Kalandok Piedone nyomában

A legújabb fapados járatnak köszönhetően ma már átszállás nélkül juthatunk el az egyik legizgalmasabb olasz városba, Nápolyba. A pizza őshazájából aztán már csak egy ugrás a legendás Capri, sőt hajóval akár Palermoig is leruccanhatunk.

Állítólag minden olaszok leghangosabbika a nápolyi. Azt mondják, a nápolyiak egyébként is mások, mint az átlag olasz. Ők az ország feketebárányai. Bolond déliek, mondják róluk, hamar dühbe gurulnak, és zabolátlanok. A városuk viszont lenyűgöző.

Gyakran látni rendőrt vagy felügyelőt a boltok előtt, illetve piacok pultjai mellett, sőt még az áruszállító teherautók árnyékában is. Nápolyban ugyanis sosem lehet tudni.

Hogy milyen volt Nápoly békeidőkben arról Carlo Pedersoli vagyis Bud Spencer többet tudna mesélni, mert ő bizony Nápoly szülöttje. Piedone 1929-1940-ig élt itt, és ahogy tudni lehet, a közlekedési szabályok betartása már akkor sem volt divat. Ma már legenda az utazók körében, de igaz, hogy amikor a városban kötelezővé tették a biztonsági öv használatát, a nápolyiak biztonsági övet festetek a pólóikra, illetve valósághű pántot nyomattak a felsőikre, azt a hatást keltve, hogy a biztonsági öv mellkasukat átfogva bekapcsolt állapotban van.

A városlakók nem tűrik a kötöttségeket és a szabályokat, különben dühbe jönnek. Az öntörvényű Nápoly tehát mindenben a maga útját járja, de itt azt beszélik, hogy az egészhez csak humor kell. Goethe is megmondta: "aki Nápolyt látta, az többé sohasem lehet szomorú".

Krisztus előtt a nyolcadik században görög telepesek a mai városhoz közeli dombon tanyát vertek, amely később várossá duzzadt. A görögök a dombot és a környékét Paleopolisznak, azaz régi városnak nevezték el. Később a rómaiak terjeszkedni kezdek, és a város határát egészen a tengerig tolták. A kiterebélyesedett város szinte új arcot öltött, ezért a rómaiak elnevezték Neapolisnak vagyis újvárosnak.

Nápoly - nagyszerű kikötője okán - egykor vezető kereskedelmi város volt. Ma inkább fejlett turisztikai központ és Dél Olaszország elsőszámú turistacélpontja. Ez nemcsak maga Nápoly szépségének és különcségének köszönhető, hanem fekvésének is, hiszen innen karnyújtásnyira található Pompeji romvárosa, Ischia, Capri és a Vezúv is.

Közhely, de tény, hogy egyetlen olasz városban sem találni olyan pizzát, mint amilyent Nápolyban ehet a turista. A nápolyi pizza ugyanis, nem egyszerű pizza, hanem az az igazi. A legenda szerint, amikor I. Umberto felesége Margit királyné Nápolyba látogatott, a helybéli emberek olyan szegények voltak, hogy nem tudtak méltó lakomát és fogadtatást biztosítani a királynénak. Úgy döntöttek azzal kedveskednek, amilyük van. Így került elő a kenyértészta a paradicsomszósz a bivalytejből készült mozzarella és néhány csomó bazsalikomlevél. Valójában ekkor készült el a történelem első pizzája, a Margharita, amely ma annyiban különbözik az összes többi olasz pizzától, hogy vastagabb a tésztája.

Mielőtt továbbutaznánk Caprira, vagy Pompejibe, nézzük meg a Vomero-t azaz a nápolyi rózsadombot, amely a város fölött 300 méteres magasságban húzódik, és csak felvonóval lehet megközelíteni.

A Piazza Plebescito vagyis a Népszavazás Tere az egyik legérdekesebb történelmi helyszíne Nápolynak. 1860-ban Garibaldi ösztönzésére a nép itt ünnepelte az egységes Olaszország gondolatát mi több, meg is szavazta a csatlakozást.

Ha elbámészkodnánk a nápolyi emberek között, akkor a legjobb helyszín a Galleria Umberto, ami manapság a legdivatosabb találkahely, ahol este randevúzni, nappal a menő butikokban vásárolni szokás.

A San Carlo színházat akkor is érdemes megtekinteni, ha semmi közünk a komolyzenéhez, mert az épületet 1737-ben alig több mint hat hónap alatt építettek föl, és pontosan 3000 férőhelyes kiváló akusztikájú épületcsoda, ahol Donizetti és Rossini is megfordult. A városnézés végén pedig egy jó pizzára azért még ugorjunk be a Brandi pizzériába a Via Chiaia-ra 1 szám alá.

Capri szépségét le nem, csak körülírni lehet,- állítják az utazók. Az öbölben és a kikötőben ezüstösen ringatózó hajók látványa, már érkezéskor lenyűgözi a látogatót.

Akik kedvelik a kalandokat, azok rendszerint a Szárnyashajóval érkeznek a Nápolyból a Marina Grande vagyis a nagykikötő állásaiba. A másfél órás út alatt a turisták némán elmerülnek a tenger és a táj szépségében, kikötés után pedig a Monte Solaro vagyis a sziget legmagasabb csúcsának látványa ejti ámulatba a vendégeket.

Érkezéskor a turisták még nem tudják, hogy Caprin minden domborzati elem és forma megtalálható a lankától a dombokon és kaptatón keresztül a hegyekig. Egyedül síkság nincs, s ez a sziget közlekedését nagyban meghatározza. Nos a kirándulásaink és sétáink alkalmával választhatjuk a felvonót, a buszt, a taxit, de gyalogolhatunk is éppen. Aki azt gondolná, hogy a taxi csak sietősöknek való téved. Bár a világ összes taxisához hasonlóan a capri-i sofőrök is úgy ismerik lakóhelyüket meg a szerpentineket, mint a tenyerüket, előfordulhat, hogy elragadtatják magukat, és túl gyorsan hajtanak. Ilyenkor jól bevált kérő illetve utasító szavakat, mint a világ minden nyelvén, itt is érdemes megtanulni, mert nemcsak Moszkvában és Rómában de még itt Caprin is jól jöhet. Nos, míg Ázsiában a "tsá-tsá" vezényszavak bizonyulnak célravezetőnek, Olaszországban próbálkozzunk a "lento-lento" vagy a "piano-piano" szókapcsolatokkal.

Caprin egyébként old timereken is furikázhatunk, és felejthetetlen élmény például a szerpentinek tetejéről - a fent említett vezényszavak ismeretében-, lassan lecsordogálni és elgyönyörködni a tájban.

A legérdekesebb látványosságok mellett, mit amilyen a Marina Piccola, az Augusztusz Park, a Szent Jakab kolostor, a Kék barlang vagy Tibériusz egykori villája, talán nem magától értetődő program például a gyümölcskóstolás. Sokan nem értik ezt a fajta időtöltést, pedig egy fél kiló barack, vagy eper, sőt citromlé elfogyasztása a parton egyszerre nyújthat gasztronómiai és relaxációs örömöket. A helyben termő gyümölcsök ugyanis nem a kamionok hormongázzal kényszerérlelt változatai, hanem természetes mediterrán körülmények között termő/érő hús-vér gyümölcsök, amelyek íze összehasonlíthatatlan az általunk ismertekkel.

A citrom egyébként is nagymennyiségben terem a szigeten, amelyből szinte mindent előállítanak: Lekvárt, parfümöt, és még a kontinentális Olaszországban is elismert, kiváló hűsítő alkoholos italt, a Limoncellót is. Bár az olaszok tudják, hogy az eredeti Limoncelló hazája illetve szülővárosa Sorrentó, mégis elismerően szólnak minden Nápolytól délre készített hasonló nevű italról.

Az olaszok, de főleg a szigetlakók véleménye szerint Palermónak két dolog tett jót az elmúlt párszáz évben: Az egyik a Risorgimento, vagyis amikor Szicília is csatlakozott az Olasz Királysághoz, a másik pedig, amikor a fasizmust és a szövetségesek invázióját követően 1947-ben autonómiát és kiterjedt önkormányzati jogokat kapott.

A várost, ahol ma közel nyolcszázezren laknak, valaha arabok és normannok alapították. A normannok az 1090-es évekre már egész dél Itáliát meghódították, és az általuk használt normann építészet, illetve azok elemei a mai napig is felfedezhetők az épületeken. Sőt az arab és normann hatás együttese is szembetűnő, mint amilyen például a széles sugárutak és a keskeny sikátorok elegye. Viszont a közlekedés ezeken az utcákon, enyhén szólva is hektikus. A tapasztalt utazók szerint, a palermói közlekedési morál túltesz még a nápolyi csúcsforgalomban megszokott pofátlan tülekedésén is. Mások szerint csak kreatívan értelmezik a szabályokat.

Palermóban lépten-nyomon nevezetességekbe ütközik az utazó, még akkor is, ha tudatlanul ténfereg az utcákon. A nevezetességek szegletében szinte minden esetben találhatunk információs táblákat, az adott épület történetéről, jelentőségéről. Ha ilyet mégsem találnánk, bártan szólítsunk meg egy helybélit, aki boldogan és teátrális mozdulatokkal fogja elmesélni, hogy mit is illik tudni.

Érdemes azonban utána olvasni például a palermói kapucinus katakombák történetének, mert a földalatti járatokban ma is megtekinthető több tucat mumifikálódott test és a sejtelmes járatok sokkal élvezhetőbbek egy kis előképzettséggel. A katakombák valójában földalatti üregek, ahová a régi keresztények temetkeztek és az üldözések alkalmával, nemcsak az istentiszteleteket tartották, hanem részben laktak is.

A másik, sokkal üdébb színfoltja Palermónak a Piazza Olivello, ami hangulatában a mi Liszt Ferenc terünkhöz hasonlít. A Piazza Olivello a Teatro Massimo, vagyis a nagy színház közelében található, az óváros barokk negyedében. Napközben is érdemes elsétálni ide, és meginni egy jó olasz feketét, vagy a napernyők árnyékában elfogyasztani valami fagylaltkölteményt. A legjobb fagyiért egyébként az olaszok a Foro Italico felé mennek. A Porta Felice-n vagyis a vidám kapun átkelve az Ilardóhoz igyekeznek, ahol Palermo legjobb, legkrémesebb, leggyümölcsösebb fagyaltját árulják. Ha végképp nem bírnánk a hőséget, sétáljunk le a Mondellóra, Palermo legnagyobb strandjára, amely a Mount Pellegrino heggyel szemben találhatunk, de könnyedén megközelíthető a 806-os busszal is.

Esténként nemcsak a teraszokon, de kis éttermekben és a borházakban is összejönnek a helyi lakosok, és hangosan, heves kézmozdulatokkal üdvözlik egymást, még akkor is, ha háromasztalnyi távolságra foglalnak helyet egymástól. Így tesznek a fiatalok, a városi elit, tésztagyúrásban meggörnyedt nylon otthonkás nagymamák, és a mindig fess öregurak is. Palermóban szinte testközelben érezni az Ars Vivendi minden formáját, ami nagyszerű pillanatokat szerez a turisták számára.

Palermoban mi magyarok büszkén sétálgathatunk a város utcáin, ugyanis a városban több helyütt is az olasz szabadságharcban részt vett egykori 48-as magyar honvédek emlékhelyeivel találkozhatunk, például Klapka Györgyével, vagy sétálgathatunk a Türr Istvánról elnevezett sugárúton is.