Új magyar műszer a világűrben

Egy tengeralattjáróról bocsátották fel a Compass-2 műholdat, amely magyar műszert juttat a világűrbe.

A berendezés a magnetoszféra egy sajátos jelenségcsoportját, az ún. whistlereket (légköri füttyöket) tanulmányozza.

Sikeresen startolt az orosz IZMIRAN Intézet által felbocsátott Compass-2 műhold (Complex Orbital Magneto-Plasma Autonomous Small Satellite). Az űreszköz a Föld felsőlégkörében, a magnetoszférában lejátszódó folyamatokat tanulmányozza, a tervek szerint 3-5 éven keresztül.

Az indítás érdekessége, hogy a megfelelő poláris pálya elérése érdekében a műholdat magas földrajzi szélességről kellett felbocsátani. Ennek megfelelően a Stil-típusú hordozórakétát Barents-tengeren állomásozó Jekatyerinburg tengeralattjáróról indították, május 26-án pénteken, magyar idő szerint kevéssel 21 óra előtt. A hordozóeszköz sikeresen pályára állt, és a műhold leválasztása is megtörtént.

A startot illetően kuriózum, hogy az űreszköz pályára állítása a nukleáris arzenál eszközeivel történt. Az említett tengeralattjáró ugyanis az atomcsapás-mérő haderő része, a Stil pedig egy közepes hatósugarú ballisztikus rakéta, eredeti tervei szerint 4 robbanófej célba juttatására. A kicsiny, mintegy 80 kilogrammos Compass-2 azonban lényegesen könnyebb a 4 robbanófejnél, így azt a rakéta Föld körüli pályára tudta juttatni. A start az orosz intézet tájékoztatása szerint a tenger alól történt - ami szintén különlegesnek számít egy műhold esetében.

A kicsiny űreszköz magyar szempontból is érdekes: a Magyar Űrkutatási Iroda témapályázata keretében az ELTE Geofizikai Tanszék Űrkutató Csoportja és a BL Electronics együttműködésében mintegy 5 év alatt kifejlesztett műszer, a SAS-2 is a fedélzetén van (a képet lásd lent). A SAS-2 (orosz rövidítéssel NVK), amely elsőként az 1989-ben pályára állított IK-24 műholdon repült, a szintén magyar fejlesztésű SAS (Signal Analyzer and Sampler) továbbfejlesztett változata. A berendezés - elődjéhez hasonlóan, de azt jóval meghaladó teljesítménnyel és képességekkel - a magnetoszféra egy sajátos jelenségcsoportját, az ún. whistlereket (légköri füttyöket) tanulmányozza.

A légköri füttyöket a földi zivatarokban keletkező villámok hozzák létre. Egy-egy villám szélessávú elektromágneses zajként jelentkezik, és ez a zaj a földfelszín és az ionoszféra között terjed. Bizonyos, eddig még pontosan nem tisztázott körülmények között ez a jel kiléphet a magnetoszférába. Ott a közeg sajátosságai miatt a jel különféle hullámhosszú részei más-más sebességgel terjednek, ezért a távoli észlelő - ha a jelet a mágnesesen ellentétes szélességen veszi - elnyújtott, füttyszerű formában észleli.

A jelenség innen kapta a nevét: a telefonvonalakon is jelentkeztek zavaró füttyként, több mint egy évszázada így fedezték fel létezésüket. E jelenség detektálásával és az adatok kiértékelésével a magnetoszféra vizsgálatára alkalmas olcsó eljáráshoz jutunk. Az ELTE Geofizikai Tanszék Űrkutató Csoportja mintegy három évtizede foglalkozik a jelenség elméletével és gyakorlati észlelésével.

Az utóbbi évtizedben felvetődött, hogy a földrengéseket megelőzően a feszültséget felhalmozó kőzettestek VLF-tartományú elektromágneses jeleket bocsátanak ki, és az ilyen jelek idejében történő felismerése esetleg elvezethet a földrengések előrejelzéséhez. A jelek vételére legalkalmasabbak a műholdfedélzeti műszerek, a francia DEMETER-műhold (amelynek programjában partner-kutatóhelyként az ELTE részt vesz) már közel két éve rögzít VLF-jeleket e célból. A kiértékeléshez természetesen tudni kell, hogy milyen alakú jeleket keresünk. Ehhez az ismert alakú whistler-jeleket ki kell szűrni. Ezen a téren hasznosul az ELTE Geofizikai Tanszék Űrkutató Csoportjának évtizedes whistler-kutató tapasztalata. A jövőben várható több hasonló magyar műszer pályára állítása is, így például a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik kísérletében.