Politikai elit - BMW 730d

Hömpölyögni vele kivételes élmény, technikai fölénye zavarba ejtő, gyönyörű, ám egy kicsit nagy. Nagyon nem kicsit meg vicces, hogy ilyen is tud lenni egy alapmodell.

Szeretem az olyan autókat, amelyeknek átveszem a kulcsát, forgalmiját, nyitom, beülök, elindulok, használom, aztán visszaadom, minden magától értetődő, júzerfrendli és passz. De azokat meg végképp imádom, amelyek el tudnak térni, ki bírnak tűnni, "akiket" tanulni illik és kell az első perctől a majdnem az utolsóig. Igenis gyönyörködtet a változatosság, az ilyen, és hát a megújult BMW 730d-vel töltött pár nap erről, az okulásról, a másságról, az egyediségről szólt.

Vezetni, kézben tartani őt kiváltságos, egyben kiábrándító érzés is - már ha arra gondolok, mekkora különbségek is vannak autó és autó, autózás és autózás között. A hetesben méltósággal vonulunk, hömpölygünk, úszunk, repülünk, illetve, ha eléggé nemnormálisra sorvadt az agyunk hitvány életünk szörnyű nagy megpróbáltatásai nyomán, hát mindezzel párhuzamosan az is eszünkbe juthat és jut is: ez is csak egy kocsi, négy kereke van, oszt megy. Egy tárgy, semmi más.

De szép tárgy, szép nagy tárgy, és olyan, amit tanítani kéne az iskolában, a hogyan tervezzünk és gyátsunk jó autót, és ne rosszat suliban. Ezen az órán tananyag még ugye egy A8-as Audi, egy S Merci, egy Lexus LS (vagy GS), például. És milyen vicces, hogy akadnak még, akikkel tesztalanyunkat és felebarátit sem lehet összevetni - gondolok itten egy már-már felfoghatatlan kategóriára, amely tán egy Maserati Quattroportéval kezdődik, és egy Bentley-vel végződik, hehe.

Dejszen ennek a BMW-nek még velük, az igazán drága és elérhetetlen és agyament és fényűző valamikkel szemben sincs mit szégyellnie, és igenis a hetes is űzi a fényt, a maga módján. Mert azon a szinten van, ahol már nem tűnik fel, ha villanymotorok garmadája dolgozik alánk, ahol a bőr és a fa nem extra, ahol a fedélzeti számítógép azt is meg tudná mondani, hogy hány éves a kapitány.

Profánabbra váltva: a 7-es lakosztály tágas, szellős, természetesen (mesterségesen) roppant kényelmes, és látványnak sem utolsó. Csak ne ütne mindent az a bazinagy kormánykerék - és akkor most már tényleg a lényeg: a 730d számomra leginkább a volánjáról marad emlékezetes. Gigantikus. És nem értem, miért ne lehetne egy (két) számmal kisebb. Szóval én alig értem hozzá, igyekeztem minél ritkábban és kevesebbet tekergetni, ami valljuk be, nem kis feladat egy személygépjármű elközlekedése folyamán. Lehet, hogy azért ekkora, hogy a sofőrös tulajoknak ne is legyen kedvük vezetni?

Pedig a kormányt leszámítva szép az élet a balegyben. Fotelünkből csak azt nem tudjuk szabályozni, ami Demszky kollégának sem megy - mindenesetre az állandó fővárosi dugóban is jól el lehet szórakozni a hetesben. Legalább az elejétől a végéig átnyálazhatjuk a menüt, a beállítási lehetőségek végtelenjét, amiben az annyit szapult, egyszerűsített iDrive végülis partner, ha. Ha megtanuljuk, ha akarjuk érteni, és nem eleve úgy közelítünk hozzá, hogy szar a rendszer.

Azt bezzeg hamar elsajátítjuk és megkedveljük, hogy a hanyagul behajtott mázsányi ajtókat egy motorka behúzza, meg, hogy a csomagtartó fedele is villanyos, ésatöbbi. Na, az indulás, a váltás viszont bemagolandó: jeladó a helyére, gombnyomás, választókar D-be... De hol a választókar? Öö, a kormány mögött. Húzzuk magunk felé, majd le (vagy föl), és mehetünk is. A fékpedál közben nyomva. Aztán meg a gáz.

És akkor azt tapasztaljuk, hogy méret ide, tömeg oda, a 730d akkorát megy, hogy. Egyrészt így, "alulmotorizáltan" is veri az autók túlnyomó többségét, másrészt mindezt úgy teszi, hogy közben akár az élet értelmén is nekiállhatunk töprengeni. Morog, búg, valahonnan messziről, elfojtva szólásra emelkedik, majd a sebességmérőre pillantva az van, hogy már rég nincs jogsink, ha szerencsénk se (a rend őreivel). Gyorsul rendesen, mondjuk egy Budapest-Debrecen távot egy óra alatt letudna simán, ha lenne olyan út, és lehetne menni tempósan - na de politikusoknak lehet, szokás is, meg nekik a dugó sem dugó, csak nekünk az, miattuk is, örvendek, üdvözletem.

Kihozni a sordából őkelmét nem könnyű, de nem is lehetetlen. De a hetes nem csapatásra való. Hatfokozatú automatáját sem érdemes S-be, sportosra kapcsolni, önkezűleg gangolni meg egyenesen tökhülyeség (a kormány különböző pontjain elhelyezett gombokkal). De lehet. Mindegy, fullautomatában vagyunk, vigyázó elektronika ki is iktat akár, tőgáz. És akkor ez a böszme azt csinálja, hogy vicces sebességgel eshetünk a kanyarokba, rángathatjuk botormód, ám rendkívül stabil, a tengelytáv majd' három méter, hajtás hátul, biztos úr.

És akkor egy félmosoly, visszavesz, fölmegy a pályára, onnan le az autóútra, onnan a közre, aztán be a városba, reprezentál, parkolni más parkol vele, jaj, annyi pénzem van, hogy nem tudom mire költeni. De nem vettem benzinest, mert a dízel is tudja, kevesebbet fogyaszt (11 liter százon automatával, klímával, ekkora súllyal), környezetemre is figyelek, nem kell naponta tankolnom, meg divatos is volnék, vagy mi. És biztonságban vagyok, és szép vagyok, és minőségi vagyok, de ami jár, az jár, és nekem luxus dukál, magasan a léc felett, mert megérdemlem.

Izé, egy ilyen kocsit, egy BMW 730d-t a magyar autóstársadalom olyannyira elenyésző százaléka birtokolhat, hogy láttára több mint érthető az utca népének rosszalló, félő pillantása, morgása. Én meg egyszerűen csak túl nagynak tartom a hetest, fölöslegesen nagynak, az ötös elég, úgy ötcsillagos, ahogy van, ez meg hiába tesz rá még egy-két lapáttal, nálam legalábbis nem ilyen a hetedik mennyország. Lehet, hogy még túl fiatal vagyok, nem tudom. Nekem nem elég a műszaki tökély, nekem nem kell a hatalom álsága.

ki