"A világ legsikeresebb társadalma" - így jellemezte Svédországot egy évvel ezelőtt a brit Guardian. "Az életszínvonal és a születéskor várható élettartam tekintetében szinte felülmúlhatatlan" - ez már a BBC megjegyzése a skandináv országról. Miközben több európai állam gazdasága gyengélkedik, és forrnak a társadalmi indulatok, addig Svédországban látszólag minden rendben van. A gazdasági növekedés 5,6 százalékos volt a második negyedévben, a nagy cégek - például Eriksson, SKF, Volvo - sorra döntötték az exportrekordokat, és mindeközben a sokak által irigyelt - igaz, jelentős adóterhekből finanszírozott - jóléti állam áldásait is tovább élvezették a svédek.
A kormányzó szociáldemokraták mégsem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon, a felmérések szerint ugyanis igencsak szoros eredmény várható a vasárnapi választásokon, sőt, akadt olyan kutatás, amely ellenzéki győzelmet jelzett előre. Szokatlan lehet ez a szocdemeknek, a svéd parlamenti rendszer 89 éve alatt ugyanis mindössze tíz évig voltak ellenzékben, 2002-ben is simán nyertek. Most azonban nemcsak a kiegyensúlyozottabb politikai erőviszonyok miatt rendkívüli az idei kampány. A korábbiakhoz képest kemény stílus jellemezte a választási küzdelmet, szeptember elején pedig egy többek által miniwatergate-ként említett ügy borzolta a kedélyeket.
Az ellenzéki Liberális Párt ifjúsági szervezetének egyik sajtótitkára még január és március között többször - egész pontosan 78-szor - betört a rivális szociáldemokraták számítógépes rendszerébe, és így hozzáfért a párt kampánystratégiájával kapcsolatos dokumentumokhoz. Mikor ez kiderült szeptember elején, a titkárt kirúgták, és a liberálisok egyik vezetője, Johan Jakobsson is lemondott. Jakobsson azzal indokolta ezt, hogy amikor tudomására jutott, a sajtótitkár rendszeresen betört a szociáldemokraták hálózatába, akkor felszólította ugyan arra, hogy hagyja abba, de ezen kívül nem tett semmit.
Az ügy komoly vihart kavart, a Svenska Dagbladet nevű svéd lap szerkesztője, Fredric Karen a BBC News Online-nak nyilatkozva például egyenesen úgy fogalmazott: "Az 1930-as évek óta nem volt ekkora választási botrány Svádországban." Hozzátette: "A svédek aggódnak, hogy a kampány túl messzire ment, eljutott a piszkos trükkök szintjére. Arról beszélnek, hogy amerikanizálódik a politika, márpedig ez eddig nem volt jellemző nálunk."
A rendőrségi üggyé fajuló kémkedési botrány rossz fényt vetett a négy pártból álló ellenzéki koalícióra, de a szociáldemokraták sem makulátlanok. A több mint ötszáz svéd turista halálát okozó 2004-es dél-kelet-ázsiai cunami után komoly kritika érte a kormányt a helyzet kezelése miatt. Az ügy ráadásul a mostani kampányban is előkerült. Augusztus végén lemondásra kényszerült az egyik államtitkár, miután egy ombudsmani jelentés megállapította, félrevezető tájékoztatásával akadályozta annak kivizsgálását, hogy a kormány milyen hibákat vétett a szökőár idején.
Emellett terhet jelenthet a szociáldemokraták számára a támogatói által tehetséges államférfinak, míg bírálói által hatalommániásnak tartott miniszterelnök, Göran Persson megosztó személyisége. Róla egyébként épp a napokban közölt hosszabb cikket a brit Financial Times "Svédország keményfiúja" címmel.
A cikkben megszólalt egy Svédországban ismert politikai kommentátor, Stig-Bjorn Ljunggren, aki felidézte a miniszterelnök és egy újságíró szóváltását. A 180 centiméter magas, jól megtermett Persson odament egy alacsony, túlsúlyos riporterhez, és - Ljunggren elmondása szerint - arrogáns stílusban azt kérdezte tőle: "Hé, mennyit nyom mostanában?" A jelenlévők közül mindenki hátrahőkölt, de az újságíró végül frappánsan azt válaszolta, "nagyjából feleannyit, mint ön" - idézte fel Ljunggren, aki szerint Persson erre nem mondott semmit, csak eloldalgott.
"Borulni fog a svéd modell"
"Kevesebb bevándorlót akarunk" - Jimmie Akesson, a nacionalista Svéd Demokrata Párt 27 éves elnöke nyilatkozta ezt a Financial Timesnak. A parlamenti bejutásra esélytelennek tartott, helyi szinten azonban egyre sikeresebb politikai szervezet azt akarja, hogy a bevándorlók nyelvi, történelmi és kulturális teszteket tegyenek. A párt kiaknázza az erősödő idegenellenességet, sokan ugyanis rossz szemmel nézik, hogy a más országból érkezők is részesülnek a svéd adófizetők pénzéből fizetett jóléti juttatásokban. Eközben viszont az Economist által idézett adatok azt mutatják, hogy a bevándorlók között különösen nagy a munkanélküliség. Harminc éve még elég homogén volt a svéd társadalom, ma már azonban a lakosság tíz százaléka külföldi születésű. Egyre több a muszlim, akik viszont a többiekhez képest kevésbé tudtak integrálódni.
A választás tétje ugyanakkor nagyobb annál, mint hogy a nyers stílusú szociáldemokrata vezér vagy pedig a nemtelen eszközök bevetésétől sem ódzkodó jobboldal szerez-e többséget. A fő kérdés az, hogy hosszú távon mi lesz a világszerte csodált és irigyelt svéd modellel. Egyre többen emlékeztetnek ugyanis arra, hogy a csillogó felszín alatt komoly problémák rejtőznek.
Az Economist brit hetilap például múlt heti számában terjedelmes elemzést közölt Svédországról, amelyben rámutatott gyenge pontjaira. Ezek között említi a munkaerőpiaci helyzetet. A hivatalos adatok ugyan rózsás képet festenek - 70 százalékos foglalkoztatottság, nagyjából 6 százalékos munkanélküliség -, ez a statitsztika azonban az Economist szerint csalóka. Nem számítják ugyanis a munkanélküliek közé például azokat, akik korai nyugdíjba kényszerülnek, és azokat sem, akik hosszú - már-már gyanúsan hosszú - ideje betegszabadságon vannak. A McKinsey Global Institute nevű elemző intézet idén kutatást végzett a svéd munkaerőoiacról, és arra jutott, hogy valójában a munkanélküliek aránya 15-17 százalék körül van.
Nem véletlen, hogy a választási kampányban is ez volt a fő téma. Az ellenzék hazugsággal vádolta a kormányt a szerinte eltorzított adatok miatt, és előállt saját munkahelyteremtő terveivel. A svéd vállalkozók érdekképviselete szerint is itt lenne az ideje tenni valamit, a szervezet ugyanis azt állítja: billeg a svéd modell, és hamarosan borulni fog. A szövetség azzal érvel, hogy a szakszervezetek túl erősek, különösebb nehézség nélkül sztrájkot tudnak szervezni, míg a cégek akár versenyképességük kárára is hajlandóak engedményeket tenni a konfliktusok elkerülése érdekében.
A feladat tehát a vállalkozói szervezet szerint ugyanaz, ami szerte Nyugat-Európában megfogalmazódott az utóbbi években: rugalmasabbá, dinamikusabbá kell tenni a munkaerőpiacot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy lazább szabályok védenék a dolgozókat - magyarul könnyebben lehet őket kirúgni - és nagyobb teret kapna a táv- és a részmunka. Az Economist felhívja a figyelmet arra, hogy az állásteremtést az is nehezíti, hogy az adózási, illetve vállalkozási szabályok miatt alig alakulnak új cégek. A meglévő nagyobb vállalatok ugyan jól teljesítenek, de az 50 legnagyobb cég között csak egy olyan van, amelyet 1970 alapítottak.
Az Economist a gazdaság kudarcai között tartja számon azt is, hogy túl sokan dolgoznak az állami szektorban. Az összes foglalkoztatott 30 százaléka a közszférában keresi a kenyerét. Munkájuk hatékonyságát ugyan nehéz mérni, de a fejlett országokat tömörítő OECD kutatása szerint valahol a tagországok rangsorának alján kullognak. Ugyan egyre inkább terjednek a magán egészségügyi szolgáltatások, a szociáldemokraták alapjában véve ellenzik, hogy a közszolgáltatások magánkézbe kerüljenek - jegyzi meg érezhető rosszallással a piacbarát brit hetilap.
"Bizonyos mértékig minden svéd szociáldemokrata" - ezt furcsa mód nem Persson vagy valamelyik párttársa, hanem egy ellezéki politikus, a liberális Mauricio Rojas nyilatkozta az Economistnak. Márpedig ha ez így van, akkor az azt jelenti: ha valaki támadja a szociáldemokráciát és annak vívmányait, akkor azzal tulajdonképpen egész Svédország ellen indít támadást. A jobboldali ellenzék korábban beleesett ebbe a hibába, de most úgy tűnik, sikerült kikerülniük. A négy pártból álló szövetség vezéralakja, Fredrik Reinfeldt a róla írt portrék szerint Bill Clinton, Tony Blair és a brit konzervatívok új felfedezettje, David Cameron stílusában próbál politizálni: a középen állókat akarja megszólítani, egyúttal ötvözni a hagyományos jobb- és baloldali politikai sikeresnek tartott elemeit.
Tehát most már szó sincs arról, hogy a svéd jobboldal le akarná építeni a jóléti államot, bár azért tervez változtatásokat. Reinfeldt azt ígéri, hogy a legkevesebbet keresők számára csökkenti az adókat, és egyúttal megnyirbálja a munkanélküli segélyeket is. Szerinte ezekkel a lépésekkel lehet lökést adni a munkaerőpiacnak. Eközben a szociáldemokraták gyakorlatilag semmi újat nem ígérnek, csak azt, hogy folytatják az eddig megkezdett munkát. Az állásnélkülieknek járó segélyeket viszont még növelni is akarják, és meghagynák a terebélyes közszférát is.
Bárki is nyeri tehát a választást, gyökeres változásokra nem kell számítani, hosszabb távon azonban várhatóan kezdeni kell valamit a szakértők által felsorolt problémákkal. A svédeknek egyébként már elegük van abból, hogy mindenki az ő társadalmuk tökéletességéről beszél - jegyzi meg az Economist, amely idézi Carl Bildt korábbi svéd jobboldali miniszterelnököt, aki szerint a siker receptje egyébként is a következőkből áll: a finnek oktatási rendszere, az észtek adópolitikája, az izlandiak vállalkozási környezete, a svéd nagyvállalatok menedzselése, a dánok munkaerőpiaca és a norvégok olaja. A brit hetilap szerint tehát inkább érdemes az egyes elemeket átvenni, semmint egy másik országot másolni.