Belül tágasabb - Mercedes-Benz A 180 CDI és A 200 CDI Autotronic

Vágólapra másolva!
Egyáltalán nem gondoltam, hogy meg tudom kedvelni az A osztályos Merciket, de sikerült. Kár, hogy ilyen drágák. Dupla teszt egy erős és egy még erősebb dízellel, sok-sok képpel, videóval.
Vágólapra másolva!

Térjünk hát rá tesztalanyaink vezethetőségére, menettulajdonságaira, tapasztalatainkra. Először is pár szó arról, hogy az utca népének mindenféleképp bejön az A osztály, elsősorban nyilván azért, mert Mercedes, Mercedes-Benz. Érdekes, utóbbit, a márka teljes nevét kábé sosem mondjuk ki, közhasználatilag mindegy is, de ez az autó már megérdemli, hogy egy lapon említsük nagyobb, hagyományosabb testvéreivel.

Az A osztály azért inkább női autó, ha egyáltalán létezik ez a fogalom. A mienknél tehetősebb országokban jobbára második kocsi, az asszonyé, az anyósé vagy a lánygyermeké lehet, de sok idős urat is láttunk már kis Merciben, a nagyokat megunva, a minek a limuzin, amikor ez is kényelmesen tudja a sztrádatempót, elfér benne a sakkcsapat, gazdaságosabb és mégis Mercedes gondolatkör jegyében.

És inkább a dízel itt is, ebben az esetben is, a Mercinél is. És milyen igaz! Ugyanis mind az A 180, mind az A 200 CDI remek társ a mindennapokban. Külön öröm számunkra, hogy míg előbbit hatsebességes manuális, utóbbit fokozatmentes automata váltóval próbálhattuk ki, és ezzel is, azzal is felettébb elégedettek voltunk.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Azt ugye már említettük, hogy mindhárom dízelváltozat kétliteres, tehát lökettérfogatban azonos, de a vezérlésben, a töltőlevegő-hűtőben, a turbó nyomásában és változó lapátszögeiben bezzeg eltér és mást eredményez. Jelzésileg az van, hogy az egyes utáni két számból a motor teljesítményére következtethetünk kilowattban. Lényeg, hogy aki 180-as vagy 200-as mellé érkezik a piroshoz, jobb, ha nem keménykedik, mert hamar megszégyenülhet tuning Suzukijában, a barátok és/vagy a barátnő előtt fitogtatva, amit fitogtatni szokás.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Az A180 és az A 200 CDI Mercik 109 és 140 lóerősek 4200-as fordulaton, bőséges, 250 és 300 Nm maximális nyomatékukat már 1600-on leadják. És ettől nagyon mennek. A mindenestül közel másfél tonnás tömeg tíz másodperc környéki százas sprintet vághat le, ennél fontosabb azonban a rugalmasság. Tempózzunk városban vagy azon kívül, akár sztrádán is, nincs gondunk előzéskor, ha lehetne, majd' kétszázzal is roboghatnánk csendben, nyugalomban, biztonságban.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Ez a legjobb az A Merciben. Bár magas építése miatt az oldalszélre érzékenyebb az átlagnál, de alig, a menetzajból sem jut be túl sok az utastérbe, igenis lehet vele vadakat kanyarodni, és nem billeg, nem ideges, csak jó és haladós. A futómű annyira lágy, hogy az úthibák miatt kevesebbet morgunk, mint szoktunk, a sebességfüggő szervóval pontos a kormányzás, a tárcsák harapnak, korrektül adagolható a fék.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

És a váltó(k). Kell, kitűnő, hogy hatsebességes is lehet a manuális váltó, a nem hosszú kar nem hosszú utakon jár, és nem téved. És vagy 180-nal tépünk az autópályán, és háromezer körül forog a motor, zseniális. A 400 ezer forintos Autotronic elektronikusan szabályzott fokozatmentes automatával meg még kevesebbet, és nem lassú (kézi vs. gép 9.5/9.6 s és 201/196 km/h), sőt, és félig-meddig azért beleavatkozhatunk a dolgába, ha olyan kedvünk támad. És akkor programozottan hétsebességes a drága. Vicces. És képes arra, hogy megszerettesse az emberrel a kartámaszt.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

A tesztautókat többen vezettük, sokat városban, autópályán is, hajszolva. Gyárilag ötegészvalamis fogyasztási adatokat adnak meg, mi hétegészvalamiseket mértünk, és szerintünk az rendben van. Esküszöm, ha valaki lenne olyan hülye és megkérne, hogy nyomjak le párezer kilométert takarékossági rekordra törve, hát az automata váltóssal bevállalnám. Pár (száz) cédé, de legalább egy a korosodó mestertől, ja, és akkor Gyémánt úr istenítése mellett tuti meglenne az öt liter. Gyönyörködés a tájakban kifelé a fényes, levegős, de meleg levegős, száraz belsőből, ez kéne.

Forrás: [origo]

Mert a dízel, ez a fajta dízel a hangjával azért nem képes levenni a lábamról, nem szép a tónusa, na. De ezzel be is fejeztem az A osztály féktelen fikázását, mert nem tudok mibe belekötni. Pár bekezdéssel följebb még azt hittem, hogy a magas padló/alacsony üléspozíció/szokatlanul behajlított láb aktát fellapozom, de mégsem.

Forrás: [origo]

Maradjunk annyiban, hogy egyedül az ár, ami kiveri a fejemből azt, hogy érzelmileg kötődjek az A osztályhoz. Az A 180 CDI alapára 6,2, az A 200-é 7-nél is több, de például ahogy nálunk járt, úgy nem kevesebb mint 8 384 000 forintot kéne érte leszurkolni. Fáj.

Kántor István