Macskák és a madárinfluenza

A közelmúltban végzett vizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy a macskáknak fontos szerep jut a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes, H5N1-es változatának járványtanában. A felfedezés jelentősége miatt holland kutatók arra vállalkoztak, hogy rendszerezik az ezzel kapcsolatos elérhető információkat, és felhívják az illetékes szervezetek figyelmét: újabb óvintézkedésekre van szükség az esetlegesen kialakuló veszélyhelyzet elkerülésének érdekében. A Nature-ben megjelent tanulmány összefoglalója.

Egyre több olyan hír jelenik meg, amely a házimacskák H5N1 - az emberre is veszélyes - madárinfluenza-vírussal való fertőzöttségéről, illetve az állatok pusztulásáról számol be. Mivel a macskák - fertőzöttségük által - megjelenhetnek a betegség terjesztőiként is, újabb gyenge láncszem alakulhat ki a madárinfluenza terjedésének gátat szabni próbáló nemzetközi hálózatban. Éppen ezért sokan úgy vélik, hogy egy olyan új stratégia kidolgozására van szükség, amely minimálisra csökkenti a macskák megbetegedésének kockázatát, s ezáltal gátolja a vírus továbbadásának lehetőségét más fajok, így akár az ember felé.

A tények magukért beszélnek

2004 februárjában jelent meg az első olyan cikk, amely a macskák H5N1-es vírus okozta pusztulásáról számol be. Egy Bangkok közeli háztartásban tizenöt macskából tizennégy mutatta a vírusra jellemző tüneteket (izomgyengeség, hányás, vér felköhögése), majd nem sokkal ezután belepusztultak a fertőzésbe. A Kasetsart Egyetemen három példányban a boncolást követően kimutatták a vírus jelenlétét¹. A H5N1 kitörését a farmon az okozta, hogy az egyik macska fertőzött madártetemet evett.

Három hónappal korábban egy thaiföldi állatkertben, Suphanburiban hasonló esettel kellett szembenézniük az ott élőknek egy helyi, baromfik között kialakult H5N1-fertőzés alkalmával. Ekkor két tigris és két leopárd szinte azonnal elpusztult, miután friss csirketetemmel etették őket. Haláluk lehetséges okaként súlyos tüdőgyulladást állapítottak meg, amiért a vírust tették felelőssé³. Szintén 2004-ben egy másik, helyi állatkertben 147 tigris vált a H5N1 áldozatává. A fertőzés kirobbantói ebben az esetben is beteg baromfik voltak⁴.

Annak tükrében, hogy korábban mind a házimacskákról, mind a vadon élő macskafélékről azt feltételezték, hogy ellenállók az influenza A-vírusra (a H5N1 ennek egyik altípusa), a fenti tények felettébb meglepőek. Mindez azonban önmagában egyelőre nem jelent közvetlen fenyegetést.

Hivatalos álláspontok

A macskafélék szerepét a vírus járványtanában az ember- és állategészségügyi szervezetek egyaránt széleskörűen átvizsgálták. Ezek alapján 2006. február 28-án Egészségügyi Világszervezet (WHO) nyilatkozatot adott ki, amelyben azt állítoták⁵: "Jelenleg nincs bizonyíték arra nézve, hogy a házimacskák szerepet játszanának a H5N1 vírus terjesztésében". Hasonló megállapításra jutott az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) is, amelynek márciusi sajtókiadványában⁶ a következőket olvashatjuk: "a macskafélékben előforduló természetes fertőzések a mai napig semmilyen változáshoz nem vezettek a betegség járványtanát illetően..." illetve "Nem találtak olyan mutációt, ami a vírus megnövekedett fertőzőképességét idézné elő akár macskákban, akár más emlősökben".

Ez az álláspont mára azonban némileg módosult. Kiderült például, hogy az olyan területeken, ahol a vírus endemikusnak (honosnak) tűnik a baromfik között (Indonézia, Thaiföld, Irak), sokkal gyakrabban figyelhető meg a halálos fertőzés macskák között is. Ezeken a vidékeken a baromfitartók jól ismerik a macskákban jelentkező tüneteket, amelyek eredetét a baromfibetegséghez kötik. A helyiek a hangutánzó "aargh-plop" kifejezéssel illetik a jelenséget⁷.

A macskafélék rendkívüli halálozási aránya figyelhető meg a madárinfluenzával fertőzött területeken röviddel a fertőzés megjelenését követően. Ez egyfelől azt jelenti, hogy a vírus képes madaraktól macskaféléknek átadódni, másrészt sejteti, hogy a macskák egymás között is terjesztik azt. A holland kutatók ebből a feltételezésből kiindulva végeztek kísérleteket, hogy kiderítsék, valóban szükség van-e újabb óvintézkedésre a vírus további terjedésének megakadályozása érdekében, vagy a macskák tényleg csak kilátástalan helyzetű hordozói a halálos vésznek.

A tudományos oldal

A macskák H5N1-fertőzésével kapcsolatban három tanulmány érhető el, amelyek mind az Erasmus Medical Centre (Rotterdam, Hollandia) kutatógárdája készített^2,8,9. Laboratóriumi körülmények között tartott macskákat mesterségesen, három különböző módon próbálták a vírussal megfertőzni^2,8: légutakon keresztül, fertőzött csirketetem etetésével és azáltal, hogy beteg macskákat engedtek egészségesekkel érintkezni. A fertőzés mindhárom alkalommal megtörtént: minden macska vírust kezdett kiválasztani a környezetébe a garatból, az orrból és a végbélből. A vírusürítés a fertőzést követő harmadik naptól a hetedikig (egy esetben a hatodikig) tartott, amikor a macskák elpusztultak. A kiválasztott vírus mennyisége a fertőzött baromfikhoz viszonyítva jóval alacsonyabb volt.

Azok a macskák, amelyeket direkt szájon, illetve a légzőrendszeren keresztül fertőztek, jóval hamarabb mutatták a betegség jeleit (láz, kötőhártya-gyulladás, csökkent aktivitás, nehézlégzés), mint azok, amelyek társaiktól kapták meg a kórt. Volt olyan kísérleti példány, amelynél a vírus ürítése hamarabb elkezdődött, mint ahogyan a betegség klinikai jelei kialakultak volna. A tetemek boncolásakor kiderült, hogy a vírusszaporodás a légzőrendszeren² kívül más szervekben is megtörtént⁸, amelyekben a vírus jelenléte gyulladáshoz társult. A szájon át fertőzött állatoknál a vírust a bélfal idegszöveteiben találták meg, ami azt jelzi, hogy az közvetlenül a beleken keresztül jutott el oda. Ezzel immár tudományosan is fény derült a madárinfluenza egy újabb tulajdonságára: a bélrendszeren keresztül történő fertőzésre is képes.
Hiányos ismeretek

Valamennyi kísérletesen feltárt felfedezést (a vírussal fertőzött csirk tetemek evésével történő megbetegedés, H5N1-vírus átadása macskák között, légzőrendszeren kívüli szövetek fertőződése) természetes körülmények között is megfigyelték (tigrisekben, leopárdokban és egy házimacskában) olyan területeken, ahol a vírus felütötte a fejét^3,4,10. Ez a körülmény a vírus járványtanában tanúsított ismereteink hiányosságaira világít rá. Nem tudjuk például, mi az a minimális vírusmennyiség, ami a macskafélék szervezetébe kerülve már betegséget okoz bennük, s hogy ez esetben a fertőzés vajon a légutakon vagy az emésztőrendszer keresztül valósul-e meg. Kérdés, hogy képesek-e a macskák vírust üríteni a környezetükbe anélkül, hogy a betegség klinikai jelei kialakulnának, illetve át tudják-e adni azt más fajoknak is?

E kérdések megválaszolásáig nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a macskák fertőződésének kockázatát illetően más fajokra nézve. Mindenesetre nem zárható ki, hogy újabb gazdaként közreműködnek a vírus átalakulásában, ezzel elősegítve, hogy az könnyebben adaptálódjon akár az emberről emberre történő átadáshoz is² (bár effajta mutációkat egyelőre sehol nem találtak).

Az eddig elmondottak csupán intő jeleknek tekinthetők, ám a holland kutatók szerint komolyan kell venni őket. Mint az már köztudott, a H5N1-vírus alapvetően madárbetegség, de az emberekre is fenyegetést jelenthet. A fertőzés elkapható a szárnyasoktól, ám arra egyelőre nem tudunk példát mondani, hogy az emberek között is képes lenne terjedni. Néhány esetről gyanítják ugyan, hogy erről lehet szó¹¹ (például: anya és gyermeke közötti szoros kapcsolat esetén), de meggyőző bizonyítékot ez idáig senki nem tudott felmutatni.

Lehetséges megoldások

Összegezve tehát: a H5N1 madárinfluenza vírussal fertőzött házi vagy vad szárnyasokkal, illetve azok ürülékével kapcsolatba kerülő macskaféléket szintén megtámadhatja a kór. Ezáltal ők is fertőzővé válnak: vírust választanak ki környezetükbe a légző- és az emésztőtraktusból, s így továbbadhatják a betegséget egymás között.

A holland kutatók (Thijs Kuiken, Ron Fouchier, Guus Rimmelzwaan, Albert Osterhaus, Peter Roeder) mindezek ismeretében újabb óvintézkedések meghozatalát javasolják, amelyekkel kontrollálni lehetne a vírus további terjedését. Azokon a területeken, ahol észlelték a vírust, a macskafélék és szárnyasok érintkezésének korlátozására és a már fertőzött macskák azonnali elkülönítésére és vizsgálatára van szükség. Azokon a vidékeken, ahol a legtöbb macskaféle házimacska (városi térségek és mérsékelt övi zónák), a madarak és macskák közötti kapcsolat lehetősége könnyebben redukálható az állatok házban tartásával. A Föld más területein egyelőre lehetetlennek tűnik ezt a feladatot megoldani.

Figyelembe véve, hogy a vírus képes a macskafélékre átterjedni, a jövőben nem zárható ki egyéb házi- és vad húsevők, így például kutyák, rókák, menyétek, fókák fertőződése sem, amely szintén fokozott felügyeletet von maga után az említett, különösen veszélyeztetett térségekben.

A fenti feltételezéseknek hitelt ad az a tény, hogy a múlt hónapban Németországban találtak egy H5N1 madárinfluenza vírussal fertőzött nyestet (Martes foina, Mustelidae). A nyest éjszakai ragadozó, így valószínűleg beteg madár elfogyasztásával szerezte a fertőzést.