutatott. A látványos Brandenburgi Kapu előtti, mintegy 4 kilométeres "focivébés bulisávban" így is szurkolók százezrei készültek a nagy meccsre, tán mondani sem kell, hogy a sör és a virsli voltak a leginkább fogyó "portékák", de a finalista csecsebecséket áruló kofáknak is tömött sorokat kellett kiszolgálniuk talján és gall sállal, síppal, dobbal, mezzel, kulcstartóval, zoknival, és ki tudja még mivel.

Itt is feltűntek persze a jegyre vadászók, de ezúttal nem sokan akarták pénzzé tenni belépőjüket, az egyik német drukker a döntőre ácsingózó olasznak például azt mondta: "Ötezer euróért viheti!". Ez azért még a legnagyobb futballbolondnak is túl sok pénz. "Nem vagyok könnyű helyzetben. Ezer, ezerötszáz eurót kérnek a feketepiacon egy jegyért, sajnos ez nagyon sok, megpróbálok keresni valami olcsóbb megoldást" - mondta mindezt már egy másik talján, akinek az álma szintén a vb-döntő megtekintése lett volna, de egy vagyont mégsem akart a zöld bilétára költeni.

A szurkolói fesztiválon megint csak azt kellett konstatálnunk, ami a francia és az olasz meccsekre eddig is jellemző volt: a két ország rajongói szétszóródva sétálgattak, és nem volt olyan pontja a városközpontnak, ahol egy nagyobb gall vagy talján különítmény szórakoztatta volna a nézelődő semlegeseket, akiknek így be kellett érniük az összes létező szurkolói maskarát kipróbáló, amúgy nagyon mókás piros-fehér-kék, avagy zöld-fehér-piros hívek látványával.

A centrumtól viszonylag jó messze, nyolc kilométerre fekvő Olimpiai stadion környékén a meccs előtt két órával már megállíthatatlanul hömpölyögtek a szurkolók, akik legalább 69 ezren voltak, ugyanis ennyi embert képes befogadni az ország legnagyobb arénája (Dárdai Pál Herthájának a pályája picivel nagyobb az elődöntőnek otthont adó müncheni, illetve dortmundi futballépítménynél).

Itália hősei, Fabio Cannavaro és a társak másfél órával a kezdő sípszó előtt, még hosszú ujjú melegítőben megvizsgálták a pálya gyepét, sétálgattak, a drukkereket figyelték, és örömmel nyugtázták, ami felől senkinek nem is volt kétsége: minden(ki) készen áll a nagy ütközetre.

A pálya feletti dróton, olyan száz méter magasan lévő, villámgyorsan rohanó kamera ekkor azt is rögzíthette, hogy az azúrkék drukkerek már elfoglaltak egy szektort, szemben a büfében tanyázó gallokkal, amit viszont mindenképp érdemes megemlíteni, hogy átlagban öt szurkolóból csak háromnak volt kék a szíve, rengeteg semleges fociőrült látogatott ki a világ legnagyobb labdarúgó-eseményére.

Mivel még jó sok idő volt hátra a kezdésig, titokban leosontunk a játékosok öltözőihez, amely környékén a záróünnepségre készülődő sztárfellépők is gyülekeztek. Találkoztunk hegedűjüket hangoló lányokkal, papagájos öltözékben mosolygó kreol táncosokkal, valamint belebotlottunk a vb-trófea tökéletes másolatába, amelyet meg is érintettük.

Visszatérvén a lelátóra nem más jött velünk szemben, mint a brazil válogatott és az AC Milan korábbi remek középpályása, Leonardo, akitől gyorsan meg is kérdeztük, mire számít, ki nyeri meg a finálét? "Meg vagyok róla győződve, hogy Olaszország fog nyerni!" - mondta az [origo]-nak az elegáns öltözéket viselő egykori futballcsillag.

Zidane: egy szép karrier pocsék véget ért

Többek között Shakira híres csípőrázásával megkezdődött a záróünnepség, majd nyolc órakor tízezernyi vaku villanásával az Olaszország-Franciaország vb-finálén is útjára indult a labda. A világ szeme Zinédine Zidane-on volt, az aranylabdás, vb- és Bajnokok Ligája-győztes, 34 éves francia középpályás már korábban bejelentette, hogy a mundial után befejezi pályafutását. Óriási siker, hogy Raymond Domenech szövetségi kapitány csapatát döntőbe vezette a kopaszodó világklasszis, mindenki azt várta tőle, hogy a világbajnokság utolsó összecsapásán ismét varázsolni fog. Persze nem is kellett csalódniuk a nézőknek, a hetedik percben - egy kissé szigorúan megítélt - büntetőhöz jutott a nyolc évvel ezelőtti aranyérmes, és Zizou flegma, de látványos mozdulattal alányesett a labdának, amely a felső kapufáról pattant - épphogy - a gólvonal mögé.

Senki nem hitt a szemének, de főképp nem az olaszok, akik a vb során eddig a pillanatig csak egy gólt kaptak, az is öngól volt, most meg hét perc alatt bevették Gianluigi Buffon kapuját. Az olaszok nagy szerencséje, hogy Alessandro Nesta megsérült? Úgy tűnt, igen, mivel kitűnő helyettese, Marco Materazzi a 19. percben kiegyenlítette az állást - a tifosik óriási örömére, akik a találkozó első felében túlfütyölték a szintén kék rivális híveit. A két, viszonylag gyors gól a 40. percig elégítette ki a szurkolók fociéhségét, ekkor hullámzásba kezdett a tömeg, a szünet előtt pár pillanattal pedig a helyszínen lévő németek is "szót kértek". A Fabien Barthez kapuja mögötti szektorokban ugráló több ezer helyi előkapta német zászlóját, és hangos "Deutschland" kiáltásba kezdett - egy biztos, a házigazdák soha és sehol nem titkolták, hogy hová valósiak és kiért szorítanak.

A két csapat amúgy már jól ismeri egymást, a hat évvel ezelőtti Eb-döntőben ugyanez volt a párosítás, s mint azt a találkozó során több percre - a vb során talán először - elromló óriáskivetítő közhírré tette, a mostani pályára lépők közül 11 játékos annak a meccsnek is a részese volt.

A második félidőben beborult az ég, kékből lilává lett - ez jelent valamit, kinek segíthet az időjárás, miért tűnt el a két csapat kedvenc színe az égboltról? Talán Zizou alkonyát jelentheti, aki majdnem lőtt egy olyan kapásgólt, mint a Real Madrid 2002-es BL-döntőjében, egy védő azonban lövését ezúttal blokkolta, a nézők meg csak hüledeztek, majd a játékos nevét kezdték skandálni. Zidane-t társai mindig megtalálták labdával, remekül osztogatott, a francia fölényt azonban ő sem tudta gólra váltani, pedig a hosszabbításban volt egy olyan fejese, amely kiköpött olyan volt, mint az 1998-ban szerzett egyik találata - ezúttal viszont Buffon kivédte a bombaerősen a kapu tartó labdát.

Köszönhetően főképp a 100. válogatottságát éppen most ünneplő Fabio Cannavarónak, a franciák nem tudtak újabb gólt szerezni, Itália játékában pedig ezúttal nem volt benne az a vagányság, ami a németek elleni két hajrágólt eredményezte. De nem is a hosszabbítás és a góltalanság zaklatta fel igazán a nézőket, hanem a 110. perc történései. A vb eddigi hőse, a veterán Zidane fejjel "nekiment" Materazzinak, és ezért - teljesen jogosan - kiállította őt az argentin játékvezető. (A nézők mit sem tudtak a fejelésről, ezért innentől kezdve a stadionkapu bezárásáig a franciák kifütyölték az olaszokat, mivel Buffon kapus reklamálása után, a visszajátszást figyelő ötödik játékvezető "javaslatára" kapott pirosat Zidane...)

Ezzel a Real-félisten antihőssé lett, de eddigi karrierje és az idei vébén nyújtott álomprodukciója ahhoz mégis csak elég volt, hogy az [origo] tudósítója a vb-aranylabda-választás papírfecnijén a második helyre tegye ZZ-t (az olasz csapatkapitányt, Cannavarót azért nem előzhette meg). Marcello Lippi emberelőnyben focizó csapata nem tudott mit kezdeni a fórral, így jöhettek a 11-esek, és a világ nyolcadik csodája - Olaszország mind az öt büntetőjét belőtte, így megnyerte a XVIII. labdarúgó-világbajnokságot. Ezzel a squadra azzurra negyedszer lett aranyérmes, így lerázta a három diadallal rendelkező Németországot, és megközelítette az ötször nyertes Brazíliát.

Fabio Grosso utolsó büntetőjével a mennybe repítette az azzurrikat, leírhatatlan ünneplésbe kezdtek Tottiék, a kupaátadásnál szinte felrobbantak az örömtől Itália fiai, majd tűzijáték és ezüsteső, és ki tudja még milyen látványosságokkal köszöntötték a friss világbajnok, tán még most is mulatozó válogatottat.