Sztárok a sárkányhajóvébé-csapatban

Vágólapra másolva!
Útra kellt a tajvani világbajnokságra a magyar sárkányhajó-küldöttség, amely a sikeres Európa-bajnoki szereplés után itt is érmekben bízik, amire megvan az esélye, hiszen a csapat többek között Kovács Katalinnal, Kolonics Györggyel és Kozmann Györggyel erősödik.
Vágólapra másolva!

A 20 fős legénységből, 1-1 kormányosból és dobosból álló csapat a július közepén rendezett szolnoki válogatón utasította maga mögé hazai vetélytársait, majd a szeptember elejei kontinensviadalon is szép helyezéseket, sőt egy elsőséget is szerzett.

- Keményen készültünk erre a viadalra, szeretnénk minél előrébb végezni és világbajnoki címet nyerni a csapattal. Abban bízunk, hogy így talán elindul egy hagyomány Magyarországon, amely lesz olyan sikeres, mint a síkvízi kajak-kenuzás. - mondta Kozmann György, aki idén vb-címet nyert Kolonics Györggyel Szegeden, a kenu párosok 1000 méteres távján.

Érdekesség, hogy a tegnap hazaérkező maratoniküldöttségből csatlakozik a csapathoz a vasárnap óta tizenegyszeres világbajnok Csabai Edvin, továbbá Györe Attila, Csay Renáta, Faldum Bereniké is.


A tengerentúli viadalon 250, 500, 1000 és 2000 méteren is rajthoz áll a csapat mind a vegyes (8 női, 12 férfi versenyző), mind a férfi versenyszámokban, így igazán szükség lesz az összeszokottságra és a már eddig is bizonyított kitartásra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!